Milyen film az Anna és a Király?

Nem is tudom, mi furcsább, egy sziámi királyt kínai akcentussal hallgatni ahogy angolul beszél, vagy Draco Malfoy-t tízévesen felismerni? Ez a két apróság talán egy pillanatra megtörte a figyelmemet, de amúgy teljesen magába szívott az Anna és a Király. Bármilyen vicces, nem magamtól hanem a párom javaslatára kezdtük el nézni és azt kell mondjam, tetszett. Ilyen szépen kidolgozott díszletet a mai filmekben nem nagyon látok. Ugyanakkor a hatalmi normák, a protokoll és a státusz miatti gúsba kötöttség is érződik nem egy képkockán. A háború kockázata és a hatalom vezetésének terhe is néhol érezhető. Ettől függetlenül amiről ez a film szólni akar, az a szabad gondolkodású(nak magát tartó) angol hölgy és a zárt világban, zárt gondolkodással vezényelő hatalmi vezető intim, nehezen megfogalmazható kapcsolata. És noha van mézes madzag, látjuk a kettejük közötti szálakat megerősödni, nincsen olyan romantikus szál, ami kiverné a biztosítékot, vagy hatástalanítaná a történet hitelességét.

De, van egy romantikus mellékszál. Egy lányt behoznak a hárembe 25. feleségnek, és az udvarlója a palotán kívül rekedve reménykedik, illetve továbbra is táplálja a lány iránti érzelmeket. Nem is ez a lényeg, hanem amikor hűtlenséget követ el a nő és kivégezzék őt, a fiúval egyetemben, aki lebukott a titkos levelei miatt. Az a jelenet úgy meg van komponálva, hogy az csak na. Az átvágások az imádkozó királyra, a “szenvedő” életet elhagyni készülő lány arcára, majd újra Annára, aki ,közben mindent eldob, vagy rohan, vagy nem tudom. Ez a film egyik csiszolatlan gyémánt jellegű képsorozata volt. Hozzáteszem, azért voltak “hitelességromboló közeli” pillanatok, de az író mindig ilyenkor kicsit behúzta a féket, hogy visszatérítse a nézőt a fő cselekményvonalhoz. Jodie Foster és Chow Yun-fat egyaránt megoldották a rájuk bízott szerepet, nagyon hosszú film, de egy szabad péntek estére merem ajánlani, főleg azoknak, akik amúgy is kicsit vonzódnak a keret iránt.

Ha értékelni kéne: 9/10 

Milyen film a Creed?

Miután már mindegyik Rocky-t megnéztem és az 5. kivételével bármelyiket hajlandó lennék többször is megnézni újra, kíváncsian vártam a 7. részként titulálható, látszólag spin-offnak tűnő Creed-et. Az, hogy egy mellékszereplő utólagosan felbukkanó gyerkőce köré írnak forgatókönyvet, kicsit rizikós ügy. Ráadásul hat rész után nehéz újat felmutatni. Nem tudom, hogy miért de kicsit olyan érzésem volt  (jóllehet, én szégyenszemre még nem láttam az új Csillagok Háborúja epizódot), mintha épp a legújabb Star Warst kellene az elődökhöz hasonlítanom. Végül is a Creed is ugyanarról szól, mint az előző hat epizód, csak kicsit másabb közegben, és az öreg Stallone karakterét inkább a fókusztartomány szélére terelik. Ettől függetlenül voltak a filmben okos húzások és jól megírt jelenetek, mivel maga a téma alapvetően jónak számít, és negyven évvel ezelőtt jó karaktert írt magára Stallone. Ugyanazt a karaktert és ugyanazt az atmoszférát bármennyi filmre le lehetne bontani, ami egy lelkes boxoló köré épül. Stallone, mint a mentor, gyakorlatilag saját egykori mentorának hasonmásává válik, és az ifjú Creed is épp úgy apja nyomába lép, helyenként már-már kínosan egyértelmű utalásokat gördít elénk a film. Mindettől függetlenül a filmet nehéz megvetni inspiráló és pozitív hangulatvilága ellenére, és miközben kicsit drámai próbál lenni, több tényezővel is felhívja a figyelmünket az élet múlandóságára, illetve nekem kicsit az is lejött, hogy a célokat nem szabad veszni hagyni, meg kell küzdeni értük. Ezért alapvetően tetszett, jóllehet, a régebbi részekkel ezt nem nézném meg másodszor, de talán csak én öregszem 🙂

