Furcsa dolgok jelennek meg nekem álmomban,
Néha gépre szállok, idegen földeket látok,
Ilyen partok, épületek nincsenek magyar honban.
Van, hogy látom, amint a Nap felrobban,
Régi arc felbukkan, szeretne tőlem kérdezni,
De alig emlékszem rá, nem jut eszembe semmi
Amit mondhatnék, mert ez az ember változott,
De nem tudnám megítélni, hogy jó vagy rossz irányba,
Helyes útra tért vagy épp elkárhozott, ki tudja,
Csak áll és szótlan néz a szemembe, ugyan menekülni
Kellene, de minek, ha ez már a világvége?
De nem félek, hiszen csak kitalált világ ez.
Persze, hogy senki semmit se kérdez, engem várnak,
Hogy adjak megjegyezhető címet ennek a világnak.
Az ilyen címadók, mint amilyen én is próbálok lenni,
Akkor gyengék, ha csak képzelik mindezt, és
Gyenge leszek én is, míg ebből magyarázat nem lesz,
De megfogalmazom szándékom, éppen azzal, ami történik:
Elengedem a Földet, nem érdekel, ahogyan az ég fénylik,
Minél többet látok innen fentről, annál jobban érik
A helyszín, a tények, a történések, szereplők,
Boldogság, öröm, kín, paloták és gomolyfelhők,
A filmszalag rabjai, egyben mások rabul ejtői lesznek ők.