Év végi visszatekintés

Nem tudom, hogy ki hogy van ezzel, de engem ez a nap, az év utolsó napja mindig olyan hatással ér, mint mikor vásárlás után kézhez kapok egy számlát. Végigfutom a „vásárolt” tételeket, magyarul mindazokat a döntéseket, cselekedeteket, élményeket és eseményeket, amik az elmúlt egy év alatt az életem részeivé váltak. Szinte kivétel nélkül, ha ilyen visszatekintésre kerül sor, egy kicsit nagyobbnak érzem a „nem sikerült” vagy „nem volt jó ötlet” rovatba tartozó tételeket, mindazokat a dolgokat, amik negatívan hatottak rám 2015-ben. Kezdem érteni a buddhistákat és ezotéria gurukat, amiért azt gondolják, hogy nincs értelme hátra, a múltba tekinteni. A összegeznem kell az elmúlt év alatt felgyülemlett „számlámat”, akkor hamar bosszankodni kezdek azokon a tételeken, amiket akaratom ellenére, vagy helytelen döntésemet követően kellett „megvásárolnom”. Azt hiszem, a legtöbben azért isszák le magukat Dec. 31-ikén, hogy elfelejtsék ezeket a sötét tételeket, és hogy legyen egy nap, amikor kifújhatják magukból az egész évi fáradtságot. Meg hát a hagyomány, az hagyomány.

Mielőtt bármit is tennék, most veszek egy mély levegőt, és megpróbálok egyetlen egy dolgot kiemelni ebből az évből. Ami meghatározta az elejét, a közepét és a végét is. Az idei év főleg azárt különbözik (illetve különbözött) az előzőektől, mert most először éreztem, hogy a saját életemet élem. Teljesen egyedül. Teljesen függetlenül. Szinte szabadon – már amennyire egy magyar ember szabadnak feltételezheti magát. Ez a felszabadultság, ez a felhőtlen érzet inkább az akaratomban fészkelt, nem pedig a külső megnyilvánulásomban. A munka, és a rendszeres edzések között minden sejtem arra vágyott, hogy végre készüljön el a Számháború, még idén. Elkészült. Az egyetlen dolog tehát, amit kiemelnék ebből az évből, az a mi kis amatőr filmünk volt. Igaz, a munkámban is sikerült valamerre haladnom, mi több, a heti 2-ről heti 3-ra növelt edzéseknek köszönhetően még talán a teljesítményem, fizikumom is fejlődésnek indult. De mindez csak egy jó alapot, masszív mentális hátteret biztosított, hogy egyedül be tudjam fejezni a Számháborút. Úgy érzem, minden ami idén történt, az okkal történt és mindenre próbáltam odafigyelni, hogy tanuljak belőle, hogy ne kövessem el újra azt a bizonyos hibát. A barátok, családtagok, ismerősök felé mindig a lehetséges arcaim közül a kedvesebbik, türelmesebb, megértőbb, együttérzőbb arcomat igyekeztem mutatni, ez az esetek döntő részében sikerült is. A felszín alatt persze megállás nélkül azon járt az agyam, hogy vajon mikor leszek „készen”? Rá kellett jönnöm, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy sok ilyen-olyan célt, álmot és ideált hajkurásszak. Elég egy álom, egy cél, egy ideál, és az ehhez fűződő folyamatokat kell a cél felé, a céloddal kapcsolatos irányba terelni. Erre nem magamtól jöttem rá, olvasnom, hallgatnom és figyelnem kellett mindenféle emberek gondolatait jókor, jó helyen ahhoz, hogy le tudjam szűrni a tanulságot.

Szóval azt kell mondjam, az idei évre talán az a legjobb szó; hogy tanulságos volt. Amikor Karácsonykor néztem bátyám kisfiát és párját, ahogy játszanak a nagyszüleim nappalijában, akkor jöttem rá, hogy felnőttem. Legalábbis felnőttebb lettem. A felszínes, impulzív kölyök énem már egy nagyon távoli dimenziónak tűnik, most már kevésbé spontán módon vezérli a tudatom a mozdulataimat. Ez az, amit sokan úgy emlegetnek: megtalálni a helyes utat. Ahhoz, hogy erre az ösvényre lépjek, le kellettt mondanom bizonyos dolgokról. Fájdalmas véget kellett vetnem egy kapcsolatnak. Güriznem kellett. Néha tudnom kellett nemet mondani is. Meg kellett erőltetnem magam, hogy ne mutassam ki mások felé a bennem lévő feszültséget. De mindezt tudatosan csináltam, mert arra a bizonyos „helyes útra” akartam eljutni.

