Elkezdtem olvasni egy Stephen R. Covey könyvet, amiben először találkoztam a proaktivitás fogalmával. Kicsit azt kell mondjam, hogy tükröt állított elém ez a könyv, de nem bánom. Nem lehet tudni, hogy a benne lévő szöveg átállította-e az agyam, vagy egyszerűen csak ráébresztett a gondolkodásom alapvető bajaira, de arra buzdított, hogy kezdjek el másként gondolkozni. Miért jó ez? Elméletileg kevesebb idegeskedés, kevesebb agyalás és több cselekvés, azaz több eredmény és nyugalom lesz az eredmény. Így aztán most éppen ezt gyakorlom – proaktivitást. Tanulok, bizonyos értelemben – olyat, amit a suliban elfelejtettek átadni.
Figyelnem kell például magamra filmforgatás közben, hogy ne legyek túl izgatott, hogy ne feszüljek, hogy ne dirigáljak, amikor átváltunk az egyik snittről a másikra, akkor önuralommal és nyugodtan végezzem a rendezést. Ez persze alapvetően mindenhol előnyére válik az embernek, mármint ha higgadtan viszonyul a dolgokhoz, de be kell vallanom, hogy nekem gyakorolnom kell az ilyesmit. Szeretném, hogy elkészüljön a film, de ez nem megy egyről a kettőre, össze kell hozni az időpontokat, hogy mindenkinek jó legyen, és az időjárásnak is klappolnia kell. Nem baj… lassan, de biztosan haladunk, a Half Life 3-nál biztos, hogy hamarabb készülünk el 🙂 Nem is untatlak a részletekkel, a bejegyzés elején említett könyv elolvasását viszont bátran merem ajánlani.