Az alábbi videót édesapám, Komáromi Zsombor (Joomla-szakértő, webmester) kérésére szinkronizáltam le… úgy nagyjából egyedül 🙂 Mindenki, akit láttok és hallotok a videóban, annak külön-külön elmondtam a hangját, minden esetben kicsit változtatva, hogy ne legyen feltűnő a hasonlóság. Végül is ha úgy vesszük, sikerült. Két-három órányi munkám elment vele, de azt hiszem hogy a mulatságos végeredmény és a fél év alatti ötezer megtekintés kárpótolja azt az átvirrasztott éjszakát 🙂 Egyébként aki nem látta az eredeti filmet, annak maximálisan ajánlom! Ja és a videó:
Hónap: 2014 október
Aktuális munkám, bemutató videó egy olcsó, de jó hangfalról…
A Számháború c. amatőr film forgatásának előzményei
2013. Szeptemberében beiratkoztam egy forgatókönyvíró képzésre, ahol nagyjából helyretették az agyam, persze az alapvető hibáimra hiába hívták fel a figyelmet, tudtam, hogy nem leszek instant hit, ahogy az angol mondja. De nem ez volt a célom, hanem az, hogy rájöjjek, érdemes-e babusgatnom ezt az álmot? Akadtak támogatóim, akik nem vetették el a Számháború ötletét, de bizonytalan voltam a midpointot és a végső csavart illetően.
2014. Tavaszáig megállás nélkül dolgoztam, gyakran ha hazaértem, még mindig folytattam a munkát, hogy meglegyen régi álmom, a 700D. Egy mikrofonra is szükségem volt, eleinte úgy tűnt, hogy nem lesz pénzem normális felszerelésre. A megérzéseim helyesek voltak: egy amatőr filmesnek is jár legalább egy pár puskamikrofon, azokat a mai napig nem tudtam beszerezni. eleinte úgy döntöttem, hogy a hangot majd egy Zoom H1-essel vesszük fel, igaz, hogy az egy mezei sztereó hangrögzítő, de a neten agyondícsérték a hozzám hasonló, vagy akár még sokkal rutinosabb videósok. Aztán nyáron valami történt. Valami megváltozott az agyamban, mert már a filmről álmodtam, és egyik napról a másikra azon kaptam magam, hogy elkezdtem írni a scriptet. Nem csak azért vettem meg a Canont, hogy fotózgassak vele, és az állvány is ott porosodott a szekrényemben. Augusztus végén felmondtam a munkahelyemen, átmentem egy másik céghez, ahol szabad hétvégét és nyugodtabb munkakörülményeket garantáltak. Így már lehetőségem volt a szabadidőmben tiszta fejjel nekiülni a scriptnek. Minderről korábban részletesen beszámoltam, a korábbi bejegyzésekben, inkább csak afféle összefoglalónak szántam… szóval aztán jött az igazi, tényleg nehéz feladat.
Szereplők?
Bármennyire szerettem volna, hogy nyárra kész legyen a Számháború nyersanyaga, álmodozásom és a felszerelés lassú beszerzése, valamint a szereplők keresése miatt az egész projekt szeptemberre húzódott. Ettől persze még nem lettem rosszkedvű. Akkor már sokkal inkább elszomorodtam, amikor egy csoporttársam, akivel nagyon jó barátok(nak gondoltam magunkat) lettünk a tanfolyam végére, lelkesen ígérte hogy visszajelez a forgatókönyvvel kapcsolatban, azóta sem hallottam felőle. Ugyanez történt az oktatómmal, aki egyébként nagyon rendes ember, sokat tanultam tőle. Megkapta a szöveget, aznap visszaírt, hogy most van ideje, el is olvassa. Többet nem írt. Egy pillanatig kétségbeestem, vajon ennyire szar lett az írásom? Lehet, hogy nem kéne erőltetnem? Csak azért nem ír vissza, mert nem akar megbántani? Végül fogtam az összes bennem hömpölygő kételyt, és kidobtam a francba őket. Ha törik, ha szakad, leforgatjuk a filmet, bármilyen jó vagy rossz is lesz a végeredmény. Folytattam a keresést a szereplők után.
