Tegnapelőtt megint kimentem a szigetre, ezúttal sikerült 29 perc alatt teljesíteni a teljes kört, igaz, a végére már kis híján elájultam. A legkeményebb rész az volt, amikor átértem a sziget másik felére, ahova sütött a nap. A vízről is tükröződött némi fény, az ég felhőtlen volt, a hőmérséklet 35 fok körül lehetett, igencsak ömlött rólam az izzadtság. De sikerült. A lábaim most is sajogni kezdtek másnap, de már csak sokkal kisebb mértékű volt a fájdalom és kevesebb ponton.
Tegnap pedig elmentünk evezni Előddel és Enguccal. Először kivettünk egy három fős kenut, amivel majdnem beborultunk, végül kértünk egy négyszemélyes, nagyobb, hosszabb, stabilabb csónakot, azzal már nem volt gond. Ráadásul Előd javaslatára másik evezőt vittem maqammal, ami a korábbi fehér fejes egyesületi lapátokhoz képest lényegesen nagyobb felületű és húzóerejű volt. Mondanom se kell, hamar megjártuk a Megyeri-híd oda-vissza körünket, két és fél óra alatt erőlködés nélkül megoldottuk. Útközben csatahajók cirkáltak körülöttünk, a katonai telepnél épp nyílt napot tartottak. Láttunk rengeteg kacsát is. Vagy ötven réce vonult előttünk a partról a hullámokra, aztán mikor megláttak minket, izgágán beljebb evickéltek a folyóba. Találtunk egy nadrágot is a vízben, de nem volt benne hulla, csak egy bokor. Aztán miután kiizzadtunk negyven liter vizet és sikerült megint néhány árnyalatnyit barnulni, kiszálltunk a csónakból és faltunk egy jó hekket. Mondanom se kell, az alvással nem volt gond.