Meglátogatott minket egy brit úriember egyenesen az Arcam főhadiszállásáról. A high end hifi és házimozi elektronikákat gyártó cég értékesítési menedzsere, Alan Davidson két napot töltött Magyarországon, hogy munkahelyemen, a Házimozi Stúdióban egy alapos fejtágítást tartson a legújabb eszközeikben lévő Dirac szobaakusztika korrektor elsajátításához. A második nap végére több mindenre rájöttem, többek között arra is, hogy házimozi erősítő is produkálhat sztereó elektronikákkal egyenértékű, high end és kifinomult, részletekben gazdag, realisztikus hangzást. Kicsit szakmai lett az erről készült cikk, azaz a laikus olvasók nem fogják minden részét érteni. Ettől függetlenül érdekes és tanulságos olvasmány, ami feltárja az audiofil házimozizás egyik manapság elérhető, legjobb ágazatát.
Hónap: 2016 január
Egy ajtó bezárul…
Most, hogy eltelt néhány hét a Számháború online publikálása óta, a visszajelzések egyértelműen pozitív irányba terelték a filmezéssel kapcsolatos, titokban dédelgetett álmomat. Hideget és meleget is kapott a film, de az értékelések mind interneten, mind élő face-to-face beszélgetések formájában kb. 70%-ban bíztató jellegűek voltak. Bíztató alatt azt értem, hogy tízből hét ember szerint érdemes folytatnom a filmkészítést. Érdemes elmélyítenem az ismereteimet, és sikerült már most olyasmit létrehoznom, ami bizonyos tekintetben felveszi a versenyt a legtöbb velem egykorú, főiskolás filmes tanonc vizsgafilmjével. Két ismerősömtől is kaptam hasznos gondolatokat, olyanoktól, akik video-és műsorgyártásból élnek egyébként is. Már azért is megérte elkezdeni a projektet, hogy az ő bíztatásukat olvassam. Ezzel ki is lett jelölve az ösvény. A filmkészítés immár nem álom, hanem cél, és az elérni vágyott státuszok (tanulás, gyakorlás, munkavégzés, karrierépítés) nem a saját akaratom, hanem a múló idő függvényei. Most türelmet kell gyakorolnom saját magammal és a jelenlegi munkámmal szemben is. Nem rohanhatok azonnal filmes iskolába, mert nincsen azonnali félmillió forint a zsebemben, és még nem döntöttem, hogy melyik létesítményben mélyítsem el a tudásomat. Az már biztos, hogy mozgóképgyártással kapcsolatos képesítésre van szükségem, és ha az égiek is úgy akarják, akkor jövő ilyenkor vagy filmrendező asszisztens, vagy operatőr szakon fogok ülni. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, sokat kell idén güriznem. Persze ez nem jelenti azt, hogy be kell zárnom a szociális kapuimat, épp ellenkezőleg. Szeretem látni mások reakciót, ahogy megnézik a filmet, még akkor is, ha az illetőket egyáltalán nem ismerem. Azt vettem észre az utóbbi 2-3 hétben, hogy a film a maga amatőrsége ellenére felpezsdítette az érdeklődők hozzáállását. Krisz (Felix) néhány ismerőse egy házibuli alkalmával olyan pozitív szavakkal halmozott el, hogy már nem bírtam a szemükbe nézni, olyannyira zavarba jöttem. Persze hozzá kell tenni, hogy ez pár pohár pálinka lefolyása után történt. Akárhogy is, a szárnybontogatás megvolt. Nem vagyok még készen, de tudom, hogy hol és hogyan kell erősítenem. A jövőre való tekintettel sokat kell spórolni, de közben nem szabad elfelejteni élni. Ez számomra 2016 mozgatórugója. Úgy tűnik, hogy az „élni” rovat máris túlzsúfolttá válik, új arcok, új kapcsolatok és új élmények tömkelege vett körül, ezért bármennyire játszom a törekvő, céltudatos okostónit, valójában én is sodródok az árral. De ennyire még sosem volt ez jó érzés. Ez az év, már most tudom, fantasztikus lesz, a maga borzalmaival együtt.
Én még mindig azt mondom, hogy fejhallgatóból vezetékest!
Az első megszökés
N. említette, hogy mostanában minden hétvégéjét a hegyekben tölti. Túrázni jár. Azt mondta, ez olyan szintű kikapcsolódást nyújt neki, hogy mostanra a heti egyszer beiktatott, erdei séták nélkül már el sem tudná képzelni az életét. Most, hogy felmentünk a Kékesre, majd vissza Mátrafüredre, azt kell mondjam, N. tökéletesen igazatt mondott, és abszolút megértem őt. Természetesen az eltöltött idő kellemességi szintjét az is pozitívan befolyásolta, hogy N. velem tartott, és mint kiderült, ő elképesztően jó társaság. A természet közelsége, és a civilizáció távolsága felébresztett bennem egy olyan szabadságérzetet, amit a négy fal között és a munkába zárt mókuskerékben pörögve néha elfelejtek.
