A látványa lenyűgöző, a szereplőválogatás tulajdonképpen rendben van, az operatőri munka teljesen jó. A történet helyenként saját magát rúgja fejbe a logikai buktatóival, mondjuk ez egy sci-fi/világvége műfajú filmnél előfordul, na de hogy néhány ember, ilyen poszttal a valóságban is ennyire ostoba lenne, azt erősen kétlem. A világító tűzes plazmasugarat köpő Godzillától mai napig röhögnöm kell. A Jean Reno féle, ezredforduló előtti verzió toronymagasan ráver erre a változatra, nem tudom, miért kellett újat készíteni, persze, elmondhatjuk, hogy ennyire nagy még sose volt az ominózus óriásszörny. Na és az atomon élő másik két szörny? Megeszi a rakétát, mint valami diákcsemegét? És mi ez a végén? Fogja magát Godzilla és lemerül a víz alá, avagy csá, én elvégeztem a dolgomat. Még csak nem is bántja az embereket. Kikerüli az anyahajót. Az épületeket eltapossa, de az anyahajót, ahol a kulcsszereplők állnak, azt egyszerűen kikerüli. És mi ez, hogy a főszereplő srácnak rendszeresen szemébe néznek a több, mint száz méter magas szörnyek? Megáll a szörny, lehajol, és ránéz. Mivaaaaan? Olyan mintha gyerekeknek írták volna ezt a filmet, közben mégis tele van iszonyú pillanatokkal. Nem értem, miért kell ilyesmire dollármilliókat (százmilliókat) költeni, én alig vártam, hogy vége legyen, leszámítva a szörnyek első megjelenésekor leeső államat (mert hogy ilyen bazi nagy szörnyek még sehol se fordultak elő), nem hagyott bennem mély nyomot ez a film, igyekszem gyorsan elfelejteni.