Attól a pillanattól kezdve, hogy 2015 elkezdődött, minden elkezdett változni körülöttem. Mintha egy óriási fogaskerekekkel teli teremben állva most mindegyik kerék fordulna körülöttem. Most elkezdtem másképp látni, másképp érzékelni és máshogy gondolkozni.
A családban is egy csapásra beindult az élet. Próbálom ép ésszel felfogni mindazt, ami történik, de azt hiszem, az elfogadás az egyetlen jól bevált megoldás, amiben ezúttal is meg kell kapaszkodnom. Aztán most, hogy itt van az új év, elkezdtem felvázolni magamban az én kis terveimet, amik tavaly nem tudtak megvalósulni, ezért átcsúsztak erre az évre.
Alapvetően optimista szemmel látom a jövőt, külső személyek és források is meggyőztek engem arról, hogy most már tényleg nincs miért aggódnom. Máshogy kelek reggelenként, mint korábban, máshogy indulok a munkába és máshogy érek haza, aztán máshogy dőlök le aludni. Rájöttem, hogy a nyugalom nem olyan állapot, amit dédelgetni és figyelmesen ápolgatni, vigyázva figyelni kell. Ennél magasabb szintről kell elindulni ahhoz, hogy tényleg egész nap kontroll maradjon bennem. Nem volt könnyű erre rájönni, de megérte, hiszen most mi van?
Rájöttem, hogy szeretem a munkámat, és az életemmel sincsen semmi bajom. Rájöttem, hogy amit tanulok, arról sosem elég beszélni, azt át kell élni és meg kell tapasztalni. Végső soron azt hiszem, kijelenthetem, hogy amit az ember nem él át személyesen, arról nem tud semmit, és arról nem is érdemes nyilatkoznia egészen addig, míg nem vett részt benne. Ezt persze eddig is sejtettem. Csak most már értem.
Másokra is jobban elkezdtem figyelni. Egyszer csak rájöttem, hogy sokszor a hasznos gondolatok ott rejtőznek másokban, csak nehezen bökik ki őket. Tele vagyok értékes emberekkel. Mindegyikük össze-vissza van a világban, és mind máshogy látják, értelmezik az életet, de valami kis igazságot mégis hozzá tudnak tenni az összképhez.
Ma már nem hallgatok zenét, ha munkába megyek… vagyis, csak nagyon ritkán. A zenére mindig számíthatok, olyan, mint az oxigén. Ha már utazás közben békén hagy mindenki, azt az időt inkább olvasással töltöm, vagy hangoskönyvet hallgatok. Ezt bárkinek merem javasolni. Január elseje óta végighallgattam angolul egy regényt, és már majdnem kiolvastam egy Dale Carnegie könyvet is.
Saját hibáimból kiindulva csak annyit tudok javasolni, hogy ne reménykedj, hanem cselekedj, előre gondold át a napodat, vedd észre amikor feleslegesen vagy ideges, és utána rájössz, hogy minden sokkal egyszerűbbé válik. Persze ha most is így csinálod, akkor valószínűleg csak mosolyogsz, hogy én még csak most jövök rá minderre. Ki tudja, lehet, hogy részemről is jön még meglepetés…?