Az egyiptomiak rímekben beszélnek? Fogalmam sincs, de a francia filmesek és a magyar szinkronstúdiók megpróbálják ezt velünk, nézőkkel elhitetni. Túl azon, hogy a kosztümmunkálatok az előző epizódokhoz képest nem sikerültek annyira jól, a film műfaja teljesen megváltozott. Mint ha egy színdarabot néznénk, semmint kalandfilmet, pedig kalandokban most sincs hiány. A színes, mondhatni “franciás” képi világ mellett a szószátyár színészek betöltik a piramisok és a homok egyhangúságát, ráadásul a klasszikus karakternyolcas szinte hiánytalan. Van mentorunk (Csodaturmix), van szkeptikus karakterünk (talán Asterix), van gonosz mellékszereplő (Nonius) és alapvető ellentétek is szemben állnak egymással (egyiptomiak/gallok vs. római gigabrutálnagyhatalom). Tulajdonképpen nem csak az egyiptomiak, hanem mindenki más rímekben beszél a Kleopátra küldetés képkockáin, a gyerekkoromban értékelhetetlen és fárasztó poénokat mostanra, felnőtt fejjel már szórakozva tudom fogadni. Ettől függetlenül van egy-két valóban fárasztó, tulajdonképpen semmitmondó átvezető jelenet, de hát nem vagyunk egyformák, és a francia humor sem kell, hogy 100%-ig kompatibilis legyen a magyar felfogással. Nekem személyes kedvencem Nonius, mint tulajdonképpeni főgonosz. Habár a legtöbb szereplőre nagyobb veszélyt jelent a római hatalom, mégis ez a zöld bársonyszoknyában rohangáló gizda vénember az, akinek igencsak kijárna egy pofon, és majd kap is néhányat tulajdonképpeni főhősünktől, Skicpausztól. Nonius ádáz tekintete, kígyószerű sziszegései és sunyi dörmögő hangja hiába kegyetlen és sötét, mégis szívderítő és genya tettei ellenére mégis elvárjuk, hogy a film végéig – illetve a valóságban a második fordulópontig velünk legyen. Vasárnap esti kikapcsolódásnak jó a Kleopátra küldetés, kakukktojás nem csak az előző részhez, hanem a legtöbb kalandfilmhez viszonyítva.