Egyik nap megyek haza nagyszüleimtől, a buszmegállóban meglátok egy kövér pasast. Gondoltam, én is ott állok meg, ahol a többiek, hiszen én is ugyanúgy a kilences busszal mentem volna tovább. Aztán továbbléptem, látszólag póker arccal, zéró reakciót mutatva a történtek után. De mi történt.?
A dagadt pasas lehetett vagy százötven kiló, tekintetében semmi értelem nem látszott. Mellette is ült valaki, egy öreg nő talán. Egyszer csak dagi megrezzent, a szemei ugyanúgy résnyire, sunyin félig csukva maradtak. A kezeit se mozdította, egyedül a hasfala és a lábai moccantak meg egy pillanatra. Aztán mélyről ordított egyet és az ordítást szaftos hányás kísérte. Úgy, ahogy volt, ültében leokádta saját magát és a belsőség csorgott végig az állától a puffadt hasáig. Mindez röpke másodpercek leforgása alatt történt, talán azért mentem tovább gyorsan olyan kifejezéstelen pofával, mert még reagálni sem volt időm. Mióta itt lakom Pesten, jobban tudom leplezni meglepettségeimet.