Furcsát álmodtam az éjjel, de már nem emlékszem pontosan. Annyi rémlik, hogy egy kínai emberke kölcsön kérte a hangfalaimat és egész évre kint felejtette őket a kertjében. Szegény kis jamóim meg teljesen szétmállottak a fagy és a háziállatok hatására. Amikor hajnalban felkeltem, meghökkenve azon hogy „szétmállottak a hangfalaim!”, megnyugvással jöttem rá hogy a két kicsi Jamo még mindig itt áll a szobában, a legapróbb karcolás nélkül. Nehezen sikerült visszaaludni, túl hamar szólalt meg az ébresztő, mint mindig. Azt hiszem, így télen ezzel sokan küzdenek – nem olyan, mint ha télen többet szeretnénk aludni? No mindegy. Ma megint rohangáltunk, mint pók a falon, de a kollégáimmal ügyesek voltunk és jó munkát végeztünk. A visegrádi utcában ebédeltem, a menü borzalmas volt és a délután folyamán négyszer kellett meglátogatnom a mellékhelyiséget. Aztán kirohantam az Ulpius házba, hogy megvegyem Fanninak a Szabadság Ötven Árnyalata-t, sikerült átnyújtanom neki nem sokkal később, mert már indult haza az iskolából. Nagyon örült neki, jó volt látni az örömöt az arcán. Aztán még a délután folyamán kirohantam a papír írószer üzletbe hogy vegyek a boltba számlatömböt, meg önátíró papírt. Ezen kívül nem nagyon történt más. Zárás után még Mátyással hangfalat szereltünk. Ez abból állt, hogy Mátyás kicserélte a hangszórókat, én meg lecsomagoltam őket. Kissé haszontalannak éreztem magam, de ez részletkérdés, még sose láttam 685-öst belülről – nem mint ha érdekfeszítő látvány lenne, de a szakmai tapasztalatot sosem vetik meg. Mátyás nagyjából a mentorom, sok hasznos dolgot tanultam tőle és gyakran beszélgetünk mindenfélékről. Előfordul, hogy bedobunk egy sört a nap végén, kvázi elégtételként a bolti teendők után. Ő mindig 1895-ös Soproni-t iszik, én meg barna prágait. Régebben, heti egy alkalommal még a cigarettából is kértem egy szálat, jól esett alkalmanként elpöfékelni – lassan fél éve azonban már egy slukkot sem szívtam. Szóval a mai nap úgy telt, mint az összes többi nap, egy apróságot kivéve: ma mikor rápillantottam az órára, 12:12:12-kor, tudtam, hogy kívánnom kell valamit. Hát kívántam. Nem tudom, hogy érvényét veszti-e ha ide leírom, ezért nézzétek el, kedves olvasók, hogy nem árulom el, amit kívántam. Nem árulom el, mert már sokszor kívántam ugyanezt és nagyon bízom benne, hogy valóra fog válni. Vagyis…reménykedem. Ez talán megfelelőbb szó. Függetlenül a nevetséges kívánságomtól, nem ártana elmenni korcsolyázni. Hiányzik a jégkorcsolya.