Címke: film vélemény

Újra gyereknek éreztem magam

A Lego Movie teljesen elkerülte a figyelmem tavaly, amint megláttam az előzetest, lezártam magamban a témát egy “ugyan már” jellegű gondolattal. Aztán valahogy mégis csak rávett a kíváncsiság, hogy megnézzem, nem azért, mert a filmre lettem volna kíváncsi, hanem azért, mert gyerekkoromban szerettem legózni. Ami azt illeti, szerintem ezt a filmet az emberiség nagy része azért nézi/nézte meg, mert gyerekkorában szeretett legózni. És ami a legjobb az egészben, hogy tényleg azt a hangulatot, kapjuk vissza, mint amit gyerekkorunk során átéltünk a barátainkkal vagy testvéreinkkel játszva: pörgős, vidám, fantáziadús eseményekbe csöppenhetünk bele, melyekben mégis van valami “hős útja” jellegű filmtörténet, még akkor is, ha a cselekmény az idő nagy részében pont az ellenkezőjéről próbál meggyőzni. A Lego Movie egy abszolút könnyed és könnyen emészthető mese, amit az egykori Lego-őrültek mosolygós nosztalgiával fognak végignézni, a látványvilág pedig abszolút hozza azt a szintet… miről beszélek? A készítők ezúttal kicsit feljebb is tették a lécet annál, mint amire én számítottam. A Lego figurák külseje nagyon élethű, tényleg műanyagnak néznek ki, és a környezet is realisztikus, az egész történet mintha előre megépített terepasztalon játszódna. Micsoda munka lehetett kidolgozni, hogy tényleg így nézzen ki végül! Színes, vidám, pörgős és mulatságos filmecske, amit főleg a 8-14 éves korosztály fog maradéktalanul élvezni, de (és azért lássuk be, ez a film nem több egy gigantikus Lego-marketingnél) a fő pozitívum, hogy minden korosztály szórakozhat egy kicsit, legalábbis akiknek van fantáziája és humorérzéke… vagy akik szerették a Star Wars, Batman, Harry Potter, Gyűrűk Ura filmek bármelyikét. Vagy akik kedvelik Liam Neeson hangját…esetleg Morgan Freeman-ét. Kihagytam valamit? Ha ennél is többet árulnék el, nem volna értelme megnézni, nemde?

Értékelés: 8/10

Whiplash – tényleg jó film?

A whiplash címmel először akkor találkoztam, amikor az idei Oscar díjátadó előzetesét néztem. A jelöltek között több kategóriában is szerepelt, gondoltam, majd egyszer megnézem. Aztán egy reggel láttam, hogy e-mailem jött az egyik Londonban élő ismerősömtől, aki azelőtt sosem ajánlott filmet… Most pedig azt írta, hogy ezt látni kell. Szóval otthon kényelmesen befészkeltem magam a TV elé, és végignéztem… Nagyon válogatós lettem filmügyekben, nyilván velem együtt sokan mások is. Elmondom, hogy egy film nekem mikor “jön át”: ha elfeledkezem magamról teljesen, és az égvilágon semmire nem gondolok azon kívül, amit látok. Most ez megtörtént. Az odafigyeléssel felfűzött snittek, a precíz kamerabeállítás és a képkockák közt lappangó feszültség még akkor is érzékelhető, amikor a karakterek meg sem szólalnak. A sztori amerikai jellegű, ugyanakkor erős, helyenként döbbenetes, de leginkább kifejező. Mindegyik szekvencia ugyanazt az üzenetet hordozza magában, csak mindig más akadály gördül a főhős elé. És persze maga a színész, amit művel, az mindvégig hiteles és hihető. A zenetanár pedig egy igazi mocskos disznó, ergo ő is remek színészi munkát mutatott fel. A cselekményről nem szeretnék mondani semmit, mindenki a saját ízlése alapján ítélje meg, amit lát. Szerintem a Whiplash egy nagyszerűen írt és rendezett film ami hiába árul el viszonylag keveset a szereplőiről, mégis működik és él. Nem egy világmegváltó produkció, csupán mozaikja annak, ami az igazán jó amerikai filmeket jellemzi. Jó hangrendszerrel érdemes megnézni! Van tanulság, betekintést nyerhetsz egy elfogult, bezárt világra, remek minőségű zenét hallgathatsz, és röviden ennyi. Remek befejezéssel!

