Látom, hogy sok ismerősöm kiposztol alkalmanként nagyszerű koncertfelvételeket, videoklippeket a legkülönfélébb előadóktól. Van nekem is néhány ilyen csiszolatlan gyémánt a listámon, amiket nem szoktam kitenni Facebook-ra, ezért úgy dönöttem, hogy most kiválasztok ötöt közülük, és a sorrendre való tekintettel megosztom Veletek. Előre szólok, hogy a zene ízlésemet nem szeretném ráerőltetni senkire, van, aki szerint túl unalmas, érfelvágós vagy beteg muzsikákat szoktam hallgatni, és lehet hogy igaz is, de ígérem, hogy most a populárisabb, kedveltebb műfajokból válogattam.
Lássuk az egyik örökzöldet, amivel bent a munkahelyemen is gyakran tartunk házimozi hangrendszer demókat! Ez egy nagyszerű bostoni koncert, melyben a mai jazz trombitás legenda, Chris Botti a házigazda illetve főszereplő. Számos vendégsztárt meghívott, akikkel régi és kevésbé régi pop ill. jazz nótákat dolgoztak fel. Ebben éppen a gyönyörű hangú és nem kevésbé bájos megjelenésű Sy Smith énekel, tessék fogadni szeretettel, szerintem megunhatatlan. És tessék figyelni a dobost!!! :-D:
Ez pedig egy másik, főleg azoknak, akik kedvelik az akusztikus gitár hangját. Ugyanis az alábbi produkció aligha tartalmaz más hangszert, ám érdemes a zenészek biográfiáját külön-külön átelemezni, én kicsit elmélyedtem a saját munkálataikban és bizony egytől egyig zseniálisakat tudnak gitározni. Talán Sergio Altamurát emelném ki közülük, de ez ízlés dolga. Az ő zenéi nekem a drogcsempészet mizériás Traffic c. filmet juttatták eszembe, de drámaiságból ötös az ürge.
Most pedig éles váltás jön! Előre szóltam! A Gramatik számomra nem csupán a rongyosra hallgatott, atommá unt előadók egyike, hanem egyben a könnyűzenei chill-step-reggae-funk-jazz-hop vegyesfelvágott koronázatlan királya is. Ez egy olyan szám tőlük, amit évek óta hallgatok, és igen, már kívülről fújom, sajnos nagyon-nagyon meguntam, de remélem hogy nektek elsőre épp olyan átütő és felejthetetlen élményt nyújt majd, mint nekem.
Most pedig tovább időzve az elektronikus fronton, kicsit nyugodjunk le, nehogy azt gondoljátok rólam, hogy én csak dühöngeni tudok. Nos, most talán beigazolódik sokak sejtése, ez ugyanis talán egy picit tényleg psycho-jellegű felvétel, de szerintem pont az a kis benne lappangó betegség teszi zseniálissá. És ha rendes hangfalaid vannak, akkor rájössz barátom, hogy Trentemoller zenéje egyáltalán nem sz@r. Sőt, figyeld a részleteket, és meglátod, hogy tüc-tüc zene is lehet részletgazdag. A videoklip viszont, nincs mit szépíteni rajta, zseniális és hátborzongató egyben.
Végül, de nem utolsó sorban egy olyan szám, melynek előadóját megpróbáltam jobban megismerni, de az az egy albumuk, amelyen ez is szerepel, nekem nem jött be valahogy. Sőt, abban a különös helyzetben vagyok, hogy szubjektív megítélésem alapján a lenti videót még az album verziónál is (!) jobbnak tartsam. Igen, a BBC stúdiójában Miike és barátai valahogy olyan vibe-hangot tudtak találni, ami extra pezsgést nyújt ehhez az egyébként relatív slágeres számhoz. Nem tudom egyébként, miért vagyok oda érte, nekem bepörgeti az agyam, szinte látom hogy milyen filmjelenetet vagy jeleneteket lehetne hozzá írni és nem bírok leállni a vizuális zsonglőrködéssel 🙂 Ígérem, egyszer vágok ehhez egy klipet! 🙂
És ti mit ajánlotok? Unom már a zenei gyűjteményemet, kérlek osszatok meg velem bármit és nem leszek rest hálálkodni 😀 Jóccakát