Besüt a nap az ablakon, Lily és Fred bebújnak a takaró alá. Fred arcán halvány mosoly ül, Lily még a lélegzetét is visszatartja hogy ne törjön meg a csend. Színes emberkék ugrálnak a tévében, a fogkrémreklám már tizenötödszörre tűnik fel a képernyőn, az elmúlt négy órában. Fred megsimogatja Lily arcát, közelebb húzódik hozzá, Lily halványan mosolyog, bájosan és tisztán, ahogy azt szokta. Fred csókra hajtaná fejét, ekkor Lily hirtelen torkát köszörüli. Fred rákérdez, “mivan?” – erre Lily kinyögi: tartozol százezer forinttal.
“Tudod mit, bazmeg?! Akkor kifizetem a szaros pénzedet!” Fred felpattan az ágyból, rácsapja az ajtót a rémült arcú Lilianre. Kirohan az utcára, át a másik oldalon világító ATM-hez. Berakja a kártyát, beüti a PIN-t, aztán hátulról valaki gyengén kopog a vállán. Lily az. Fred megfordul és ráförmed Lilyre: “Menj vissza, mert megfázol!” (Lily egy szál köntösben áll, miközben mínusz tízet mér az utcai hőmérő). A lány megszeppenten közli: “Valójában csak ötezerrel tartozol. Kilencvenötöt már kifizettél, csak elfelejtettem.” – “Elfelejtetted? Ezek szerint mostantól személyiséget cseréltünk, és te vagy a szétszórt?” – Kérdi Fred mogorván, közben beüti az összeg mezőbe hogy 1 000 000, bizonylat nélkül.
Az automata kerreg, morog, kattan, pittyen és kiköp százezret. Fred Lily kezébe nyomja a bankjegyeket, Lily sír. “Bújjunk inkább vissza az ágyba.” – kéri Lily. “Minek áltatod magad? Megkaptad a pénzedet. Elegem van, abból, hogy eszköz vagyok! Érzelmileg zsarolsz, mint egy fogyatékos gyereket! Folyton csak követelsz tőlem, de sosem érdekel, hogy ÉN mit szeretnék!” – ” De igen, érdekel!” – fakad ki Lily – “Ne haragudj, nyugi!”
“NEM NYUGI!” – ordítja Fred – “Mégis mi a szarért legyek nyugodt? Mindig ezzel jössz: Nyugi Fred, ne pörögj! Nyugi Fred, ne emeld meg magad! Nyugi Fred, ne nevess hangosan! BAZMEG!” – Fred tajtékzik – ” Miért nem lehetek olyan, amilyen vagyok? Ég veled!”
Fred sarkon fordul, előre csörtet a járdán, tudja hogy a saját lakásáról és egy alapvetően jó kapcsolatról van szó, de megelégeli a több évtizednyi sorozatos bólogatást és ‘nyugit’. Lily utána rohan, zokogva próbálja visszanyújtani a pénzt, Fred rá se néz, kiveri kezéből a bankjegyeket, az öt-tízezresek őszi falevél módjára röppennek szét a decemberi szélben. ” Szeretlek, ne menj el!” – sikítja Lily. ”
” Én már akkor elmentem, amikor először nem engedtél el snookerezni. Szabad ember vagyok, nem rabszolga. Menj vissza, meg fogsz fázni.” – Mondja Fred, ekkor Lily Fred karjába kapaszkodik, és azt ordítja”Állj meg és figyelj rám!”. Ekkor Lily kitörli szeméből a könnyeket, sóhajt, a hidegtől reszketve, a félelemtől dadogva valamit suttogni kezd. A járókelők csak annyit látnak, ahogy egy alul öltözött pár nézi egymást az utcán, a nő halkan suttog, bocsánatkérően néz a férfira, ki ekkor váratlanul a nő nyakába borul, összecsókolja, majd átkarolja és elindulnak vissza a lakás felé.