Milyen film a Birdman?

Volt szerencsém tegnap megnézni a Corvin Mozi Jávor termében a Birdman c. filmet, amiről túl sokat nem tudtam azon kívül, hogy kétszer láttam már az előzetesét. Mint mostanában annyi produkciót, ezt is kétes kritikákkal illették, legalábbis az Origo oldalát elolvasva lehet, hogy nem döntöttem volna a film megnézése mellett.. persze aztán szintén Origo hasábjain, egy másik cikket találva pedig dicsérő gondolatokba ütköztem, még szerencse, hogy csak utólag néztem meg mások véleményét. Na jó, már látom, hogy az Index is fejet hajtott az operatőri munka és Keaton előtt. Számomra a film nem azért tetszett, mert újdonságokat láttam volna benne. Kiégett karakter? Lerágott csont. Broadway? Sokszor hallottunk róla. Michael Keaton, Edward Norton, és Naomi Watts egy filmben? — várjunk csak, ez nem is biztos, hogy akkora tragédia lesz! És igen, a ritka alkalmak egyike, hogy a színészek tényleg sokat hozzáadnak a produkcióhoz. Számomra a meghatározó élmények hatásosak voltak, volt, hogy próbáltam elfojtani magamban a röhögést, volt, hogy izgultam, és volt hogy értetlenkedtem. Szórakoztató film, igaz, nincsen olyan epikus tartalma és mondanivalója mint a régi nagyoknak, de egy kis üzenet valahol mégis ott lappang. Engem inspirált.

Szubjektív értékelés: 8/10

Under the skin

under-the-skinAmikor ezt a filmet elkezdtem nézni, előtte még gondolkoztam is, hogy “ma mindegy, hogy mi lesz, csak sci-fi legyen!” Így aztán jött az Under The Skin, ami tulajdonképpen egy nehezen véleményezhető történet. Én nem tudok róla véleményt alkotni, ahhoz túlságosan ostobának érzem magam, most, még frissen a megnézése után. Annyit leírhatok, hogy mit gondolok, de ez mit sem változtat a tényen, hogy dühösnek és átvertnek érzem magam, az első tíz perc után ki kellett volna kapcsolnom.

A jó sztorik, amiket eddig láttam, mind valamilyen konfliktus köré épültek. Az Under The Skin nem ad egyértelmű utalást a nézőnek, helyette művészi képsorokkal sejteti, hogy idegen, de nagyon idegen nő jelenik meg Skóciában a nagy semmiből. Elnyújtott snittek. Unalmas beállítások. Scarlett flegma arca egy örökkévalóságon keresztül bámul a semmibe. Ez még csak egy dolog. Aztán jönnek azok a szörnyű “zenei betétek” mintha az agyamon akarna valaki kettéfűrészelni egy zümmögő szúnyogot, nagyjából ennyire “jó” a film aláfestése. Ha nem Scarlett vállalta volna a szerepet, akkor ez a projekt úgy, ahogy van, eltűnt volna a süllyesztőben.

A film egy bizonyos ponton rettegést és félelmet váltott ki belőlem, de nem a horrorfilmekhez hasonlatos hatással, hanem egy sokkal zavarodottabb és szörnyűbb módon. Hirtelen úrrá lett rajtam egy olyan típusú rettegés, amit valószínűleg akkor is éreznék, ha igazi UFO állna velem szemben. Azért fogott el az ijedtség, mert nem értettem, hogy mi történik, csak annyit láttam, hogy ami történik, az megmagyarázhatatlan, és vérfagyasztó. Nem viccelek, a frász jött rám, megrémítettek a képek. A film tisztességtelen módon zárul le, nem ad magyarázatot a nézőnek, nem válaszol meg semmilyen kérdést, nem ad támpontot. Így én sem adok pontot neki. az iMDB-n egy igazi fanatikus úgy nyilatkozott, hogy ez a legjobb film, amit valaha látott. Nem lehetünk egyformák, nekem a La Grande Bellezza tetszik, ha szerzői filmről van szó, de ez az angol szörnyűség számomra a legrosszabb, a létező legrettenetesebb dolog, amit valaha mozgókép címszóval átéltem.

