Mindenek előtt leszögezném, hogy nagyon kedvelem mindhárom, a baloldali kis képen látható színészt. Jason Stathamet mindig is megnéztem volna Hitman-ként, és ez a film adott is rá lehetőséget az előzetes szerint: kopasz barátunk, mint profi gyilkos, nem kímél senkit. Robert De Niro és Clive Owen neve csakugyan jól cseng, előbbi sajnos nem sokat tűnik fel a vásznon. Erről a filmről nem tudok hosszan nyilatkozni, nyilván mindenkinek más jön be, de leszögezném: nem feltétlenül utálom az akciófilmeket. Láttam már nagyon sok nagyon jó akciófilmet, a Válogatott Gyilkosok azonban nem fogott meg. Van mögötte munka, a színészek odateszik magukat, az operatőr(ök, mert hogy minden tízcentire jutott belőlük) valószínűleg tíz kiló izmot felszedett, ahogy rángatta a panavision vagy tudomisén milyen márkájú kameráját… de a végeredmény engem közel sem fogott meg. Végig olyan érzésem volt, mint ha ezt a filmet láttam volna már, hiába készült valós történet alapján. Az, hogy a nyolcvanas években játszódik, abban nyilvánul meg, hogy mindenkinek új állapotú kocka kocsija van és az ügynökök nem mobiltelefonnal, hanem adóvevővel társalognak. Nekem nagyjából ennyi maradt meg, pedig tegnap néztem. Talán velem van a hiba, talán unom, sablonosnak találom az akciómozit. Akárhogy is, az alapötlet sem volt túl izgalmas, max azoknak jelent valamit, akik éltek akkoriban, vagy közvetlenül átélték, netalán angolok.
Hónap: 2013 június
Tarantino Sennheiser fülessel a Django forgatásán
Life in the city
Vasárnap beköltöztünk Pestre. Napi két és fél órám szabadul fel ezáltal. A belvárosi életmód gyorsabban megszokható, mint gondoltam. Egészen hihetetlen, hogy a lakás ajtajának becsukásától számított húsz percen belül ott vagyok a munkahelyemen. Persze egy-két dolgon változtatni kell, például az úszás helyett találnom kell valami más mozgást. Innen nincs messze a Margit sziget, oda valószínűleg el fogok járni futni. Meg egy biciklit is szeretnék szerezni valamikor, hogy azzal járjak munkába – mondjuk a Pesti levegőről mondanak sok mindent, de mindegy, a mozgás akkor is fontos.
Az Annex mellett van egy konditerem, havi 5 ezer forintért használható korlátlanul reggel 7 és este 10 óra között. Ez azért nem rossz! Amúgy minden megy a szokásos kerékvágásban, sokat dolgozom, az előbb épp azon gondolkoztam hogy milyen filmet kéne nézni. Szegény forgatókönyvemmel alig tudtam foglalkozni az elmúlt két hétben, de nem feledkeztem el róla, sőt. Ami azt illeti, ő sem feledkezett el rólam. A sztori végén lesznek gigantikus helyszínek, álmomban néha azon kapom magam, hogy ezeken az általam kitalált, föld alatti hatalmas üregekben mászkálok…
Egy újabb “nagy” fülessel :-)
Leányfalu Calling
Egy régi ismerősöm, Peti tegnap felhívott hogy ugorjak ki Leányfalura, dumálni egy kicsit, mert nemsokára kimegy Szarajevóba, fél évre katonáskodni. Hát még szép, hogy kimegyek. Nem is emlékszem, mikor voltam utoljára Leányfalun. Talán két hónapja. Tervbe volt véve, hogy a tesóimmal elmegyünk evezni, csak hát az árvíz közbeavatkozott. Ma talán a Strand már használható. Egyúttal kihasználom a hosszú utazást arra, hogy befejezzek két cikket, az egyikkel már három napja bénázok, a másikat meg a kisujjamból le tudnám írni. Azért magamban reménykedek, hogy elsétálunk a Leányfalusi pizzéria közelében, mert ott olyan pizzák vannak, hogy nyamm. A somlói galuskájuk se semmi.