Hogy 2016 végén is a helyes úton maradok-e, azt csak jövő ilyenkor tudom meg. Persze, addig még bármi történhet, de úgy érzem, az életet most kezdtem el értékelni igazán. Nekem már ennyi is elég.

Megvolt a Számháború bemutatója Leányfalun

Vasárnap kellemes izgatottságot éreztem. Végre eljött a mi napunk, gondoltam. Felvettem a kedvenc cipőmet, a kedvenc zakómat és a kedvenc ingemet, hozzá még nyakkendőt is kötöttem (talán két év után először). Krisztián hozott vetítőt, állványt és kábeleket, én beraktam a gurulós bőröndömbe a blu-ray lejátszómat, egy üveg ásványvizet és még egy kis tartalék kábelt, tudván, hogy a megfelelő vezeték hiánya kritikus módon befolyásolhatja a Számháború film premierjét. Szerencsére a faluház jól fel volt szerelve, két szekrény nagyságú hangfaluk és vetítővásznuk is volt. Amikor mindent összekötöttünk mindennel, a projektort beállítottuk és a hangfalakat is úgy ahogy sikerült a megfelelő hangszínre belőni, elkezdtek jönni az emberek. Először nagyon ismerős arcok. Aztán kevésbé ismerős arcok. A végén több, mint 50 ember ült már előttem, gyakorlatilag a székek amiket Bea (a faluház igazgatónője) kirakott, egytől egyig megteltek. A reggeli, kellemes izgatottság ekkorra mássá változott, de így, két nap elteltével sem tudom pontosan meghatározni, hogy mit éreztem akkor, amikor kiálltam a vászon elé. Csodás érzés volt, az biztos. Arra sem emlékszem tisztán, hogy miről beszéltem, azt hiszem hogy szóban megpróbáltam kifejezni hálámat a stáb felé. Ott volt majdnem mindenki, aki részt vett a Számháború film elkészítésében. Még Zsolti is eljött, akinek a remek zenéket köszönhetem. De ott volt az Edzőm is. A szüleim is. Enguc és Lívi is eljöttek, és természetesen Előd is. Aztán még Balázs is megérkezett. Néhányan a szereplők közül még a szüleiket is magukkal hozták. Azt hiszem, egyszerre voltam izgatott, büszke és meghatott, talán ez a három érzelmi komponens most először lépett át minden addig átélt emocionális határértéket bennem. A vetítés sikerült. Sokan odajöttek utána, kezet rázni, gratulálni. Én azt se tudtam, mit mondjak, egyszerűen csak álltam és örültem, meg vigyorogtam, mint a vadalma. Éreztem, hogy ez most nagyon jó. És hogy egy álom vált valóra. Hazafele sokat dumáltunk Krisszel arról, hogy hogyan tovább a filmmel. És valóban, nem sokat írtam itt a blogomon arról, hogy mi lesz a film sorsa, vagyis hát említettem, és lehetett sejteni… hogy soha nem kerül nyilvánosságra. Micsoda??? Jó na, csak vicceltem 🙂 Néhány nap még kell, mert a nézők közül többen is jeleztet bizonyos részleteket (pl. telefonos beszélgetések), amiknek a hangját még utólagosan ki kell javítanom hogy mindenki számára, egy gagyi laptop hangszórón keresztül is tisztább és érthetőbb legyen a filmben zajló párbeszéd. Minya készít weboldalt a filmnek. Azt még meg kell tölteni szöveggel. Írnom kell az Indavideónak, hátha megengedik hogy kitegyük a filmes galériájukba a Számháborút. Egy szó mint száz, ez még csak a kezdet volt. Most viszont itt a hétvége, úgyhogy 1-2 napot pihennem kell, mert mostanság sok idő és energia elment a gép előtt ülve, a videoszerkesztő sávjait húszcentiről bambulva. De megérte minden fáradozás. Úgy érzem, nagyszerű dolgot hoztunk létre. Hamarosan felkerül, és akkor az is láthatja, aki eddig lemaradt 🙂

számháború című amatőr film vetítése leányfalun

Számháború amatőr film bemutató most vasárnap!

Szelekovszky Bea, a leányfalusi faluház igazgatója volt olyan kedves, hogy rendelkezésünkre bocsátotta a ház nagytermét, ami szerintem méltó helyszín a Számháború első nyilvános bemutatójához.

szamhaboru-amator-film-plakat

A filmről most nem írok, mert már a forgatókönyvről és a forgatásról is posztoltam korábban, inkább csak nagy vonalakban vázolnám, hogy hol tartunk jelenleg, és hogy miért vagyok ultra izgatott!!!