Ha értékelni kéne: 7/10

Élet a halál után

Elgondolkodtat az emberi lét. A reakciók hiábavalósága. A napról napra folytatott élet, a szokások, amiket kialakítunk magunk köré. Amikor éjszaka kirándultunk az erdőben, Dani ismerősömmel valahogy szóba hoztuk a világűrt, az univerzumot. Ez magával vonta a földön kívüli élet témáját és persze a túlvilágot is, illetve érzékelő képességünk határait. Meggyőződésem, hogy amit az ember befogad a rendelkezésre álló 5 érzékkel, az csak az ember számára titulálható egy „kézzel fogható” valóságnak. Biztos vagyok benne, hogy egyéb létformák sokkal többet érzékelnek a világból, mint amit mi, emberek valaha is fogunk. Lehet, hogy nekünk nyolcvan év egy emberöltő, lehet, hogy más élő egzisztenciának ez csak egy szempillantás. Lehet, hogy a bolygónk élete más létformának kevesebb egy másodpercnél. Nagymamám szokott sokat tűnődni azon, hogy milyen hamar eltelik az élet. Kettőt pislogsz, és máris az unikáid rohangálnak körülötted.

Tegnap kerékpárral mentem haza. A kerékpáros sáv mindenféle átterelés vagy figyelmeztető jelzés nélkül véget ért, és zebrán illetve a járdán haladtam tovább a Budafoki út felé. Egy kereszteződést elhagyva két nő sétált előttem, egyikük babakocsit tolt. Lelassítottam olyannyira, mintha gyalogos tempóban mennék. Mikor 3-4 méterre voltam tőlük, kettőt csöngettem ráérősen, halkan, csak hogy ne ijedjenek meg, amikor már a nyakukban leszek. Ettől függetlenül a babakocsis hölgy besokallt, félig jogosan. Mikor elhaladtam mellük, rám is szólt tegeződve, hogy „itt jössz a járdán és még rám is dudálsz?” Valamit még mondott utána, de engem annyira váratlanul ért a reakció, hogy az elfojtott „köszönöm”-ön kívül nem is tudtam mást mondani. Kilométerekkel odébb is éreztem a nő engem sújtó haragját. Mondanom se kell, az első adandó lehetőségnél lesoroltam az úttestre. Amúgy a budafokitól hazáig egyébként is az autóúton szoktam haladni, én tisztelem a gyalogosokat és az autósokat is, a magam módján. A Petőfi hídhoz érve egy fiatal lány akart átjönni a kerékpáros sávon, reflexből lefékeztem, de nem álltam meg, csak lelassítottam. Ezt nem tudta mire vélni, és megtorpant, erre teljesen lefékeztem, és biccentettem felé, hogy mehet. Mire elindult, a lábam a saját lendületemtől lerakódott és kb. fél métert előrébb mentem, ettől a lány megijedt, gondolom azt hitte, hogy nem akarok megállni. Ciccegett, és a lábára csapott, miközben átment.

Az élet egy pillanat alatt eltelik. És közben az érzelmeink rabjai vagyunk. A harag és az aggódás átissza ezt az egész országot. Azon gondolkodom, nap, mint nap, hogy mit lehetne tenni, amitől egyszer csak jobban elkezdenénk élvezni az életet. Azt hiszem, nincs ilyen megoldás. Persze, vannak kivételesen „racionális” emberek körülöttem, akik tudják, hogy mikor kell kikapcsolni, és mikor nem érdemes felkorbácsolni mások idegeit. De ez a többség számára miért nem alkalmazható, miért nem egyértelmű? Nincs idejük arra, hogy rájöjjenek; jobb élni, ha értelmetlen dolgokra nem pazaroljuk az energiánkat? Az élet már csak ilyen, automatikusan küzdelemként fogjuk fel és úgy teszünk, mintha még mindig az őskorban élnénk és harcokat kellene vívnunk az életben maradásként. Hiába fejlődik a világ, attól még az élet jelzi a természetes tényezők bezártságát, elszigetelését. Mindegy is, ha ezen csak fortyogok, azzal én is csak feleslegesen keltek zavart „az erőben”. De mindenképpen elgondolkodtató.

