Egy napon úgy ébredtem, hogy filmet akarok rendezni. Nem tudom, hány éve és melyik nap volt ez, azt sem tudom, hogy pontosan ezt gondoltam-e. Az volt a nap, amikor rájöttem, hogy van valami amitől sosem lesz nyugtom. Az alkotásra való kényszert sokan ismerjük,sokaknak megmutatkozik sok formában. Nálam úgy mutatkozott be, hogy a jó filmek végén kimondtam magamban: én is akarok valamit csinálni. Hogyan lehet ezt megmagyarázni? Kell-e magyarázni egyáltalán? Valahányszor sétálok a nyugatinál és filmeseket vagy tévéseket látok, kamerával a kézben, zakatolnak a gondolataim. Egy pillanatra úgy érzem, hogy a saját házam téglája repül el mellettem. Nem közhelyes ez a gondolat, valóban úgy érzem egy kamera láttán, hogy közöm van hozzá, tartozni akarok hozzá, mi majd egyszer összefutunk, majd egy napon én is…
Az elmúlt fél évben sokat tűnődtem és sokat tanultam. Apám sokat segített, és azok is sokat segítettek, amiket nyújtott… Kerner, Echart Tolle… felfogtam hogy amiről azt gondoltam súlyos, annak valójában nincsen súlya. És a Bell-edzések fizikailag is kezdenek erre ráébreszteni. Amint nyolc kiló vas helyett már tizenkét kiló vasat lóbálsz a kezedben és mind a tíz ujjad fogóként feszül a fülére, utána pedig jön az emelés… ott érzed, hogy kézben tartasz valamit. És aztán elhatároztam, hogy kézbe veszem ezt a valamit, valami módon nekilátok a filmkészítésnek.
A filmírásról már korábban is tettem említést. Az a része rendben is van, a tanfolyamon rengeteg dolgot helyre raktak az agyamban és úgy érzem, már tudom, mi kell egy jó film megírásához. Elsőre a költségek jelentenek majd problémát, Neki is kezdtem. Jön a következő fázis: kell egy képrögzítő eszköz. És egy Canon gép lesz az. Vele fogom elkezdeni.
Miért írok erről? Így még mélyebbre vésődik a célunk. Van, aki leírja a céljait egy papírcetlire, és minden nap a zsebében hordja. Így lett bizonyos személyekből kormányzó, autóversenyzó, satöbbi. Ezt mindenkinek javaslom: ha van célod, írd le!
És milyen találó: ahhoz, hogy megszerezhessem a kamerát, írnom kell még sok-sok cikket. Sok munkára lesz szükség, de így, hogy tudom, mi vár a végén, egyáltalán nem érzek fáradtságot. Nyugalmat érzek, úgy érzem, hogy az életem egy vasgolyó, amit izzadva lóbálok, miközben egyre biztosabban lóbálom, egyre stabilabb állással…
