Valamit akartam mondani. Esküszöm neked, már itt volt a nyelvemen! De kiment a fejemből. Ahogy próbálok visszaemlékezni, egyre inkább elfelejtem. Biztos veled is volt már ilyen. Fel is írtam egy cetlire, amikor mesélted. De hol van az a cetli? Ó basszus, itt állt az asztalon egész végig, és most, egyszer az életben, amikor szükségem van rá, nincs meg. Hihetetlen!… Hogy megértesz? Végül is bárkivel előfordulhat, hogy a szükség pillanatában nincs meg, amit addig őrizgetett. Az öcsém például tizenhat éves koráig kotont tartott a tárcájában, aznap este, amikor Margitkával egyedül maradtak a Balaton partján, aznap este mégis üres volt a tárca. És milyen bosszantó tud ez lenni!
Mit is mondtál nekem tegnap? Mondtad, hogy ne felejtsük el. Te sem emlékszel? Valami cuccot kértél, hogy ne hagyjam otthon, de nem emlékszem, mit. Nem vágod? Egyébként hogy hívnak? Még egyszer sem kérdeztem meg. Az én nevem? Jó kérdés… ki is vagyok? Nem tudom. Én görög vagyok egyébként. Csak már a saját anyanyelvemet is elfelejtettem. Ezért csak a magyar megy. Az megy… Hmm… Mit is kéne most mondani?…
– Hektor! Befognád a pofádat végre?! Nem tudunk aludni!
– Hagyjad, Gyurka! [mondja egy másik beteg] Skizofrén és amnéziás egyszerre.
(-csend-)
