Magyar Államvasutak.
Csendes vonat, tudok olvasni, tudok aludni, tudok dolgozni laptoppal az ölemben. Senki nem zavar, a munkahelyem mellett szállok le.
Magyar Államvasutak.
Hazafelé, Piliscsabán megáll a vonat és fél órát várakozunk a szembejövő szerelvény késése miatt. Későn érek haza, de nem baj, mert sikerült befejeznem az egyik cikkem. Azt rebesgetik, hogy hamarosan csak Pilisvörösvárig fog járni a vonat, mert felújítják a pályát vagy mi.
Magyar Államvasutak.
Havonta huszonötezer forintot költök vonatbérletre. Pilisvörösvárról már nem jár vonat, át kell szállnunk a “Vonatpótló Autóbuszjáratra”. Minden nap saras lesz a cipőm, két hónap után rájönnek hogy sártenger van átszálláskor úgyhogy az utasok reklamációi visszajelzéseként kavicsot szórnak mindenhova.
Magyar Államvasutak.
Már az egész vonalon vonatpótló autóbuszok járnak. Nem tudok dolgozni, mert a laptop nem fér el kinyitva az ölemben, még a lábamat se bírom normálisan lerakni. A kalauz minden alkalommal beledörgöli a seggét a vállamba, amikor a mellettem ülőknek ad jegyet.
Magyar Államvasutak.
Piliscsévre csak az első autóbusz megy be, a másodiknak mennie kell tovább. Az új rutinról nem tájékoztatják az utasokat. Óriási a felháborodás. Minden héten van legalább egy olyan nap, amikor meg kell kérni a buszsofőrt hogy tekintettel a dögmelegre, ugyan kapcsolja már le a fűtést, hiszen május van.
Magyar Államvasutak.
Utoljára utazok MÁV bérlettel. Ötödikén visszatérek a jó öreg sárga hernyó Volvo volánbuszhoz. Lehet, hogy tömegek utaznak rajta reggelenként, de már a MÁV logó látványa is negatív indulatokat ébreszt bennem. Pedig én elég nyugodt ember vagyok. A többiek még nálam is hamarabb feladták. Legalább tettem a lelki béke érdekében. A MÁV-ból évente 1-2 alkalommal bőven elég, de minden nap már sok.