Amikor mész az erdőben, nincsen más, csak te, a fák és a gondolataid. Vicces, hogy még a saját filmemben, a saját fejemből kipattant karakterrel is pont ezt tettem, hogy a megoldás reményében elindítottam őt egyedül egy erdei sétára. Csak éppen arra nem gondoltam, hogy a természetbe való „menekvés” konkrétan rajtam is segít. Most már értem azokat, akik imádnak kirándulni. Nem mintha nem lenne meg a saját magam kikapcsolódása. Elég, ha csak eszembe jut a Kettlebell edzések vagy a nyári kenuzások. Egyszerűen csak ez más. Máshogy jó. Gyerekkoromban többször is felmentünk szüleimmel a Pilisbe. Csak gyerekként ezt még nem tudtam értékelni. Akkor pont hogy nem a természetes, hanem a „mesterséges” tényezők kötötték le a figyelmem. A játék. A virtuális valóság. Aztán… nemtom. Jött a suli. Meg a munka. Annyi figyelem-elterelő tényező. Az erdőben az a jó, hogy nem tereli a figyelmedet semerre, csak van egy út, amin előre kell menned. Néha fagyos, rögös, akadályos, de ha kicsit a lábad elé nézel, akkor bokaficam nélkül, pikk-pakk feljutsz a csúcsra. És az élet valahol pontosan ilyen.
Időfókusz, időgazdálkodás tréning by Komáromi Kolos
Elsőre talán elidegenít minket a témával való törődéstől maga a megnevezés, hogy “Időgazdálkodás”. Elsőre talán túl komoly, vagy túl komolytalan. Pedig maga az eszköz, az eljárás és a folyamat, hogy gazdálkodjunk az idővel, magyarra lefordítva annyit tesz, hogy ‘tudatában vagyunk annak, amit éppen és amiért teszünk’. Ennél semmivel sem bonyolultabb az egész. Kolos mutatott néhány tippet, módszert, aminek köszönhetően hatékonyabban tudom a magam javára fordítani a rendelkezésre álló időt. Persze ez van, akinél nem igényel tanfolyamot. Én is úgy gondoltam, hogy nyilván felnőtt emberként tudom, mivel töltsem az időmet. Aztán jöttek problémák, a munka és a szabadidő közti egyensúly felborulásával, a türelmetlen munkakörrel és a be nem fejezett, magáncélú projektekkel, megvalósítatlan álmokkal. Bármibe fogunk, nem árt, ha tudjunk bánni az idővel. Hálás leszek mindig Kolosnak, amiért segített ebben jobbá válni.
Ez a hangfal nagyon brutál. A Revel tud valamit…
Itt megtekinthető a Számháború c. teljes (amatőr) film
Nagymamám költészete
Az én nagymamám főzéssel kommunikál, sütéssel költ, fűszerekkel komponál. Ma például töltött paprikát készített, hozzá nagyapám Rossóját applikáltuk öblítőnek, a desszert pedig krémes volt. De akkora krémes, hogy fél kézzel alig bírtam el a tányért. Egyszerűen fantasztikus volt. Rájöttem, hogy életem eddigi legjobb kajáinak (úgy, hogy már japán étteremben is jártam) 80%-át a nagymamámnak köszönhetem. Úgy tűnik, egyfajta törvényszerűséget alkot a nagyi főztje, mert akárkivel beszélek, mindenki esküszik nagyszüleinek kosztjára. Én ettől függetlenül mégis merem állítani, hogy olyan brassóit, fekete erdő tortát, gesztenye tortát vagy halászlevet (a többit nem sorolom fel) még sehol máshol nem ettem, mint a nagymamámnál. Te kinek a kosztjára esküszöl? És kiére nem? 🙂 C’mon und comment bitte!
Nem egy kaptafa
A szüleimtől megtanultam, hogy noha a sznobizmus értelmetlen dolog, az életben bizonyos alkalmakkor nincs értelme megtagadni a felső minőséget. Gondolok itt egyes ruházati cikkekre (lábbelik, kabátok) és munkához szükséges eszközökre (elég, ha csak ránézek a kamerámra vagy a mikrofonomra, amikért sokat dolgoztam, de azóta bőségesen megtérült befektetés lett belőlük), és persze egyáltalán mindazokra a dolgokra, amikért az átlagember is képes egy vagyont fizetni. Jártam már olyan lakásban, ahol semmi dísztárgy, különlegesebb luxuscikk nem dominált, 1-2 apróságot kivéve. Mondjuk a hifi rendszert, vagy a fotelt. Néha látok olyan embereket, akik velem hasonlóan látják a világot, ugyanakkor (hozzám hasonlóan) egy-két apróságban nem vállalnak kompromisszumot.
Egyszer, még évekkel ezelőtt a nagymamámmal beszélgettünk a cipőkről. Említette, hogy ő nem engedheti meg magának, hogy olcsó cipőt vegyen. Itt most nem azt értem, hogy a nagymamám sose vett olcsó cipőt, szó se róla: pontosan ezért jutott az előbbi megállapításra. A drága cipő ugyanis kényelmes. Nem csinál belőled ortopéd roncsot idő előtt. És (bár erről megoszlik a vélemény, de ha az anyagminőség jó, akkor igaz) sokkal tovább bírja a jó cipő, amit rendesen legyártottak. Kicsit hülyén érzem magam most, hogy ezt visszaolvasom, mintha magamnak akarnám megmagyarázni, hogy milyen jó is a drága cipő. De valójában nem ezt akartam szóba önteni, hanem azt, hogy (és ezt bizonyára te is tapasztalod) ami az életben jó, az többnyire, sajnos drága.
Számháború előzetes
Szegény Döme, hetekig kérlelt hogy végre valami előzetes-féleséget összetákoljak amatőr filmünk hájpolására. Most végre, másfél héttel az offline bemutató után és egy héttel az online publikálás előtt megtörtént. Jobb később, mint soha, nemde? A filmről korábbi posztjaimban és a Számháború film Facebook oldalán számos egyéb információ található, jövő hét Vasárnaptól (2016.01.10) bárki számára ingyenesen megtekinthető lesz a világhálón (YouTube, Indavideo, Facebook, és amit még találok). Előre is köszönöm mindenkinek a megosztásokat!