Szóval a mi kis filmünk elkészült, az utolsó forgatás is megvolt. A nyersanyag 90%-át már megvágtam, Zsoltinak köszönhetően pedig zene is lesz jó pár jelenethez. Több, mint egy évig csináltuk, te jó éég!! De minden pillanat megérte, mert nagyon jó volt a társaság és minden felvétel élmény volt, komolyan.

Mostanában nehezen alszom, általában éjfélig, de inkább éjjel egyig a monitor előtt szoktam ülni és húszcentiről bámulom a képsávokat, próbálom úgy összeilleszteni, simítani és vágni a snitteket, hogy az eredmény valamilyen szinten elviselhető legyen. Rettenetesen izgulok, de ez inkább amolyan egészséges izgalom, nem negatívan értem. Alighanem hiányozni fog ez a pörgés.

Mindenkit örömmel látok Vasárnap (12.27-ikén) a nagyteremben, 18:00-kor. Nem azért szeretném megmutatni a filmet, mert annyira professzionális lett, hanem azért, mert úgy érzem, hogy közösen, a stábbal, a résztvevőkkel valami jópofát, valami különlegeset sikerült alkotnunk. Találkozunk ott!

Néhány kép a jelenlegi munkahelyemről (Házimozi Stúdió)

házimozi stúdió bemutatóterem jbl hangfalszett és sim2 projektor

Ez a nappali szoba. Minden vezérelhető okostelefonról, a kép, a vászon, a hangerő, de még az automatizált, elektronikus árnyékoló rendszer is, hogy fényes nappal is el lehessen sötétíteni a helyiséget. A fa dekor falban rejtettük el a gépházat, a baloldali frontsugárzó mögött bújkál a rack-szekrény.

házimozi stúdió bemutatóterem jbl hangfalszett és sim2 projektor a nappali moziszobában

Az oldalfalakon és a hátsó falra is egyedi gyártású hangvisszaverő diffúzorokat helyeztünk el. A különös, domború forma segítségével hallgatóan jobb a szoba akusztikája. Ahányszor levesszük ezeket a paneleket, magunk is rádöbbenünk a hatékonyságukra – olyankor mindig csattogósabb, soványabb lesz a basszus, meg minden egyéb. A mennyezeti LED világítás RGB-vezérelhető, a csillár és a hangfalakat világító spot lámpák dimmelhetőek. Az ülőgarnitúra még nem végleges. A szőnyeg olyan vastag, hogy szinte belesüppednek a lábujjaid, olyan mintha egy golfpálya gyepjén sétálnál, nagyon kényeztető érzés.

házimozi stúdió bemutatóterem emotiva és revel

Egyik kedvenc hangfalam, a Revel F208 háromutas padlón álló monstrum. Itt éppen egy Emotiva rendszert kalibráltunk, a Dirac szobaakusztika korrektorral. Ez a hangfal időközben eladásra került. Mint minden szobánk, a nappali sem tartalmaz konstans konfigurációt. Magyarul mindig azt üzemeljük ide be, amit a látogatók meg akarnak hallgatni vagy össze szeretnének hasonlítani.

házimozi stúdió jbl hangfal nappali moziszoba

JBL Synthesis 1400 Array tölcséres hangfal kompressziós hangszórókészlettel és persze a hozzá való, 880 Array házimozi centersugárzó is ott mosolyog. Ez az LCR kombó garantáltan kitépi az agyad és magáévá teszi, egyszerűen elpusztíthatatlan, őrülten dinamikus, mégis ontja magából a hanginformációt, nem primitíven, hanem meggyőzően.

hazimozi-studio-torokbalint-hifi-bemutatoterem-revel-arcam

Egy kisebb, emeleten lévő tetőtéri szobánk, ez a helyiség még nincsen teljesen kész. A falra még fog kerülni akusztikai elem. A vetítővászon egy Stewart StudioTek 130, az egyik legjobb minőségű képvetítési felület ami ma kapható. Ezt a rendszert (is) alkalmi kipróbálás miatt állítottuk össze, Arcam erősítő és CD-játszó, valamint PurePower tápgenerátor, az előbb látott Revel F208-ak társaságában. Csoda, csoda, egyszerűen csoda.

A Geek ledes projektor és én :-) Avagy az őrült bemutat egy őrült terméket