HSC stábiskola beszámoló

Régi álmom a filmrendezés, ezért úgy döntöttem, beiratkozom egy filmes iskolába. Némi keresgélés után egyszer csak jött a HSC stábiskola, vélemény nem sok volt róla a neten (de amit találtam az mind számomra ígéretes és pozitív volt), úgyhogy az első benyomás, saját megérzésem alapján iratkoztam be. Egy év elteltével végre hónom alá csaphatom a mozgóképgyártó OKJ szakképesítést, most pedig összefoglalom, hogy mit nyújtott számomra ez az iskola.

Próbálok objektív véleményt kifejteni

Nem célom, hogy csak pozitív vagy csak negatív véleményemet hangsúlyozzam, viszont magamhoz képest hosszú beszámoló következik a HSC stábiskolában szerzett tapasztalataimról. Részben azért készül ez az írás, hogy megerősíthessem az iskola leendő diákjainak jelentkezési szándékát, már amennyiben magukra ismernek blogbejegyzésem sorai közt és úgy gondolják, hogy nekik is pontosan erre a képzésre, lépésre van szükségük. Általános információátadásra szánom e sorokat azoknak, akik bizonytalanok a jövőjüket illetően, de azért kacsingatnak a filmszakma felé. A HSC a filmszakmáról szól, nem kamu, nem meleg levegőt lapátolnak, egyszerűen ezért vannak, hogy szakembereket képezzenek. Annyit viszont leszögezek, függetlenül a stábiskolában szerzett tapasztalatoktól, hogy minden Rajtad múlik. Ha nem a képzés folyamatára és részleteire, hanem arra vagy kíváncsi, hogy végső soron megéri-e beiratkozni, akkor görgess az utolsó bekezdéshez.

Az, hogy mennyi minden múlik Rajtad, az oktatók és osztálytársak illetve az iskolában szembejövő helyzetek, lehetőségek is sugallták, és most, hogy egy év elteltével még ha felületesen is, de elsétálhattam a Magyar Film neves intézményei mellett és találkozhattam becsületre méltó alkotókkal, szakemberekkel, csak megerősíteni tudom. Rajtad áll, hogy mennyire akarod, és ha van benned lelkesedés, az ki fog hatni a jövődre és a körülötted lévő emberek döntésére. De abbahagyom most már a ködösítést.

Hadd nézzek egy kicsit szembe a valósággal: csak azért, mert elvégzel egy iskolát, az sem a filmgyártás, sem más szakma területén nem jelent egyet az adott területen való elhelyezkedéssel. Tehát aki azt gondolja, hogy a képzés díja garantáltan megtérül majd rövid időn belül, sőt, úgy fejezheti be a képzést, hogy máris havonta milliókat kereső sztárrendezővé/operatőrré avanzsálódik, az téved. Egy iskola nem ad VIP jegyet a díszpáholyba. Egy iskola nem tesz téged rögtön rivaldafénybe. Egy iskola nem oldja meg a problémáidat és nem tesz vörös szőnyeget a talpad alá. Egy iskola a látásmódodat, az ismereteidet bővíti és útmutatást nyújt elsősorban.

Ugyanakkor vannak kivételek, sajátosságok egy ilyen -ha szabad így neveznem – “szakember képzőbe” történő jelentkezés által. Novák Emil, a stábiskola igazgatója nem ígért semmit, de nem is hallgatott el semmit. Tiszta, egyenes, konkrét beszéde alapján sejtettem, hogy jó helyen járok. Mivel nem tudtam, hogy mire számítsak, természetesen nekem is voltak kétségeim az oktatás színvonalát, témakörét, gyakorlati oldalát illetően, de ahogy telt az idő és egyre érdekesebb, tapasztaltabb szakemberekkel találkoztunk, a kétely annál inkább eloszlott. Magam sem tudhattam, hogy mi fog történni az oktatásokon. Ott kellett lenni, végig kellett hallgatnom azokat az embereket ahhoz, hogy átérezzem, a filmszakmában való elhelyezkedés nem csak abból áll, hogy ismered a plánokat, az objektíveket, a szakosztályok hatáskörét, a filmkészítés szakaszait és az asszisztencia feladatait. Mindezt át kell látnod úgy, hogy közben számításba veszed a problémákat. A filmgyártás rengeteg nézeteltérés, nehézség és konfliktus, szülőhelyévé válhat. Már a nyílt napon való, rövid beszélgetésünk során megértettem, hogy a filmszakmának is emberekre, új erőre, fiatal kezekre van szüksége, és ez az intézmény is e célt szolgálja, hogy friss, értékes húst, új fogaskerekeket toborozzon egy ígéretesen fejlődő gépezetbe (Lásd Martfűi rém, Saul fia, Kincsem, Testről és Lélekről és még sorolhatnám, beleértve Magyarországon, magyar résztvevők bevonásával forgatott külföldi produkciók, mint pl. a Mentőexpedíció c. film említését).

