Teljesen spontán jött a döntés, hogy elfogadjam a meghívót, amit édesanyám küldött facebook-on, így egyszer csak szombat d.u. ötkor az ötker közepén találtam magam egy kis lakásban, ahol tíz idegennel nekiálltam filmet nézni. Átfutva a jelentkezésem után kapott, precízen fogalmazott válaszüzenetet, hamar világossá vált, hogy ún. művészetterápiás programnak nézek elébe, aminek kis hányadát jelenti a film megtekintése, és előtte ill. utána a csoportos tevékenység tölti ki az eseményre szánt idő nagy részét. Így aztán összekuporodtunk tucatnyian két hatalmas, földközeli magasságú asztalhoz, és nekiálltunk festegetni. Ha valamiben irtó gyenge vagyok, az a kézügyességem, beleértve a rajzolási képességemet, illetve annak hiányát. Így nem sok reményt fűztem saját produkciómhoz, amikor Ágnes, a Színrelépő vezetőjének kérésére nekiálltam megfesteni saját illúziómat erre a szóra: mennyország.
Ezt követően szépen eldobtuk magunkat, ki a padlóra, ki a kanapéra, párna, takaró, villany le, projektor be, és indult a film (Hétköznapi Mennyország), ami egyébként egész jó volt. Kicsit hosszúra nyújtották, de mint svéd dráma, joggal kapott megannyi pozitív értékelést a neten fellelhető kritikákban. Kellemes és tartalmas kis történet komplex konfliktussal és ügyes karakterábrázolással, az üzenet talán nem olyan fontos mint maga a közvetített hangulat, mindenesetre amit egy zenés ill. zene-központú drámából ki lehet hozni, azt kihozták. A filmet követően ismét leültünk az asztal köré, és míg korábbi festményünk kint száradt az előtérben, újabb feladatot kaptunk: meg kellett ragadnunk a film megtekintése után, bennünk lappangó emlékképek, legerősebb vizuális maradványok valamelyikét, és azt ismételten papírra vetni. Ezúttal fekete papírt használtam, krétával. Hangsúlyozom, rettenetesen rajzolok. Hát ez sült ki belőle:
A következő fázis abból állt, hogy mindenki művét felakasztottuk a falra, majd leültünk a rajzokkal/festményekkel szemben, és A-tól Z-ig valamennyi kreálmányt kiveséztük, mindenki véleményt adott a másiknak. Néhány címötlettel is megajándékoztak, és egész sokat sikerült belemagyarázni a szétrobbanó pálcikaemberkémbe, ami egyrészről hízelgő volt, másrészről meglepetést okozott, mert ezen az ügyetlen firkálmányon keresztül egész sok tulajdonságomat sikerült megfejtenie a csoporttársaimnak. Egyébként ilyen címeket kaptam: Zuhanás, Bábu, Keresztre feszítés, Energiabomba, Szétszakadás, Energiaáramok kereszteződésében, Düh, Kereszttűzben, Önbizalom, Megadom magam, időutazás, Éleöröm, Lüktetés stb.
Nekem a legjobban egy idős hölgy, Rózsa képe tetszett. Nem fotóztam le a festményét (ezt utólag erősen bánom), de az által festett búzamező mindenkiből őszinte csodálatot váltott ki. Forró hangulatú, mély és túlvilági érzést sugallt a festménye, amit ő mennyország címszóval meg tudott valósítani. Elmondása szerint nem volt sem festő, sem művész. Mégis, számomra Rózsa néni képe jelentette a tegnap este fő értékét. Túl azon, hogy mindenkivel jót beszélgettünk, és éjjel fél egyig még csak nem is unatkoztam.