A remény rabja
Hónap: 2014 május
A ház, amiből kivájtak egy darabot
A szomszéd gyanakvása
Mahmud
Nem tudom, ki az a Mahmud. Csak annyit tudok, hogy ma reggel csattant valami a szobám ablakán és a járdán arabok álltak, azt kiabálták hogy “Mahmud! Mahmud!” Gondolom egy ismerősüket akarták felébreszteni. Vagy eltévesztették a házszámot, vagy azt hitték, hogy az én lakásom valójában Mahmud lakása. Nem tudom, nem is érdekel. Éjjeli 1kor feküdtem le aludni, negyed 7-kor zörrent az ablak. Morogtam egy sort, aztán visszadőltem aludni, délig ki se keltem az ágyból.
Ma gondolkodtam a ‘Számháború‘ végén. Van benne egy rész, amikor lényegében hoppon marad a főgonosz, na annak a mikéntjével kicsit bizonytalan vagyok még. Kihasználtam, hogy szabadnapom volt: könyvet olvastam. Most éppen olyan időszakomat élem, hogy jobban tudok örülni egy könyv elolvasásának, mint ha filmet nézek. Mondjuk a “Nymphomaniac és a Planet Terror” megnézése óta nehezen veszem rá magam, hogy bármilyen filmbe belekezdjek. Ma mégis letöltöttem végre valamit, mégpedig a “Closer”-t, hat vagy hét éve láttam, de azóta elfelejtettem. Érdekes film, dráma. Akkoriban még nem tudtam átérezni azt, ami emészti a főszereplőket, most meg teljesen nyilvánvaló. Nem csak a jóleső érzés kell a teljes élethez, hanem a fájdalom is. Erre rájöttem, mialatt néztem a filmet. Csak sokan ott szúrják el, hogy a fájdalmat nem engedik el és ügyet csinálnak belőle. Nehéz elengedni, ez tény.
Mahmudot napközben már nem keresték. Olvasgatás után elkezdtem írni egy cikket, félbehagytam, de elküldtem két híranyagot helyette, a lényeg, hogy egy percig sem unatkoztam. El kéne mennem néhány hétre pihenni egy helyre, ahol nincs internet, nincs telefon, csak én vagyok, egy halom könyv és jó kaják. Talán azért érzem így, mert nagy nyomás van körülöttem. Talán csak azért érzem, mert az edző kiment Dubaiba és nincs edzés ezen a héten. Nem tudom. Általánosságba véve nincsen rossz kedvem, csendes vagyok kint is és bent is. A furcsa álmokkal viszont nem tudok mihez kezdeni.
Even BP has some NY in itself
A Canon projekt – 4. rész
Immáron másfél hónapja használom a 700D-t de szégyenszemre csak kevés videót készítettem vele, ellenben a cirka 40 nap alatt kb. 600 expót sikerült “belerakni”. Az első hetekben tudatosult bennem, hogy elkövettem a lelkes amatőrök hibáját, vagyis azt reméltem, egy DSLR megad majd mindent, amire nekem mint kezdő filmesnek szükségem lehet. A valóság nem ilyen egyszerű. Régen volt egy kollégám aki azóta felmondott nálunk, ő azt mondta, hogy a DSLR szerinte nem jó döntés mert külön pénzek fognak elmenni a kiegészítőkre.
És a kollégámnak igaza volt, mivel a 700D baromi jó képet készít, de a stabilitás érdekében kelleni fog hozzá egy stabilizátor, kültéri jelenetekhez pedig polár szűrő is kell majd, ráadásul mivel az alaptartozék akksija kb. 40 percnyi videózástól lemerül, egy portrémarkolatot is kell hozzá vennem, amibe már 2 akksi vagy 6 AA méretű elem elfér.
Mindazonáltal mégsem vagyok kétségbeesve, hiszen teljesen tudatosan döntöttem a Canon mellett, de azt hiszem, ezt egy korábbi postomban már elmondtam. Maga a gép egyébként tud kezes lenni, de rengeteg időt és türelmet kell ráfordítani, hogy minden porcikáját kiismerjem. A fókuszgyűrűvel például még kifejezetten ügyetlenül bánok, és alighanem így lesz ez még jó darabig, talán a gyári optika sem feltétlenül finomra van tervezve. Gyakran túlállítom a fókuszgyűrűt, aminek következtében hirtelen újra homályossá válik a látható tartomány. Remegő kezeim miatt pedig még a képstabival együtt is előfordul, hogy kissé lötyög a felvétel. Ellenben a színvilággal nagyon meg vagyok elégedve, még akkor is, ha a gyári objektív fényereje nem teszi lehetővé, hogy félhomályos vagy esti környezetben zajmentes videót rögzíthessek.