Elméleti képzés, alapok átvétele

Az első néhány héten képalkotási alapismereteket tanítottak, olyan fogalmakkal, amelyeket a társaság nagy része láthatóan már jól ismert, látszólag. Dénes Zoltán, a Sony Hungária Kft. operatőr-szakértője tartotta ezeket az órákat. Nem annyira mélyedtünk el a geometriai optika, a lencsék és a fénytörés fizikai oldalában, de azért meg lettek említve ezek, mert részei az oktatásnak. Épp úgy, mint a CMOS érzékelő működési elve, a digitális és analóg képalkotás közti különbségek, a kodekek és tömörítések, stb. Eleinte furcsa volt, hogy ott ülünk abban a hosszúkás teremben negyvenen (!). Ennyien voltunk összesen. Én rendező asszisztens szakra jelentkeztem, voltak még világosítók és segédoperatőrök is, illetve egy utómunka asszisztens és egy focus puller jelölttel találkoztam még. Szóval pár hétig így ömlesztve, ugyanazon elméleti fejtágítást kaptuk. Igyekeztem jegyzetelni és nagyon figyelni. Eleinte még olyan információk hangoztak el csupán, amiket bármikor megtalálsz a neten és a YouTube-on. Aztán jöttek azok a szaftos részletek, amiket – persze – vélhetőleg ugyanúgy fellelhetsz a világhálón, de önszántadból nem fogsz utánuk kutatni. A geometriai optika és a tömörítési eljárások kivesézésekor már erőlködnöm kellett, hogy egyáltalán értsem, hogy miről van szó.

Zoltán Úr (és utána többen is) is több ízben elnézést kért az információanyag töménysége miatt. Mindazonáltal udvariasan és tisztelettudóan bánt velünk, felnőttként kezelte a társaságot és bármikor bármilyen kérdésre készségesen válaszolt. Vele párhuzamosan érkezett Papp János biztonsági koordinátor (az angol zsargon Health & Safety osztályként emlegeti ezt a beosztást), akit a tavalyi díszletépítéses baleset kapcsán szerveztek órarendünkbe. Figyelmeztetett minket a filmszakma veszélyeire, és noha csak egy délutánt töltöttünk el, hamar megértettem, hogy bizony a filmiparban simán kiteheted magad halálveszélynek, pláne itthon, ahol ha szabad így fogalmaznom egyes alkotóknak sajátos elképzelése van a felelősséget illetően. Nem vicc, ésszel kell dolgozni, különben a mentő, vagy a rendőr visz el. Egy felelőtlen döntés még ha szélsőséges esetben is, de akár börtönbe is küldheti a hanyagul dolgozó filmest.

A sok diák összezsúfolása, a széles generációbeli átfogás és a kényszeresen alapokig visszanyúló elméleti képzés rövid időn belül unalmat, közönyt váltott elő jó néhány osztálytársamból. Rengetegen beszélgettek, a telefonjukat nyomkodták óra közben, kevesen figyelték a tanárt, még kevesebben jegyzeteltek. A csoport kb. 60%-ára gondolok. Ez az arány lassan, nagyon lassan csökkent, ahogy haladtunk a gyakorlati órák felé. Az elméleti képzés foglalkozott filmelmélettel is, amit Féjja Sándor tartott. Nagyon kedves, humánus bácsi volt, aki önmagát “az itthoni filmes világ egyik még élő dinoszauruszának” nevezte. Igyekezett átfogó képet nyújtani a film-néző közti kapcsolat pszichológiai részéről és a film mint médium keletkezéséről illetve áttöréseiről. Sándor óráin is gyakran pusmogtak a hátam mögött a többiek, de igyekeztem róluk nem tudomást venni. Rák József tanár Úr megjelenése hagyott leginkább maradandó emléket, bennem legalábbis, nagyszerű dolgokról tanított.  Ő volt az oktatóink közül talán az egyetlen, aki hivatalosan is tanári címerrel rendelkezett (ez nem jelenti azt, hogy a többiektől ne kaptunk volna alapos agytágítást: Pék Csaba gyártásvezető, Fazekas Csongor hangmérnök, de Duló Károly is ellátogatott hozzánk néhány alkalommal, hogy kultúra, társadalomismeret és jogi alapismeretek témakörökből tartson némi agytágítást).