Aszondják, ez a legjobb fejhallgató a világon. Hahaha. :-)

Most, hogy már vagy egy tucat high end fejhallgató megfordult nálunk, rá kellett jönnöm, hogy a csúcskategória nem feltétlenül old meg minden gondot. A Grado PS1000 nyitott fejhallgató tesztelése után komoly kétségeim vannak azt illetően, hogy egyáltalán érdemes-e egy átlag halandónak ilyen kategóriájú fülessel foglalkoznia. Részletes teszt olvasható a fülesről ide kattintva: Grado PS1000 fejhallgató cikk AV-Online

Valami jön a sötétben

Tudva, hogy jön az eső hétvégére, kevésbé voltunk lelkesek a kétnapos evezőtúrát illetően. Úgy döntöttünk, hogy inkább szárazföldön túrázunk, és csak pénteken, mert valaminek a 30%-a több, mint a semmi 100%-a. Így történt, hogy kimentünk Miskolc fölé a Bükk sűrűjébe, ahol négyen d.u. négykor nekiálltunk mászkálni valami kilátó felé. A (lezárt és életveszélyre figyelmeztető) kilátó középső szintjén megrekedve még épphogy nyakon csíphettük a jó idő utolsó fénycsomagját leadni készülő napot, utána pedig elindultunk visszafelé, az autóhoz, ki az egyre sötétedő erdő szívéből. Nos, olyan másfél-két órát mentünk kifelé már, mire teljesen ránk esteledett, és a hold még nem jött fel, úgyhogy csak körvonalakat, egymás sziluettjét is alig tudtuk érzékelni. Aztán valami megrezzent a fák között.

Oldalirányból. Mind megtorpantunk, mintha legalábbis ragadozót sejtenénk. A sötétben bármi lehet, akár egy eltévedt madár, akár egy vaddisznó. Úgy zörgött az avar, mintha 2-3 állat is mocorogna a sötétben. Én már vettem elő a telefonomat, hogy jól odavilágítok, persze a többiek lehurrogtak, mielőtt a billentyűzárat feloldottam volna. Hallva, hogy az élőlény csak tőlünk messzebb, olyan 20-30 méterre lehet, jókedvűen baktattunk tovább az úton. Csak aztán már nagyon közelről jött a zörgés, pár méterről, itt már mindenki előkapta a telefonját és világított, de most őszintén, az iPhone vakuja nem éjszakai terepszemlére van kitalálva. Úgyhogy a sűrű erdőben sikerült talán 5 méterig érzékelhető látótávolságot elérnünk, amikor megpillantottuk a zaj forrását: egy sündisznót.

Azért reméltem, hogy valami masszív vadat pillantunk majd meg, de jobb így, mert nem akartam volna futni mint egy szerencsétlen. A kocsihoz érve még közel sem jutottunk ki az erdőből. Közel 20 perc volt, mire Miskolc épületeinek fényes egyvelege elénk kúszott, addig is sofőrünk, Cs., tesztelte az új, 100 000 HUF-ért vásárolt féktárcsa szettet. Százzal, száztízzel repesztett a SAAB, benne négyünkkel, egyedül én viselkedtem úgy, mint egy óvodás, végig huhogtam. De hát mit egyen az ember, ha a kilincsre felkenődve vesz be egy kanyart egy kétszázhetven lovas gépjárműben? Egyszerűen jó volt, és kész, szinte ralliztunk, minden kanyar előtt intenzív fékterheléssel. Mire kiértünk a susnyásból, olyan szagot éreztünk, mint amikor fémet köszörülnek. Állítólag ez a féktárcsa kopása miatt volt. Ezt is megtudtam, minden nap tanul valamit az ember. Éjjel fél kettőkor estem be az ágyamba, konstatálva, hogy mióta 2016 elkezdődött, minden hétvégén történik valami aktív program.

Elcsituló hullámok – festmény kiállítás, amire érdemes elmenni!

Jövő hét szombaton édesanyám, Czink Ibolya Beatrix, festőművésznő kiállítása megnyitásra kerül Budapesten. Volt szerencsém meglesni néhányat a hamarosan nyilvánosságra kerülő képek közül, és azt kell mondjam, mind témájában, mind képi világában ez lesz édesanyám legkülönlegesebb és leginkább elementális területre kacsintó témájú kiállítása. További infók lentebb, mindenkit várunk szeretettel!

Az eseményre a Yunus Emre Enstitüsü Budapesti Török Kulturális Központban fog sor kerülni, a 1062 Budapest, Andrássy út 62. címen.

A megnyitó időpontja: 2016. április 30. (szombat) 18:00

A kiállítást Baksai József, Munkácsy díjas festőművész fogja megnyitni, a képek 2016. május 5-ig lesznek megtekinthetőek.