Értékelés: 0/10

Milyen film a Bíró, avagy The Judge?

Annak idején a Kiss Kiss Bang Bang c. produkcióban láttam először Robert Downey Jr-t mint karaktert. Akkoriban még nem kerültek rivaldafénybe a Marvel-féle szuperprodukciók, talán a Sherlock Holmes epizódok és a Vasember tették őt echte hollywoodi szupersztárrá, persze előtte is bizonyította színészi tehetségét… azóta viszont a mainstream áldozata lett, és megelégedett a gazdagon tejelő, giccses-sablonos megamozik ajánlataival. A Judge látszólag B)-kategóriás mozi, persze aztán az első öt percből kiderül, hogy egyáltalán nem az, sőt, ez az a film, amit Hollywood egyre ritkábban tesz elénk, holott az igazságügyi, félig-meddig családi drámák sikerességét számos cím (pl. Remény Rabjai) igazolja. A Judge egy viszonylag komoly film, ami a családi gondokat, az apa-fia viszonyt, a nevelés fontosságát és a törvényt egyaránt étlapra helyezi. Megkajáljuk, közben félig savanyú ízt érzünk, ami aztán átmegy egy kicsivel izgalmasabb krimi-jellegű sztoriba, aztán kissé lágyra higított melankóliába torkollik. Tudom, nem ártana lazábban fogalmaznom néha.. Szóval itt van Tom Hagen a keresztapából, az időközben meghízott és őszült nagytesó, aki feledhetetlen alakításával a Full Metal Jacket c. filmben egy életre megmarad az emlékezetemben. A sztoriban vannak egész jó fordulatok, bökkenők, kérdések, a szereplők pedig nagyon, nagyon sokat hozzáadnak a filmhez. Nem egy pörgős valami, jóval inkább mentális hullámvasút, de a The Judge egy jó és nézhető egész estés mozi, némi tanulsággal, ami voltaképpen a legtöbb amerikai drámában szinte ugyanaz szokott lenni, mégis a remekül megírt párbeszédek és a feszültséggel teli bírósági tárgyalások megkövetelték, hogy kétszer megnézzem ezt a filmet, ami nálam nagy szó.

Értékelés: 8/10

Milyen film volt a John Wick?

john-wickKeanu Reeves nem olyan rossz színész, bizonyos filmek (Constantine, Mátrix, Féktelenül) tulajdonképpen lehetővé tették számára, hogy ereje teljében, tőle minden telhetőt megtegyen a filmvásznon. A John Wick egy kicsit alacsonyabb pozícióba helyezi azt a bizonyos lécet, amit a mi Neónk már nem egyszer gondtalanul átugrott. Nem tudom, vagyis hát nem hiszem, hogy a színész csökkenő népszerűsége okozza-e a B-kategóriás John Wick-ben való főszerepet, avagy ha ló nincs, jó a középkorú bérgyilkos is? Mindegy, szóval maga a film nem rossz, de nem az a projekt, amit feltétlenül meg kell nézni az életben. Simán kihagyhatod, semmi újat nem tartogat. Gyönyörű a kép és a hang, ez 2014-ben azt hiszem nem kihívás, a karakterek kissé erőltetettek, eredeti figurák nincsenek, nekem legjobban az orosz fater jött be, aki a film komolytalanságát sokszor nagyon frappánsan meg tudta fejelni. Nem csak az a baj, hogy a Wick egy átlagos bosszútörténet. Az is baj, hogy nagyon válogatós néző vagyok és ez nem az a műfaj, nem az a sztori, ami megfog, már nem.