Az elméleti szakasz modulzáró vizsgával végződött, de megnyugtatásul közlöm, nem volt nehéz, és a tanáraink is maximálisan segítőkésznek bizonyultak. Ez nem egy begyöpösödött állami középiskola, ahol a felnőttek pikkelnek a gyerekekre és csak rutinból járnak be, ez egy szakmai oktatás, amelynek elsődleges célja, hogy megvilágosult munkavállalóként tudjon téged továbbküldeni a csatamezőre. Tudom, hogy olvasómat pont nem ezek a fentebb ecsetelt témakörök (geometriai optika, fénytörés, kodekek, formátumok) érdeklik, pedig bármilyen töménynek és monotonnak tűnhetett sokunknak a fentebb említett órák tartalma, a maga nemében mindegyik fontos a leendő mozgóképgyártó számára. Mivel azonban a filmipar gyakorlat centrikus dimenzió, ideje rátérnem, hogy e téren mit nyújtott a HSC Stábiskola.

Rövid összefoglaló és vélemény a HSC Stábiskola gyakorlati képzéséről

Bille László operatőr volt az osztály Morpheusa, az operatőrök Obi Wan-ja, és még sorolhatnám, a lényeg, hogy ő rántott be minket először a gyakorlati témakörbe és azt hiszem őt övezte először egyöntetű érdeklődés az osztály részéről. Az a nap tényleg emlékezetes volt és az is marad számomra, ugyanis életemben először láthattam darabjaira szedve, majd összeszerelve egy ARRI Alexa kamerát. Amikor beléptünk – megszámoltam – összesen 12 db koffer állt az osztályterem fala mentén, és ezek mind egyetlen darab kamerának a komponensei ill. kiegészítői voltak. László ráadásként hozzátette, hogy ez még meglehetősen szűkös eszköztár. Miután aprólékosan elmagyarázta a kamera funkcióinak elméleti hátterét, elkezdte összeszerelni a rendszert, kezdve az állvánnyal. Aztán jött egy görögdinnye nagyságú állványfej, mindenféle rudak és kábelek… végül egy digitális, lencsével felvértezett ipari karácsonyfával néztünk farkasszemet, amely mindent összevetve (a külső akkumulátorokkal és monitorokkal együtt) bruttó 20-25 M Ft közti értékű lehetett. Az osztály nagy része csak síri csendben állt, mindenki körbeállta az Alexát és valamennyien kapkodták elő a telefonjaikat, hogy lefotózzák a nem mindennapi látványt. Ennél több is történt a többi gyakorlati órán, de nem akarom lelőni a poént, a lényeg az, hogy a segéd operatőrnek jelentkező diákok nemigen unatkoztak.

---

Én rendezőasszisztensnek jelentkeztem, így csoporttársaimat és engem csak az operatőri fejtágítás legeleje érintett, utána egészen más vizekre eveztünk egy olyan gondolán, amelynek kapitánya Tóth Judit (a.k.a. Hosszú) tekintélyes rutinnal és szakmai háttérrel rendelkező rendezőasszisztens volt. Érte vagyok a leghálásabb, több okból is. Főleg azért, mert minden kérdésre választ adott és valamennyi órán figyelemre méltó nyugalommal, higgadtsággal és türelemmel viszonyult a csoportunkhoz. Másodsorban azért, mert jó példákat, jó történeteket és hasznos tippeket osztott meg velünk. Judit rámutatott a rendezőasszisztens élet sokrétű és körülményes hátterére, szembesített azzal, hogy mennyire összetett ez a beosztás, milyen felelősséggel jár és mennyire sok állomást ölel fel a gyártásban. A rendezőasszisztens az egyik legnehezebb szakág a filmgyártáson belül (már ha van értelme egyáltalán nehézségi szintekről beszélni), és ha Judit oktatásain ez nem lett volna egyértelmű, még inkább szembesültem vele, amikor egy általa javasolt könyv hozzám került. Többször is behozott magával egy kötetet, amelyre gyakorta hivatkozott. Ez volt a Running the show, amit MINDEN angol tudással rendelkező, rendezőasszisztens tanoncnak CSAK AJÁNLANI tudok! Nagyon hálás vagyok azokért az információkért és tanácsokért, amiket Judit megosztott velünk és minden egyéb olyan tudásért, amit az oktatóktól vagy az osztálytársaktól is kaptam. De miből állt még a gyakorlati modul? Csak néhány érintőleges példa:

1. 1. Forgatás a Kordában

      Az iskola elvitt minket a Korda Stúdiókhoz és az egyik műteremben eltöltöttünk egy egész napot, hogy videoklipet készítsünk egy rock zenekarnak . A klip előkészületeivel kapcsolatos tennivalókat Novák Emil osztotta szét köztünk. Ahogy fentebb is említettem, rengetegen voltunk az osztályban és a forgatás tényleges kulcsemberei gyakornokok ill. szakavatott munkatársak voltak, akiknek csak apróságokban tudtunk segíteni, főleg a klip forgatásának Werk filmezése (vagyis a munkálat dokumentálása) volt lehetséges tennivaló. A forgatás talán nem ért fel egy hollywoodi szuperprodukcióval, de amikor például elöntötte a füst a gigantikus műtermet, az elég hangulatos volt. Emellett önmagában a tény, hogy besétálhattunk a Korda falai között, számomra meghatározó volt.

      

   2. Terepszemle látogatás

      Tavasszal ellátogattunk a Virágvölgy c. film terepszemléjére, ahol Nagy V. Gergő és Csuja László rendező/író párost kísérve megérthettük, hogy milyen egy terepszemle, mire való és miért fontos. A terepszemle látogatás egyik osztálytársam, Szatmári Andi ötlete volt, végül Hosszú segített kihasználni a lehetőséget és ő vitt ki minket a kempingbe (ahol a tóparti lakókocsis jelenetet forgatták egy hónappal később) és ő is vitt haza. Későbbiekben volt arra is lehetőség, hogy elmenjünk gyakornokoskodni ugyanezen film forgatására. Ezt sajnos nem tudtam bevállalni, mert a HSC Stábiskola mellett nem dobhattam el két meglévő munkámat, néhány osztálytársam kihasználta az alkalmat és elment.

      

   3. Front VFX utómunka stúdió látogatás

      Lehet, hogy a legtöbben csak legyintenének egy utómunka stúdió (jelen esetben a Front VFX) hallatán, de ez legalább annyira tanulságos és emlékezetes látogatás volt, mint a többi. A digitális utómunka sokkal összetettebb, mint gondoltam, gigantikus eszköztárat nyújt egy dinamikusan fejlődő szakiránynak. Juhász Csaba, a stúdió vezetője látott minket vendégül és egyébként az ilyen helyekre is keresnek plusz munkaerőt. Bármilyen furcsán hangzik, nem bejutni nehéz, hanem bent maradni. A filmgyártás eme szakasza nagyon pepecselős és sok időt ill. türelmet igénylő folyamat, reggeltől estig kell ülni a monitor előtt és a látszólagos színkódolás, geometriai számítás és modellezés csak minimális eredménnyel jár. Amikor Csaba megmutatta nekünk, hogy mi mindent lehet utómunkával megoldani, én őszintén ámultam. Csak ültünk szájtátva és próbáltuk elhinni, hogy ma már bármi korrigálható utómunkával, csak az nem mindegy persze, hogy milyen áron és mennyi idő alatt.

   4. Mafilm Audio látogatás

      Ha már majd’ minden péntek délután a Filmgyár falai közt ücsörögtünk, vétek lett volna kihagyni a szinkronkészítésért felelős osztály látogatását sem. Bepillanthattunk egy szinkronkészítés folyamatába (Bruce Willis filmet dolgoztak fel éppen, Dörner György dörmögését hallhattuk a keverőszobában), Hosszú részletesen elmagyarázta, hogy miként készülnek a szinkron ill. utószinkron felvételek, beleértve a zörejekkel és zajokkal kapcsolatos rögzítési metódusokat.

      

       

   5. Fóti stúdió látogatás

      Ide nem csak a rendezőasszisztens csoport, hanem az egész osztály ellátogatott. Megtekinthettük a több százezer ruhadarabból (!) álló magyar filmes jelmezraktárat, kellékekkel telepakolt termekben sétálhattunk, mi több, a meglehetősen eklektikus filmdíszlet-városon is végigkalauzoltak minket. Felejthetetlen volt és itt is rengeteg információt osztottak meg velünk.