Tegnapelőtt voltam Fanni öccsének ballagásán, eszembe jutott a sajátom, a saját általános iskolai ballagásom. 2005 nyarán volt, szóval nem ma. Mennyi minden történt azóta. Akkor még minden nap feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon mi lesz jövőre, öt év múlva, tíz év múlva, stb. Most már nem szoktam ilyeneket kérdezgetni magamtól. A céljaim elvonják a figyelmemet. Túl sok van belőlük. Mindenki más volt, én is, a barátaim is, Leányfalu is. Valószínűleg azzal elfelejtettem számolni, hogy felnövök, azaz felnövünk, mert a régi arcok is mind kikristályosodtak, a karakterek elmélyültek, megerősödtek. Érdekes volt, diáknak lenni, nem is érdekelt, hogy mi történik a nagyvilágban, jól esett az a fajta tudatlanság. Talán az az egyetlen dolog, amit hiányolok, a tudatlanság. Sokkal könnyebb volt fantáziálni úgy, hogy a realitás pillérei, lassan, a napi rutinnal agyamba szívódó szabályai nem határozzák meg a gondolkodásomat. De ez szükséges, a teljes élethez. A tudáshoz, a tapasztalatokhoz. És mégis, ha belegondolok, így 22 évesen, milyen “kevés” volt még sok dologból. Milyen kevés helyet láttam még, milyen keveset valósítottam meg az álmaim közül. Pedig… most még sok mindenre van idő, ilyen fiatalon.
Csini Lábak
Kiállítunk
Tegnap és ma itt vagyunk a Bank Center Office Gadget kiállításon. Alig jönnek érdeklődők, úgyhogy egyelőre csak dumálunk a munkatársammal és zenét hallgatunk. Mellettünk itt van egy Ferrari szalon. Az egyik fekete Ferrari elején néhány percig eltűnődtem, hogyan lett rögzítve a krómozott paci, mert olyan, mint ha lebegne. Aztán oldalról lehetett látni, hogy a légbeömlő hátsó lemezéből kiáll egy pálcika és a lovacska arra van rögzítve. Nem is rossz, egy negyvenmilliós kocsitól!
Névnapomra Fanni meglepett egy Django DVD-vel, félig meg is néztük de aztán alvás lett mert fáradt voltam az egész napos semmittevéstől. Ma még ötig itt leszünk a Bank Centerben, aztán megyek fejhallgató teszt videót forgatni a munkatársamhoz. Ha már szóba kerültek a fejhallgatók, említést érdemel a Beyerdynamic DTX 501 p modell, mely nekem az egyik kedvencem. Az elmúlt másfél évben már több tucat fej-és fülhallgatót kipróbáltam, de a DTX 501 p az egyik személyes kedvencem. A maga ~17.000 Ft-os árcímkéjével nem egy drága mulatság ahhoz képest hogy milyen könnyű, kényelmes, és szépen is szól! Ja, és adnak mellé egy igen masszív védőtokot, hogy használaton kívül ne essen baja. Nagyon aranyos kis fejhallgató, ajánlom mindenkinek aki 20.000 HUF alatt szeretne olyan hangot magával vinni bárhova, amit sokszor még a 40.000 HUF feletti fejhallgatók is csak nagyon ritkán nyújtanak. Persze ezt nem verjük nagy dobra, mert nem szabad ócsárolnunk a konkurenciát. Ez a kis Beyer füles magában hordozza azt a karakterisztikát, aminek az 1924 óta fennálló osztrák cég a sikerét köszönheti. Vannak pici hiányosságai a mély-és magas tartományban, mégis amikor meghallod a hangszereket, és az énekeseket, el tudod hinni, hogy ezek létező zenészek voltak, amikor rögzítették a hangjukat. Nem vagyok elfogult, de tudok különbséget tenni jó és rossz hang között.
Árvíz meg minden
Szombaton az összes álló hangfalat fel kellett vinnünk a középső emeletre, nehogy bajuk essen az árvíztől. No nem mint ha a Duna elérne a Hegedűs Gyula utcáig, de egy túlnyomás okozta csőtörés igencsak elöntené az utcát. Szóval pakolásztunk, meg mellette a szokásos bolti teendőimet csináltam. Jövő héten ellátogatunk a Bank Centerbe, a B&W-t kell majd promótálnom, vagyis jobban mondva reklámoznom. 10-től d.u. 6-ig egy kollégámmal fogunk ácsorogni egy kis standon, ahol az arra járó érdeklődőknek meg kell mutatnunk hogy miért is király dolog egy 600 eurós iPod dokkoló hangrendszer, vagy egy 400 eurós számítógépes hangfalpár. Szkeptikusnak tűnök, de ez nem igaz, valójában lelkesen várom a keddet és a szerdát, mert már rég voltam nyilvánosság előtt és nem tudom, hogy képes leszek-e kezelni a helyzetet. Na mindegy, majd küldök képet ahogy fekete gatyában és ingben feszítek egy ilyen társaságában:
Nemsokára készen van a forgatókönyvhöz készített treatment. De inkább majd akkor szólok, ha tényleg elkészül. Amúgy az árvizes dologról eszembe jutott egy korábbi álmom, amikor Budapestet elöntötte a víz és az Annex falára emléktáblát tettek: ILYEN VOLT.