A győzelem koncepciója

Tegnap beszélgettem egy nagyon kedves barátommal, aki tinédzsereket oktat tornára, gimnasztikára és aerobikra. A minap sikerült elérniük második helyezést a kategóriában egyik legnívósabbnak számító országos versenyen, ám a barátom mégis inkább csalódott, mint diadalmas hangnemben számolt be erről. Ő ugyanis arra számított, hogy megkapják az aranyat. És a feltevése nem volt alaptalan, mert szakértői szemmel látta csapatában az élvonalbeli teljesítményt. Ráadásként a versenyen résztvevő zsűritagok közül is jó páran osztották barátom véleményét, magyarul mások szerint is az ő csapata kellett volna, hogy legyen az első. Látva viszonylagos letörtségét, elmondtam neki, hogy mi az én gondolatom. Noha én annyit értek a sportpedagógiához, mint egy tehén az űrhajógyártáshoz, ettől függetlenül a maximalista mentalitással nap, mint nap találkozom. Elmondtam a barátomnak, hogy ha ő valóban maximalistának vallja magát, akkor talán jobb is, hogy most vesztett a csapata. Ugyanis egy győzelmi szellem által vezérelt egyén, csoport vagy közösség nem arra hajt, hogy a „következő” versenyt megnyerje. A cél az kell, hogy legyen, hogy minden vetélytárshoz képest meggyőzőbb teljesítményt nyújtsanak, messzemenőleg. Persze ehhez óriási együttműködésre, kitartásra és türelemre van szükség. De az emberi természet része, hogy mindig jobbra és jobbra törekszünk. Ha van egy tornacsapatom, akik 100%-osan teljesítenek, akkor nem biztos, hogy a többi, ugyancsak fullos produkciót nyújtó társulathoz képest kiemelkedőt nyújtok. A cél az, hogy 110%, vagy 120%-ot tudjak felmutatni. Többet, mint amire bárki számít. Ehhez persze tudni kell, hogy milyen egy nagy megmérettetés, ha úgy tetszik, egy „országos verseny”. Tudni kell azt is, hogy milyen a vereség, mert minden sikerélményt hibákkal kell megelőlegeznünk. Ezt persze hiába ragozom, hiszen erről szól minden sportoló életrajza, minden sikeres személy erről papol nap mint nap, hogy el kell esni hogy újra talpra állj, blabla. Amire én ki akarok lyukadni az az, hogy az átlagon felüli teljesítmény érdekében nem elég a saját elvárásunkra alapozni. A saját elvárásunkhoz hozzá kell adni mindig egy kis pluszt. Pontosan erről szólt az előző posztom, azon belül is Koenigsegg kommentárja: „Perfection is a moving target”. Végül a barátom belátta, hogy talán igazam lehet. Mondtam neki, jövőre már biztos aranyat kaptok, figyeld csak meg. Mindössze annyit kell tenned, hogy az idei teljesítményetekhez hozzáadtok egy kicsit. Ő is egyetértett velem, mármint hogy a csapatból többet is ki lehet hozni. Remélem ez tényleg így van, és a diákok nem fognak szitkozódni, de ha sikerül nekik, akkor nem érdemes megküzdeni a nyereményért?

APEX – a hiperautó története (dokumentumfilm)

Valamikor, nagyjából egy évvel ezelőtt böngésztem neten, és teljesen véletlenül belebotlottam egy dokumentumfilm előzetesbe, ami a szokásosnál szebb snittekbe foglalva, a szokásosnál érdekesebb szövegtartalommal felkeltette az érdeklődésemet a „hiperautók” világa iránt. Ez volt az APEX előzetese, amiből a második kiadás talán kevésbé informatív, de még inkább látványos:

Az 1 óra 26 perc hosszúságú filmet a megjelenés napján meg lehetett vásárolni iTunes vagy Vimeo online értékesítési felületen, én utóbbit választottam. A 10 dollárért letölthető film megtekintése után talán nem gazdagodtam egy világmegváltó élménnyel, és talán nem volt olyan sok effektív „autópornós” snitt, mint amennyire számítottam. Ami azt illeti, az APEX nagy részét végig beszéd tölti ki, néhány gyártási folyamat fényképével, a szuperautók „bölcsői” helyszíneivel, és olyan környezetekkel, mint pl. a Nürnburgring. Eléggé Koenigsegg-orientált volt egyébként a film, de nekem ezzel együtt bejött. Volt Mr. Koenigsegg részéről egy idézet, ami valamiért megtetszett: „Perfection is a moving target” és emiatt az egy mondat miatt már volt értelme megnéznem a filmet, mert egyszerű, és mégis igaz kijelentés. És egyáltalán, ahogy ezeket a félelmetesen gyors gépeket elkészítik, a zavarba ejtő odafigyelés a részletekre… az egész egyszerre beteges és zseniális.

