Most hétvégén önmagam kényeztetése volt a cél, gasztronómiai értelemben. Sajnos a forgatás még mindig nem kezdődött el, más kérdés, hogy jövő hétvégére már nincs kifogása senkinek. Egy amatőr film forgatása is komoly hozzállást igényel részvétel tekintetében, ha valaki nem ér rá, akkor nincs haladás, ilyen egyszerű, ez csapatmunka.
Két barátommal lementünk a pizzériába Leányfalun, szombaton és vasárnap is degeszre kajáltam magam. Desszertnek somlói galuskát választottam, megláttam hogy újra ott van az étlap alján, és valósággal nyihogtam örömmben. Amikor a somlói édes, csokoládéöntettel keretezett habja a nyelvemhez ért, az agyam átkapcsolt kéjelgő üzemmódba. Nem tehetek róla, egyszerűen a Horgony Bár olyan kaját ad, hogy nekem ez különösen magas élvezetet nyújt.
Hajnalig fent voltunk megint, negyed négykor úgy döntöttem, hogy felmegyek aludni, fentre, a régi szobámba, ahol több, mint egy évig éltem, miután elköltöztem otthonról. Amikor felértem, megint előtörtek a régi gondolatok, a nosztalgikus érzések. Bizonyára sok mindenkivel megesik, hogy átsiklik egy hely fölött, elmegy mellette, de közben mondjuk eszébe jut, ahogy régen a barátnőjével itt lézengtek, itt ez meg ez történt, jó és rossz dolgok is, és előjönnek a régi érzések. Akkor, ahogy leültem az ágyra és hátam nekivetettem a lambériázott falnak, rengeteg régi érzés tornyosult a fejemben. Ezeket átitatta egy szomorú gondolat, olyan észrevétlenül és könnyedén, ahogy a somló tejszínhabjára ráömlik a csokoládé. Ugyanis én néha szomorúan nosztalgiázok, nem maradok depressziós, de néhány emlék garantáltan lehúz. Ilyen szempontból Leányfalu olyan nekem, mint az emlékek bölcsője. Néha a pozitív emlékek is fájnak, hogyha esetleg tudom, hogy azt pont úgy már nem lehet újra elismételni, ami egykor nagyon jó volt.
Ilyenkor a merengésemet egy hosszú sóhajjal lezárom. A külső szemlélő csak annyit lát, hogy perceken keresztül csupán bámulok megam elé, aztán kifújom a levegőt és megvakarom az orromat. Ilyenkor sokan megkérdezik, hogy mi bajom van, de eddigre már pont nincsen semmi olyan, ami bajt jelenthetne, hiszen vissszahúzódzkodok a normál kedvtelésbe, a könnyedebb, normális én síkjára. Furcsa dolog az emlékezet. Néhány dolog sokkal erősebb, mint a többi, bizonyos helyszínek vagy események élesebbek lehetnek akár a frissebb sztoriknál is. Néha úgy érzem, feleslegesen emlékszem, mert csak lelassít, és elvonja a figyelmem a jövőről. Néha viszont pont az segít, ha felidézhetek valamit, tehát a múlt nem feltétlenül rossz, de a jelennel együtt kell mozgatni, nem pedig ide-oda ugrálni a kettő között. Azt hiszem, holnap reggel, visszaolvasva még én sem érteném ezt a gondolatot, de hátha valaki magára ismer, és orvosság után kutat majd… akkor már megérte ezt megosztanom a végtelen internettel.
Édesapám jóvoltából lett egy kerékpárom, holnap reggel tekerek egyet a városban. Momentán két biciklim is van, igaz, az egyik még átnézésre és felújításra szorul, de az női kerékpár, szerintem odaadom majd a húgomnak szervizelés után. Tegnap éjjel emésztettek az emlékeim, aminek hatására ráeszméltem a jelenemre. Azért ha eltelik 2-3-4-5-6 év, az ember csak-csak betekint a tükörbe és meglepődik, nálam most következett be a meglepetés pillanata. Ez egy hosszú, jól sikerült és összetett hétvége volt, jó volt Leányfalun lenni és látni a szüleimet, jó és megdöbbentően nagy kiállítást láttam Szentendrén, találkoztam néhány ismerőssel, felfrissültem, és telezabáltam magam, azt hiszem, most jól vagyok. Megyek aludni, különben holnap reggel megint rohanás lesz…