Rutin lett a szigetkör is. Felveszem a melegítőmet. Eszembe jut, hogy még mindig nem vettem futós melegítőt. Sima tréning göncökben vágok neki. Na nem, mint ha ettől romlana az önbecsülésem. Csak azért látom, hogy sokan mások kimondottan “futós cuccban” futnak. Mert ha valaki úgy istenigazából fut és rendszeresen fut, akkor fel is kell öltözni hozzá. Futós cipő. Nem is kell részleteznem, ebben tulajdonképpen látok is értelmet. Cicanaci, vagy kevésbé extrém személyiségeknek lélegző tréningnadrág. Futás közben is szellőzik a lábad, hát nem fantasztikus? Nem vagyok meghökkenve ezeken a csúcstechnológiával készült rongyokon, csak egyszerűen eddig nem érdekeltek. Most meg mindenhol és mindenkin ilyeneket látok. Bizonyára jó lehet úgy futni, hogy az izzadságodat egyből elvezeti a ruhád. Majd meglátjuk, de most nem ez a lényeg. A lényeg, hogy a kör háromnegyedénél megelőzött valaki. Aztán megtorpant mert szemből jött az ismerőse és ketten visszafele indultak. Én ennek azért örvendtem, mert így újra fennált az érzet, hogy egyedül vagyok az egész pályán ebben a randa novemberi szürkületben. Aztán meglepetésemre, az illető aki korábban visszafordult, most újra megelőzött! 1-2 percig hagytam őt hogy előttem szaladjon, aztán az utolsó 800 méteren megelégeltem a dolgot. Kiléptem, jó nagy szellős, kitartott lábmozgással, közben próbáltam nagyobb levegőket venni. Utóbbi valahogy nem jött össze. A tüdőm irdatlanul tágulni kezdett, míg már úgy éreztem; menten átszakítja a bordáimat. Érzetre ez egész felsőtestem egy nagy, izzó vasként szúró, izzadságban áztatott tüdő lett. Még hogy a futás jó dolog! Egy nagy büdös fenét! Én itt mindjárt meghalok, közben meg a futás az egyik legkedveltebb sport? Persze én csináltam rosszul, mert a tartalék energiámat hirtelenjében húztam le a mentális vécén. Enyhe ájulás és hányinger kerülgetett, de végül sikerült lefutni azt a bizonyos szigetkört. Jóllehet, a legjobb időmet (28:30) még nem döntöttem meg, de hát most nem is ez volt a cél. Kicsit fújtattam még utána, aztán rohantam tovább a villamoshoz. Mert ha ilyen novemberi hidegben egy szál gagyában és hosszú ujjúban szaladgál az ember, abból könnyen lehet megfázás. Szerencsém volt, mondanom se kell, azúta sincsen semmi bajom, sőt egész jól vagyok. Nem is a futást élvezem, sokkal inkább az utána bekövetkező elégedettséget és örömöt, hogy jé, megint kibírtam ájulás, halál és ízületi sérülés nélkül. Végül is az őseink nap mint nap ezt csinálták reggeltől estig, nemde?