Az APEX nem csak a több millió eurós autókért folyó nyálat tereli a képernyő irányába, hanem a nézőnek is segít megérteni a topkategória és az emberi (faj) törekvés, lehetetlen leküzdése iránti vágy közötti összefüggéseket, illetve az alkotás mögötti fantázia és a gyártók között lévő, filozófiai eltérések lényegét. Például a filmben a legjobb monológot Horatio Pagani mondja, holott ő szerepelt talán a legrövidebb ideig a „nagyok” közül. Ha kedves ismerőseim között van olyan műszaki és/vagy autó őrült akit érdekelne az „APEX”, akkor… tudja hol talál 🙂 tessék szíves lenni jelezni, és örömmel továbbítom, de előre szólok, hogy nincs hozzá magyar felirat.

Bubi kerékpár bérlés előtti fontos tudnivalók

Egy ismerősömmel ma kipróbáltuk a Budapesten nemrégiben bevezetett „bubi” bérelhető kerékpárt, és nem nagyon tudtunk semmit róla, egyszerűen csak belevágtunk. Van a neten egy csomó információ róla amit most már belátom, hogy el kellett volna olvasnunk. Mielőtt bármit tudni akarsz, klikkelj az előbbi mondatban lévő hivatkozásra! Ha megnézed a honlapjukat, még ezt a posztot sem kell feltétlenül végigolvasnod. Ettől függetlenül megosztom a ma szerzett tapasztalatokat, hátha mást is érdekel néhány alapvetően fontos tudnivaló, illetve ha tudni szeretné hogy milyenek is ezek a biciklik, milyen a minőségük, milyen a vezethetőségük.

Mennyibe kerül a bubi?

Ez az, amit a fenti linkre kattintva azonnal meg fogsz látni. Ezt „élesben” az automata előtt állva mi még nem tudtuk. Igen, jó hülyék voltunk, hogy nem olvastuk el előre, ami csak a honlapon van feltüntetve. Na de a lényeg, hogy első bérlet vásárlás esetén 25 000 Ft-ot kell fizetni „letét” címszó alatt, ezt az összeget levonják az általad megadott bankszámla szám egyenlegéből, és a bérlés után megmaradt összeget, idézem, „felszabadítják”. Ez az a szó, amit szerintem furcsa, kétértelmű jelentést ad az egész bubi bérlési procedúrának. Miért nem lehetett azt írni, hogy „visszafizetjük”? Túl köznyelvi lett volna? Miért kell mindig formális modoroskodó szövegekkel bohóckodni, hogy attól komolyabbak tűnjön a kézbesítő fél? Na mindegy, ne akadjunk fenn ezen. A lényeg, hogy ki kell fizetni 25 ezer pénzt, és ha végeztél a bérléssel, akkor a maradékot visszautalják neked.

A bubi, ahogy a fenti linken egyértelműen látható, 30 percig ingyenes. Ez nem azt jelenti, hogy a bérlésért nulla forintot kell fizetned. Ez azt jelenti, hogy a bérlés keretein belül meghatározott összegnél (pl. napi 500 Ft) nem kell többet fizetned. Tehát ha nem szeretnél többet fizetni a kerékpár használatáért, mint amennyit a rendszerben általad kijelölt címletben meghatároztak, akkor legfeljebb csak 30 percig használhatod a kerékpár. 29:59-nél vissza kell vinned a város területén található, bármely szabad bubi állomáshoz, és rendesen le kell parkolnod úgy, hogy a bubi fogadó oszlop tetején lévő kis lámpa zölden villog. Ha ez nem történik meg, akkor az idő múlásával arány(talanul)osan magasabb és magasabb összeget „csárdzsolnak” majd rád. Így történt, hogy a mai, kb. 7 órányi bubizásért 14 ezer Ft-ot kellett fizetnünk. És nincs apelláta, nem reklamálhatsz, mivel ezt leírták feketén, fehéren a honlapjukon, ezért fontos, hogy előtte elolvasd a tájékoztató jellegű szövegeket.

