Ahhoz képest, hogy úgy terveztem, ma hazaérek 6-ra, most fél órával éjfél előtt még megengedtem a két kezemnek hogy betáplálja a számítógépbe ezt a szöveget. Milyen hosszú, hosszú nap volt ez. Talán a hét leghosszabb napja. Mellesleg, csak mondom, hogy a víz világnapja van. Még kb. harminckét percig. És miért jó ez nekünk?
Nem tudom, amikor végeztem a melóban, úgy tűnt, hogy minden rendben. Bevállalatam egy délutáni installációt valahol Budán, mert hogy áprilisra terveztem a kamera vásárlását és kell a pénz. De ez most nem is annyira lényeg. Kimentem Budára, valahova fel a csudába, bő egy óra volt az út. Aztán a lakásban kiderült, hogy szar az egész, mert a villanyszerelő szétbarmolta a kábelt. 6 db hangfal volt a kégliben, ami azt jelenti, hogy 12 db vezetéknek kellett volna kijönnie a falból, mégpedig hangfalkábelnek, ami vékonyka, sodort rézszálacskákból tevődik össze. Ezzel ellentétben, 6 db, kutya közönséges villanszerelési kábel buggyant ki a falból, ahova a “kiállást” tették, és nem hangfalkábel. Pedig, és ez a vicces rész, a hangszórók felől még rendes hangfalkábel indult. A tulaj sopánkodott, káromkodott, kiborult, sóhajtozott és megint csak káromkodott, nem csodálom mert ránézésre méreg drága lakás lehetett. Hogy honnan sejtem? Hát, csak mikor beléptem, azonnal megláttam a nappali sarkában azt a bizonyos EAMES fotelt. Igen, az EAMES fotelt. Ja, és kettő is volt belőle a nappaliban. Kicsinyesnek tűnök? Elárulom, itthon nem kapsz újonnan egymillió alatt EAMES fotelt. Ezt amerikából hozták, de akciósan vették, egymillió kétszázezerért megvehették a két darabot, így férj és feleség egyaránt ugyanazt a kényelmet élvezhették. Nem akartam pofátlan lenni, így nem ültem bele. Ha meg annyira érdekel, így néz ki egy EAMES fotel:
Neked nem mond sokat, nekem igen. Inkább csak mosolygok rajta, mert nyilván nem folyatom a nyálam érte, de azért elismerem, hogy jól néz ki. Nekem csak azért mond sokat ez a (60 éve ugyanúgy kinéző) tárgy, mert a hifi katalógusfotókba is mindig odavarázsolnak egy ilyet, mint ha a jó hifi alapkelléke lenne a (sokszor még a komplett hifi rendszernél is drágább) EAMES. Mindegy.
És hiába utaztam egy órát oda, egy órát vissza. Ráadásul időben vissza akartam érni az Artus stúdióba úgyhogy elherdáltam egy vagon pénzt taxira. És utóbbiért komplett idiótának éreztem magam. De amikor a zene elkezdődött, már úgy éreztem, megérte taxit fizetni, és a kamerát meg így is, úgyis megveszem. Miközben hallgattuk a zenét, néhány kedves családtagom valamint számos ismeretlen, kb. ötven ember társaságában, átfutott az agyamon, hogy én tényleg kezdek egy munkamániás idegbeteg állattá átváltozni. Függetlenül a spirituális fejlődéstől és a hasznos könyvekről, tényleg egy nehéz időszakomat élem. Legalábbis az egóm ezt sugallja, most meg a fejem is fáj, de szerintem csak a front miatt.
Szóval a víz napja, mi? Koncert közben bejött egy random figura a színpadra és elkezdte azt hajtogatni mint ha rappelne, hogy azért a víz az úr. Azéravízazúr, azéravízazúr. Ezen csak most tűnődök igazán, nekem aztán senki ne mondja, hogy véletlenek nincsenek, mert miközben én ott ültem az Artusban, NY city-ben egy régi ismerősöm lakásában kitört a barna víz és mindent elárasztott a lakásban. A víz napja, mi? Akkor azért fáj a fejem, biztos dehitratálódott az agyam a kevés naturakvától, pedig megittam ma két litert. De már úgy vagyok vele, hogy ez sem érdekel. Egy nyűgös, hisztis hülyegyerek motoszkál az agyamban és jégcsákánnyal bökdösi a koponyám belső falát. Így érzem magam, közben még csak nem is dühöngök, nem szomorkodom, nem csinálok az égvilágon semmit, csak nézek ki egyenesen előre a fejemből. De azért van némi vigasz. A kamera. Arra most nagyon rástartoltam. És még valami, holnap meglátogatom nagymamámat és mint szoktam volt mondani, az ő kajája önmagában gyógyír mindenre. Tehát holnaptól valószínűleg nem csak a vénámon lesz mosoly, de hát ezt nem lehet mindig megjósolni. A La Grande Bellezza-t kéne újra megnézni, az biztos felemelné a savanyú lelki világom.