Értékelés: 6/10

Milyen film A Sejt?

a-sejtMeglehetősen erős darab. Azokból az időkből való, amikor a CGI még nem uralta teljesen a vizuális trükköket, és a szénné pörgetett akciómozik mellett még a misztikus, ijesztgetős munkákra is volt igény, persze thriller ma is készül, csak én a friss termésből keveset látok. A Sejt egy kimondottan sötét és bizarr film, szélsőséges látványeffektusokkal és felkavaró pillanatképekkel, olyan típusú film, ami a jól nevelt néző arcára néha undort, fintort vagy éppenséggel meglepetést csal. Vince Vaughn sem a mókás arcát mutatja meg, ami azt illeti, egy gondterhelt FBI ügynököt személyesít meg. Jennifer Lopez is egész jó, de akkor is az antagonista viszi a prímet, ezt az embert már a Full Metal Jacket egyik jelenetében is döbbenettel néztem, itt az egész filmet ő teszi olyan borzasztóvá, amilyennek a film maga íródott. Erős idegzetűeknek, inkább pszichológia felé kacsingató személyeknek ajánlom a Sejtet, nem éppen egy limonádé, de pont ettől ütős, hogy groteszk és agresszív.

Értékelés: 5/10

Vicky Cristina Barcelona – Klisébe öltöztetett érzelmek

vicky-cristina-barcelonaMire ez az év a végéhez ért, kifacsarodtam érzelmileg, és miközben minden gondolatom a feje tetejére állt, bizonyos szempontok lehullottak a tudatomról, hogy helyettük újabb, összetettebb felfogás tapadjon fel egóm facsarodó falaira. Most, hogy elérkezett a Karácsony, már újra készen van az éber, tudatosan cselekvő énem. Mégis, sokszor érzem magamon, hogy tele vagyok nyugtalansággal, kishitűséggel és kétségekkel, nem tudtam még tisztán látni, az éber és nyugodt állapot fenntartásához találnom kellett volna valamit. Keresés közben a Vicky Cristina Barcelona DVD-re bukkantam rá, ami három hete zsír originált állapotban porosodott a polcomon, aztán ezen az estén úgy döntöttem, hogy kibontom és megnézem. A film felébresztette saját, friss élményeimet, és a sztoritól elkanyarodtam a saját irányom felé. Woody Allen filmet nem érdemes úgy nézni, hogy beleéled magad a szereplők helyzetébe, mert csak egy gagyi, szappanoperánál alig jobb szituációban találod magad. Egészen más lesz a helyzet, hogyha a karakterek cselekményeit a saját tapasztalataiddal vegyíted, hogy ha valamelyikük életéhez megpróbálod a tiédet hasonlítani. Onnantól kezdve elkezd beszélgetni veled a film. Ahhoz, hogy az olvasó értse, amit írok, kell,, hogy rendelkezzen bizonyos felfogással a párkapcsolatok, a szerelem, a szeretet és az érzelmi függőség témájában. Ha ezek megvannak, akkor már lehet ismerkedni a filmmel is. A felszínesség függönye sokak számára nézhetetlen filmmé fogja tenni a Vicky Cristina Barcelona-t, pedig nem kell hozzá érzelmi gurunak lenni, hogy átvegyük a történet tűnődéssel felhígított üzenetét, de kell, hogy tapasztaljunk dolgokat. Talán Cristina is pont ezt próbálja megkísérelni a filmben, folyamatosan tapasztalni és kipróbálni az újat.

Értékelés: 5/10

Milyen film a Lucy?

