Satnya szellőket próbált kelteni a szoba sarkába tessékelt ventilátor. Légcsavarja elenyésző hangot produkált az utcai forgalomhoz képest, egy öreg Cadillac ékszíja pedig áttételes idegtornát okozott a környék lakóinak. Újabb szelet papírt kapott vacsorára az írógép – az utolsó vacsora – mormolta, aki írt vele. Vastagkeretes szemüvegén visszacsillant a körúton betérő villamos krómcsíkja, miközben a whiskybe szürcsölt és fürkészve meredt a masina gombjaira. Végül tovatekerte az ánégyest, megropogtatta az ujjait és bősz masszázst indított az utolsó oldal kegyeiért. Elrepült egy galamb az ablak előtt, az alsó lakásban Homér rádiója hörögte az esti híreket – ezen kívül csak a papírhoz vágódó fémbetűk csattogása hallatszott. Még a szobanövények is feszülten figyelték a beteljesülést, még a ventilátor sem mert nyikorogni, nehogy létezésével egy karakternyi eltérést is okozzon a sztori befejezésében. Aztán megtörtént. Köhintett, kihörpintette a maradék skót lőrét és kirántotta a lapot az írógép szorításából. Az asztalon, a kanapén, a fotelben, a díszpárnák alatt, mindenütt gépelt oldalak hevertek de az a hasított bőr dosszié az asztal sarkán hűen tárolta a végleget. Az író rácsúsztatta dossziéjának két nyújtózó fémkarjára az utolsó oldalt, majd összezárta az irattartó kacsókat, lehajtotta a műbőrfedelet és a hóna alá csapta. Szobakulcs csörgött, kalap ugrott fejtetőre, olvasólámpa aludt ki, macska ébredt a becsapódó ajtó zajára. Állandósult a hirtelen csend, az írógép zihálva tátogott a hevesre sikerült masszázs utórezgéseitől. Ekkor befújt a szél az ablakon és kisebb tornádóként felragadta a mindenfelé dobált, javított, selejtes, leöntött, összegyűrt lapokat. Aztán kiszívott mindent az ablakon és elsuhant valahova a belvárosba…
