Háromnegyed 10 körül lekutyagoltam az éjjelnappaliba, a háziúr kérésére hónom alá csaptam egy üveg kékfrankost, saját szükségleteimet egy doboz kék monster elégítette ki – így hajnali négyig még csak nem is gondoltam az alvásra. Felérve a házhoz már hallod a halk zeneszót, hallod az ismerősök hangját és a gondolataid átrendeződnek – a problémák háttérbe kerülnek, a jókedv pedig az arcodon terül szét. Szolid, négyszemélyes buli ez a mai, könnyebben fókuszálsz egyik témáról a másikra, nem kell túlkiabálni a zenét és lassabban fogy a nyersanyag. Látod pirulni saját és társaid fából nyesett nyársán a szalonnát – egyikük nem győzi az izzadó hússzeletet csöpögtetni a tányérjával megegyező méretű kenyérszeletre, másikuk azonban szándékosan hagyja kifacsarodni a húst, könnyezni a máglyára. Ő így, ropogósan szereti. Az ilyen bulikban az a nagyszerű, hogy élvezettel lehet hallgatni mások élménybeszámolóját, és ha te mesélsz, akkor is Figyelnek rád. A munkában megszokottá válik, hogy a másikra kell végig figyelni, amit te mondasz, kevésbé fontos ahhoz képest, amit a másik akar. Sok haverom volt azelőtt, akiknél ugyanez volt jellemző: csak az volt neki fontos, hogy önmaga gondolatait, a saját világát vázolja neked, magáról szeretett….imádott beszélni! De akárhányszor te mondanád, hogy akkor mit gondolsz erről, vagy egyébként veled mi történt, az “aham” vagy “az jó” típusú válaszoknál ne számíts többre. Kevés igaz barátja marad az embernek, ahogy telik az élet, de azok a barátok legalább meghallgatják minden gondolatod, és érdemes kölcsönösen figyelni rájuk. De mielőtt felcsapok filozófusnak, térjünk vissza a bulihoz. Elfogy a szalonna és a hagyma, még Gombóc kutya is kap egy falatot. Iszunk egy kis sört, nevetünk, elindul a következő szám, iszunk egy kis bort, nevetünk, jön a következő zene, elpöfékelünk egy német szivarkát, nevetünk, és akkor így szól a háziúr: Guruljunk! Kirobban a garázsból egy gördeszka-szerű, de annál szélesebb tákolmánnyal, amit még kormányozni is lehet. Ezen a 40×80 cm-es alapterületű luxusgokarton tucatszor biztos legurultunk a hegyről. És nem egyedül, hanem ketten ültünk rajta. Azt hiszem újra gyerek lettem arra a pillanatra, amikor üvöltve leszáguldottunk és megcsapott a menetszél, és nevetésünk visszaverődött a falakról. Hajnali négyig bírtam. Furcsamód még sérüléseket sem szereztem – legalábbis amíg gurultunk. Másnap mikor reggel kivánszorogtam a mosdóba, sárgázás után visszagomboltam a nadrágom és dobtam egy hátast. Szép sebek, mindkét karomon 😀 Klassz buli volt, az utóbbi idők legjobbika!