lucyHát milyen lehetne? A filmről jól lemaradtam mikor vetítették, emlékszem, minden ismerősöm látta már engem meg a kollégámat kivéve, mert hogy mindketten súlyos munkamániásak vagyunk. Na de, a lényeg: Luc Besson stílusa valahogy hat rám, meg pár millió emberre rajtam kívül. 2014-ben is lehet rendezni valami egyedit? Lehet, ha megvannak hozzá az embereid. Ha megvan Luc Besson, a francia gazfickó, aki a Léon a profi, az Ötödik elem, a Nikita és az Angela után egyike azoknak a filmes arcoknak, akikre azt mondom, hogy ez már igen. Apró észrevételek a filmmel kapcsolatban: Luc Besson vezetéknevéhez csak egy Y-t kell hozzátenni, ahhoz, hogy… na jó, ez jelentéktelen. A francia rendőrautók, amik kényszerűen szaltóznak, majd darabokra hullanak… nem lepődünk meg rajtuk, miért nem? Mert ez egy Luc Besson film, én igazából azt reméltem, hogy Scarlett majd fehér Peugeo-t vezet, de néha tényleg túl sokat akarok. Mr. ferdeszemű antagonista amikor zenét hallgat, akkor egy Aedle VK-1 fejhallgatót használ, ami amúgy szépen néz ki, de szarul szól, és kényelmetlen. Na meg hát a szupernő, ez a Nikita és az Ötödik elem után nem is meglepő. Az alapötlet érdekes. A karakterek jók, Hollywood arcai örömmel bizonyítják rátermettségüket. Na jó, nekem nem tetszett a repülőtéri kutya nyüszítő visszavonulása, kicsit lámpalázas volt szegény élőlény, neki talán gyakorolnia kellett volna a szerepét. Jézusom, nehogy valaki komolyan vegye az előző mondatot. A képi világ hú. Nagyon hú, de inkább vazze. A hang szintén bahh, de inkább huhh. A vágások mérnöki pontosságúak, a zenék is igazából kifogástalanok. Ez a film egy sakkmérkőzés a néző ellen, nem is, inkább mentális boxmeccs, az első tíz perc után kiütéses győzelemmel. Mielőtt nagyon ködösen záródna mai posztom, a válaszom a címadó kérdésre: nagyon jó film a Lucy. Szerintem. Mi emberek meg jó hülyék, hogy csak 10%-on üzemeltetjük az agyunkat. Gondoljunk csak bele… 20%-kal lehet, hogy soha többé nem írnék hülye blogbejegyzéseket? Így meg a hülye blogbejegyzések még tovább hülyítenek mindenkit, akik elolvassák. Na azért nem minden blogbejegyzés hülyeség, mint ahogy ez sem, hiszen van üzenet: meg kell nézni ezt a filmet!!

Értékelés: 8/10

Milyen film a Mátrix?

matrixAki már látta, az az esetek 99%-ában elismeri, hogy hibátlan. A maradék 1% csak azért mond nemet, mert eleve a sci-fi műfaj nem felel meg az ízlésének. Mi értelme van véleményt alkotnom egy filmről, ami amúgy is kultmozi, lerágott csont, és mindenki kívülről fújja? Nincsen feltétlenül értelme. Ez csak egy film, amiről csak valaki véleményt alkot. Mégis írok róla pár sort, hiszen a Mátrix számomra épp annyira meghatározó élményt adott, mint másoknak amikor a hetvenes években megnézték a Keresztapát, a Nyolcadik utast, vagy a Taxisofőrt. Tizenhárom évesen láttam életemben először, akkoriban majdnem pontosan olyan CRT monitorom volt, mint Neónak, megállás nélkül nyúztam a számítógépes játékokat napi 4-5 órában, és úgy gondoltam, én majd az informatikának fogom áldozni az életemet. Nem így történt, azóta a konzumer szórakoztató elektronika lett érdeklődésem fő tárgya. Egy valami viszont nem változott (ahogy Morpheus mondaná; some things change, some things don’t. Mi volt az első film, amit megvásároltam Blu-ray lemezen? A Mátrix. Megvolt már azzal a foszlós, első generációs papír DVD tokkal is. Melyik filmet láttam legtöbbször életemben? A Mátrixot. Évente 1x megnézem. A forgatókönyvírói tanfolyamon oktatónk, Kolozsi László többször is felhozta példaként a Mátrixot. Etalon, nem is vitás. Valószínűleg aki ezt a bejegyzést olvassa, már az is látta a filmet, de ha nem látta, uhh. 🙂 Szóval minden képkocka a helyén volt, a kameramozgás, a speciális effektusok, a zene (utóbbi kettő Oscar-t is kapott, csak úgy, mint hangra és vágásra), de még a történet is hordozott egyfajta egyediséget. Izgalmas, elgondolkodtató, misztikus, látványos, meg ilyenek. Kár, hogy a 2. és 3. rész nem adta tovább pontosan azt a hangulatot, és hogy a lezáró epizódra ellaposodtak a dialógusok, valamint Smith karaktere is inkább viccessé vált, mintegy kiparodizálva az első rész végére kialakult vészjósló jelleget. Mindegy, ettől függetlenül sokat tanultam ettől a filmtől, és sokan másoltak is róla, amatőröktől kezdve az elismert filmesekig, megannyi továbbgondolt munka született, a vizuális effektusok új irányba gördítették a képalkotást, a Wachowski testvérek meg jól meggazdagodtak. Nem is értékelem, minek? Tökéletes, és kész.