A forgatókönyvem vázlatát elküldtem egy volt csoporttársamnak és a volt oktatómnak is, gondoltam, megvárom a jóváhagyásukat, de most bő egy hét után rájöttem, hogy fölösleges várni, jön a nyár és dolgoznom kell, ha őszre kész munkát akarok. Hétvégén megveszek egy elég kezdetleges, de szó szerint kezdésnek megfelelő steady tartót, ami lényegében úgy csökkenti a kamera rázkódását, hogy nem tartod, hanem lógatod félkézzel a gépet. Még nagy dilemma a mikrofon beszerzése, ugyanis a sztereó hangrögzító és a puskamikrofon együttes megvétele nem fog beleférni a nyárba, de a kettő közül valamelyikkel már el tudom kezdeni a forgatást. Ezt a részét még kitalálom.
A 700D brutálisan jó bőrszíneket és kontrasztos képeket készít. Eleinte nem tudtam mit kezdeni a folyamatosan sötét videókkal, az agyontornászott kontraszttal, de Viktor kollégám szó szerint felvilágosított a DSLR gépek finombeállítási lehetőségeiről, így aztán megtudtam, hogy a videokép a kamerán belül is tovább állítható, szín, kontraszt és fényerő tekintetében egyaránt. Így már sokkal kevésbé húznak sötétbe a mozgóképek, és a zajszintet is jobban kordában lehet tartani.
Démoni hangok
Újabb csodakütyüt láttunk vendégül a FiiO X5 személyében…
Sennheiser-mizéria
Remélem, túléli
Tegnap hazafelé eszembe jutott, hogy már három hete tervezem megvenni a virágföldet. El is sétáltam ahhoz a virágoshoz amelyik legközelebb esik a Jászai Mari téri villamosmegállóhoz. Nekem igazság szerint csak egy maroknyi föld kellett volna, de a legkisebb kiszerelés az 5 literes volt. Nem kezdtem el alkudozni a mérettel, hiszen ez a bazi nagy zsák is csak 350 Ft-ba került, de virágcserepe nem volt a néninek. Hazafelé a villamoson már érezni lehetett, hogy közeledik a nyár. Embertömeg vesz körül, félig ülsz, félig állsz a csuklóban, a nők topban rohangálnak, babakocsi megy át a lábfejeden, a hisztiző gyerekek haja csiklandozza a könyöködet, a családapa közben melletted kapaszkodik és fojtogat a hónaljszaga. A Haminckettesek Terénél leszállva tudtam, hogy ha a Rigó utca felé veszem az irányt, ott találok még egy virágost. Eléggé nyóckeres volt a butik fílingje, egy félig cigány kislány az orrából kilógó takonnyal szorongatott egy tucat kaspót, pont akkorát amilyen nekem kellett. Volt ott még egy vendégnek tűnő tolószékes ipse és egy ápolatlan külsejű, túlsúlyos nőszemély akinek miután megmondtam hogy mire van szükségem (egy műanyag virágcserépre), eltűnt a kis virágboltban és valamit nagyon idegesen keresgélni kezdett. A tolószékes öreg valamit motyogott a nőnek az ablakon keresztül, de nem úgy tűnt, mint ha reagálna a szavakra. Mindegy, az öreg segítőkészen mutatott nekem 20-as meg 16-os átmérőjú cserepeket, mondtam a kislánynak hogy szia légyszíves adj egyet abból a kicsiből. Fél percig tartott, míg adott is egyet, a hozzá tartozó alátéttel, persze nem tudom miért említem mindezt, hiszen nem is siettem sehova, meg láthatóan én voltam négyünk közül az egyetlen, aki mosolyog, plusz a smiley-m.
Otthon az apró, húgomtól kapott Aloe Vera meglehetősen nyúzott állapotban várt. Az utóbbi 2 hónapban több új hajtással is megajándékozott, de a kevés föld miatt elkezdett a fele kiszáradni. Szegénykém, gondoltam. Aztán ki akartam szedni a földből, én a laikus, de véletlenül gyökerestül kihúztam, ami azt illeti, volt kb. 2,5 cm-es gyökere amit figyelembe véve nem csoda, hogy szarul érezte magát. Valósággal körbefalaztam földdel, kapott egy kis vizet is, aztán most várom a csodát. Miközben a szétszóródott virágföldet feltakarítottam, rájöttem, hogy az őáltala leszedett képek után ottfeledett bluetec még mindig figyel a falon. Nekiálltam hát bluetecet leszedni, ami egy szűk félórán belül sikerült, sokáig tartott, mert a kis kék vacak nyomot hagy és radírozni is kell… a szemközti fal még hátravan. Aztán az üres tiplikkel is kellett kezdeni valamit, hát elkezdtem feltenni a falra néhány családi meg haveros fotót, így máris újra vidám szoba. Jelenleg 6 db fejhallgató járatódik a szobában, minden irányból szól a zene.