Természetesen ettől még nem felejtős a bubi használata, hiszen 30 percen belül bárhova el lehet jutni a belvároson belül. Tulajdonképpen bárhova. Arra még nem jöttünk rá, hogy ez a 30 perc „megújítható” e az aktuálisan használt bringa leparkolásával (jobban mondva „vissza dokkolásával”) és egy másik kerékpár felvételével. Mert úgy ha kicsit hosszabb útvonalat akarsz bejárni díjemelés nélkül, akkor elég lehet félúton átpattanni egy másik nyeregbe. Ismétlem, erre még mi sem tudjuk a pontos választ. Lehet, hogy fent van a honlapjukon, majd megnézem.

Milyen a bubi kerékpár minősége, vezethetősége?

Maga a bicikli egyébként nem rossz, sőt, városi közlekedésre egy átlagosan kondicionált ember számára még jónak is mondható, de ha lány vagy, akkor készülj fel rá, hogy lehetőleg lépcsőktől, magas járdaszegélyektől mentes övezetben vezess vele, ugyanis a bubi bicikli baromi nehéz, kétszer nehezebb volt kb. mint az én 26-os, vázra szerelt lakattartóval és teleszkóppal felvértezett, mezei MTB bringám. A bubi nyerge puha, a kormány és az ülőpozíció közti táv tipikusan városi kerékpáros tartást ad. A pedál táv ugyancsak szűk és sebességből is mindössze 3 van. A netes visszajelzések, melyek szerint a kerékpár tekerése nehézkes, igazak, tehát ha rutinos biciklista vagy aki többnyire felveszi a forgalom tempóját, akkor ne próbáld ki a bubit. Ha egy barátod el szeretne jönni veled biciklizni, de ő bubival jön, akkor nyugodtan hajts előre, érj célba, és olyan negyed óra múlva talán megérkezik a cimborád. Nagyon lassú bicó, csak lájtos tekerésre optimális. Nagyobb sebességet ki lehet fejteni vele, ha izomból tekered, de összességében nem száguldozásra van kitalálva. Amúgy a követelményeknek megfelelően első és hátsó lámpát is tettek rá, egész elegánsan, olyan Cadillac-szerűen lehet vele manőverezni, meg az elején van egy kosár-szerűség is. Utóbbiba pakolni csak akkor lehet, ha a csomagod oda szíjazható, mert a kosár két oldala nyitott, tehát bármikor kieshet belőle a motyód, ha nincs lekötve.

Mindent összevetve a bubi kerékpárat én inkább irodisták, rövid hatókörben mozgó fiatalok számára tudom elképzelni, akik a belvárosban tevékenykednek nap mint nap, és nincs idejük megvárni a buszt, ugyanakkor szeretnének pár háztömbbel odébb jutni kényelmesen, egyszerűen. Aki napi szinten kicsit hosszabb távokat (10 km +) kell, hogy bejárjon, az jobban jár, ha vesz magának egy több fokozatú váltóval ellátott, saját bicót, ami sokkal gyorsabb tud lenni mint egy bubi. Már elég ügyesen meg lehet oldani a bicó tárolását kis lakásban is, erre a szakértő üzletekben és webshopokban számos tippet találsz. Mindazonáltal a tömegközlekedést nem tudja és nem fogja kiszorítani a bubi, inkább csak egy érdekes alternatíva, szerintem, és a jelenlétével talán egy kicsit jobban inspirálja a közútért felelős bizottságokat, hogy a fővárost még tovább és tovább fejlesszék a kerékpárosokkal való kompatibilitás felé.

Házimozi szoba hangszigetelése

Egy drága házimozi rendszer fabatkát sem ér, ha minden áthallatszik a falakon keresztül a szomszéd szobákba. Egy dedikált házimozi szoba elvileg kívülről néma kéne hogy legyen ahhoz, hogy a család többi tagját illetve a szomszédos épületek lakóit ne zavarjuk, amikor csak egy kicsit szórakozni szeretnénk. Az alábbi videó bemutat egy projektet, amit a Hang és Tűz Kft.-vel kooperálva valósítottunk meg. Egy házimozi szoba hangszigetelése történik meg benne, olyan hatékony megoldással, ami egy referencia THX hangnyomásszintet produkáló házimozi hangfalszett hangnyomásszintjét képes a szobán kívüli világ számára akár 55-65 dB-vel halkabbá tenni. A videóban látható házimozi szoba kipróbálható bárki számára, előzetes időpont egyeztetést követően mindenkit szívesen fogadunk bemutatótermünkben. Feledhetetlen élmény lesz! 😉