      Vizsgafilm forgatás és a Mozgóképgyártó OKJ vizsga

      Az oktatás vizsgával végződött. A felelet 50%-ban befolyásolta az eredményt, a fennmaradó 50%-hoz egy szabadon választott műfajú, 3-10 perc hosszúságú vizsgafilmet kellett leforgatunk. Két kedves osztálytársam segített a saját projektemben, ezért én is segítettem nekik egy kicsit, főleg hangmérnöki pozícióban, ha már rendelkezek kézi felvevővel és puskamikrofonnal. Jó tapasztalat volt ez is, hogy egymás filmjeiben részt vehettünk, ez önmagában tanulságos lecke volt. A vizsgára volt egy bő nyaram felkészülni, a tételek (összesen 24 db, amiket 1-2 hónap alatt azért elég alaposan ki lehet dolgozni még nekem is, 2 munka mellett) nem voltak annyira nehezek és maga a felelés is jól ment, mindenki kedves és udvarias volt. Ilyen lett egyébként a vizsgafilmem:

Most, hogy visszagörgetek és látom, hogy milyen hosszúra nyúlik ez a blogbejegyzés, kezdem belátni, hogy a HSC Stábiskoláról nehéz átfogó véleményt nyújtani, mivel a filmgyártás önmagában is szerteágazó folyamat. Ezért most inkább következzen egy konklúzió, összesűrítése a véleményemnek és az egy év alatt szerzett tapasztalataimnak.

Konklúzió, záró gondolatok

Ezt a bejegyzést (tudom, elég hosszú lett végül) részben azért írtam, mert Facebook-on már hárman is írtak nekem, akik látták ezen a blogon hogy HSC diák vagyok és bátorítást, ajánlást vagy információt kértek tőlem, hogy megéri-e a suliba beiratkozni. Utóbbiban szerepet játszik a hétköznapi személyek mércéjével kissé borsos tandíj, ami az én esetemben picivel több, mint 500 000 forint volt, ebbe beletartozott az egyéves képzés, az elmélet, gyakorlat és a Mozgóképgyártó OKJ vizsga díja is. A gyakorlati képzésről fentebb említett, számozott pontok csak az oktatás részét ölelik fel, ennél több helyen is jártunk valójában, csak kiemeltem néhányat a számomra szimpatikusak közül. Rengeteg, de tényleg temérdek tudnivalót osztottak meg velünk és ha nem lettem volna lehorgonyozva két munkahelyen is (valamiből ki kellett fizetnem a tandíjat) akkor elmehettem volna még az iskola alatt is gyakornokoskodni, forgatásokra. Egyes osztálytársaim így is tettek. Ami engem illet, egy pillanatra sem bántam meg, hogy elmentem a HSC Stábiskolába. Főleg ezekért:

• Megtudtam, hogy hogyan készül egy film
• Egyszer csak azt vettem észre, hogy aktívabb a szociális életem
• Megismerhettem rengeteg nagyszerű embert, beleértve osztálytársaimat
• Betekintést kaptam a magyar filmiparba
• Jobb emberré válhattam
• Munkalehetőségeket tárt elém az iskola, amelyekből nem egy valóban csábító volt

Megértettem, hogy mi kell egy film elkészítéséhez. Hogy mennyi konfliktus jöhet majd szembe velem, ha tényleg belevágok. Hogy milyen nehézségeket jelent ez a látszólag kaotikus, ugyanakkor varázslatos és megunhatatlan szakma. Hogy itt elsősorban nem csak jó szakembernek, hanem jó embernek is kell lenned, főleg, ha rendezőasszisztens akarsz lenni. Sajnos ezt nem tudom Neked bővebben leírni. Ezt tömören nem lehet megfogalmazni. Olvasd el a Running The Show c. könyvet és megérted. Ha filmes akarsz lenni, akkor nem fogod megbánni. Ne azt várd el a HSC-től, hogy alád tolja a rendezői széket vagy hogy Zsigmond Vilmost faragjanak belőled két hét alatt. Ilyesmit a világon sehol senkitől nem várhatsz el. Amennyire én felfogtam az egészet, egy lépésként érdemes rá tekinteni egy hosszú folyamatban, ami közted és a filmalkotás közti út egy meghatározó szakasza lesz, amire bármikor jó vagy hasznos lesz visszaemlékezni.