Felix
A kollégám, egyben jó barátom, alkalmasnak tűnt az egyik negatív szerep megtestesítésére, e-mailben rá is kérdeztem, hátha lenne kedve eljátszani Felix karakterét, és nagy örömömre igent mondott. Kellett még két nagydarab srác, akik a két testőrt játszanák el… no hát velük elhúzodott a keresgélés. Végül a húgom barátját kérdeztem meg, akik amúgy a G4S-nél dolgozik, és volt már katona is, ráadásul fegyverviselési engedélye van, mindamellett nálam fél fejjel magasabb. Így nem is lepődtem meg annyira, amikor az első próbafelvétel közben a kezébe adtam a forgatáshoz használt (airsoft) pisztolyt, és össze vissza húzigálta meg kattogtatta, konstatálva, hogy ez nem igazi fegyver. Összetettem a két kezem, mikor ő is elvállalta a szerepét. A főszereplővel viszont nagyon gondban voltam.
Marc
Tudtam magamban, hogy milyennek kell lennie Marcnak, és azt is tudtam, hogy hogyan lehetne jól eljátszani, de hiába tudod, hogyan kell letenni egy repülőgépet, ha épp nem rajta ülsz, hanem az irányítótoronyban. Így aztán sokat agyaltam a kérdésen, volt néhány hosszú éjszakám, mikor csak feküdtem az ágyban, néztem a plafont, és próbáltam rájönni: ki testesítse meg a főszereplőt? A válasz szinte magától érkezett, amikor a YouTube-on keresgélve rátaláltam egy győrújbaráti fiatal srácra, aki vlogos szárnypróbálgatásai mellett DSLR cuccokat is tesztelgetett. A beszédstílusából és a gesztusaiból eszembe jutott egy régi osztálytársam, akivel ősidők óta nem beszéltem, de úgy rémlett, hogy az ilyesmi dolgokra vevő szokott lenni, feltéve, ha van valami kihívás. Szerencsémre Minya Gábor megtartotta eme jó szokását, és mai napig keresi a kihívásokat, így örömmel fogadta a felkérésemet, én pedig dupla annyira örültem, részben, hogy sikerült találnom egy hibátlan, még nálam is alkalmasabb embert a karakter megtestesítésére, másrészt pedig így beállhattam egy mellékszereplő helyébe, kvázi sok teher leesett a vállamról.
Én úgy voltam vele, hogy ha lenne megfelelő számú ember, akkor teljesen nélkülözném magam a Számháborúból, csak a kamera másik oldalán tudjak figyelni arra, hogy minden jól megy. Mikor ez a bejegyzés készül, már tartanak a felvételek, és továbbra is érzem a saját amatőrségemet, de ettől függetlenül a sztori megy és működik, azt hiszem utóbbi a lényeg, előbbi meg majd remélhetőleg enyhül időközben.
Ez a hang… bahh :-)
Minden, amit a legkisebb FiiO erősítőkről tudni érdemes…
Volt szerencsénk letesztelni a FiiO legkisebb fejhallgató erősítőit, mégpedig az E11K, E12 és E09 típusokat. Részletes cikket olvashattok róluk az AV-Online hasábjain, ide kattintva.
Y-faktor reklám nélkül, avagy Edi és Kolos históriája
Nem X-faktor, mert ezt a bandát nem a tévében láttam először, hanem a neten, és leginkább Y-faktor, mert a betűhöz hasonlóan ez az együttes is két tagból tevődik össze, akik igen szoros szimbiózisban, vagy jobban mondva, egymás hangját egybekapcsolva élik át a zenét. Most pedig szálljunk le a szürke talajra, és derítsük ki, miért pont Edi és Kolos hívta fel magára a figyelmem?
Talán fél évvel ezelőtt, egy kollégám megosztott az üzenőfalán egy hivatkozást, amiben egy szende, markánsan rúzsozott óceánkék szemű lány és egy magas, egyenes tartású, erősen borostás, szemüveges (és ha jól emlékszem, golfsapkát viselő) úriember adtak interjút. Egy pillanat, erre most rá kell keresnem… Nna, meg is van. tehát róluk van szó:
Valakire mintha emlékeztetne ez a lány, nem? Vagy csak én gondolom így? Mindegy, tehát ők ketten a duó, a kemény mag, az Edi meg a Kolos személyesen. Szóval meghirdettek egy fellépést a Yellow Zebra nevű helyen, én meg aznap este pont ráértem, és pont nálam volt a H4 meg a 700D, így aztán örültem is hogy tesztelni tudom a kütyüimet, meg azért nehogy azt higgyétek, hogy én csak Scooterre járok!
Elmentünk a Yellow Zebra-ba, ahol ugyebár Edi & Kolos nyomták a zenét, most már nehezem emlékszem de talán 3 órán keresztül nyomták? Kettő biztos, hogy megvolt. Közben a kollégámmal söröztünk, és figyeltünk. És figyeltem. Lehet, hogy csak mert alapból álmos voltam (éjjeli 1 körül), de az énekesnő gyakorlatilag elringatott a hangjával. Valahol olyan ez, mikor somlói galuskát eszel a kedvenc helyeden, de ezúttal nem az ízlelőbimbóid, hanem a füled kapják azt a bizonyos jóleső dózist. Nem bírtam ki mosolygás nélkül, de ahogy elnéztem a körülöttem ülők is tolerálták a smooth popjazzé avanzsálódott feldolgozásokat. Minden nap hallgatok ilyen zenét, de élőben más. Hallod, hogy néha odaszól a gitáros a harmonikásnak, hallod és látod, ahogy előtted ő is ugyanúgy iszik a sörből, majd leteszi a poharat, és szól a csaposnak hogy még egy ilyen jöhet. Ezek a mikrojelenségek teszik sokkal érdekesebbé az élő zenét, de akkor is a legjobb pillanat az, amikor az énekes rád néz. Azzal a mosollyal az arcán. Nem tudom leírni, hogy ilyenkor milyen ott ülni, közönségként. Belül meglágyul az ember, arra gondol, hogy “hmm de finom”, de nem mondja ki, csak ezt érzi. Ha már így kerülgetem a forró kását, most kíméletlenül beágyazok egy videót abból a néhányból, amiket akkor lőttem:
Ez még csak az elejénél volt, aztán kaptunk pörgősebb és hangosabb nótákat is. Jó volt, na. Néhány nappal később újabb fellépés következett a Terminálban, ami hát egy viszonylag felülértékelt hely, mint utólag kiderült. Jó, hétfő este mentünk oda, olyankor az emberek még javában hevernek otthon a tipikus budapesti nightlife okozta másnaposságtól, vagy épp még próbálnak kijutni a detoxikáló ajtaján. De mindegy, elmentünk és a zene megint jó volt, a barátaim is elismerősen motyogtak, amiből feltételezni merem, hogy nem csak az én elfogultságom alapján gondolom, hogy a gitáros és a lány piszok jól zenélnek együtt.
Aztán mikor is… ja igen, most szerdán voltunk a “Jelen bisztróban”, na ez a három alkalomból sikerült a legjobban. Egyrészt Kolos néha nem félt kissé vadabbul pengetni a gitárt, méterekről is lehetett hallani, hogy csak úgy szikráznak a húrok, Edi pedig fúziós reaktorként reagált a közönségre: minél többen figyelték, ő annál inkább elemében volt, mármint az előző látogatásainkat mérlegelve. Fogalmam sincs, hogy még hány fellépésüket látogatom meg, de azért jó tudni, hogy vannak ilyen emberek, akik komolyan veszik a céljaikat. Ma, mikor mindenki arról beszél hogy a zenében nehéz egyedit alkotni, és a tévés tehetségkutatókban hetente kötnek szerződést különféle tejfölszőke húszévesekkel meg félvér lányokkal… ugyanúgy lehet találni valami klasszikus, működő organizmust is, aminek megvannak a maga abszolút pozitív sajátosságai, most is megy a fejemben a “sing it back”. Kíváncsian várom, mikor fognak saját dallal előhozakodni, én szurkolok nekik. Tudnék még hajnalig arról írni, hogy milyen jó fejek meg interaktívak amúgy ha épp nem zenélnek, meg milyen jó társaság kovácsolódik össze a fellépés utáni pilanatokban, de azt hiszem, az üzenetem elég egyértelmű. Aki teheti, go and have a listen!
Nagyon csendes fejhallgatók a Sennheisertől
Szeptemberben az egyik legtovább tesztelt vendégem egy pár Sennheiser fejhallgató volt. Heteken keresztül ismerkedtem velük, elvittem őket mindenhova, buszon, metrón és villamoson is kipróbáltam, hogy mire képesek. Jó hosszú cikk készült róla, az írás itt olvasható, a rövid ismertető videó pedig lentebb vagyon.