Valahányszor leülök, hogy blogbejegyzést írjak, olyan érzésem van, mint ha felesleges dologra készülnék. Kavarognak a gondolataim és lenne mit írnom, abban viszont biztos vagyok, hogy nincs értelme leírni, ami az agyamban zajlik. Ez több dologhoz vezethet. Az egyik az, hogy becsukom a szövegszerkesztőt és inkább elkezdek cikket írni, mert annak legalább van haszna, vagy filmet nézek, mert talán annak is van haszna. Így aztán írtam már két cikket, féltucat híranyagot, elkezdtem fordítani az Arcam termékek leírását, de a blogomon egy árva karaktert nem tettem közzé. Most valami mégis arra késztetett, hogy írjak. És hogy ne cikket, munkát írjak, hanem csak egy sima blogbejegyzést. Szerintem még a legprofibb pszichológus sem tudná megmondani, miért jön az ihlet ennyire váratlanul. Elnézést, lehet, hogy rosszul fogalmazok… talán az ihlet nem ideillő kifejezés.
Ahhoz sem kellett ihlet, talán a hóvihar önmagában elég volt, amikor volt az a két héttel ezelőtti országos botrány. Tudod, amikor még az orbán is kocsiba ült és ezt feltöltötték a youtube-ra. Nem tudod? Mindegy, akkor már ketten vagyunk, akik szarnak a politikára. Na szóval amikor leesett az a nagy hó és a barátnőmmel úgy döntöttünk hogy elutazunk pestre régi barátokat látogatni, a busz elakadt félúton mert előttünk befordult egy Suzuki és elállta az utat. Öt percig álltunk, néhány kocsiból kiszálltak előttünk, hogy segíteni tudjanak a beragadt Swiften. Az a két-három ember nem volt elég, hogy másfél tonnát kitoljanak a fél méteres hóból. Mi persze csak vártunk. És végre, a kalauz felpattant és hátra nézett az utasközönségre. Erősen tört magyarral azt mondta, hogy aki férfi jöjjön mert különben estig itt maradunk!Aki férfi; rajtam kívül két srác volt még a buszon, szóval a kallerral együtt négyen lepattantunk a hóba hogy segítsünk a bajba jutott Suzukin. Jó érzés volt, hogy jótékonykodhatok, persze az pillanatnyilag eszembe se jutott, hogy bezzeg nekem eszembe nem jutott volna segíteni a szerencsétlenen. Talán azért mert én is magyar vagyok, és a véremben van, hogy kritizáljam ami történik, de tenni ne tegyek semmit a jó érdekében. A kalauz nem volt magyar. Talán ezért volt meg az a képessége, hogy összefogjon minket. Talán nem. De ahogy mondtam az előbb, engem nagyon nem érdekel a politika, szóval maradjunk annyiban, hogy sikerült eltolnunk a gépkocsit és akadálymentesen haladtunk tovább Budapest felé.
Aztán egy napon fejcsóválva konstatáltam, hogy már 84 kiló vagyok. Ennek ellenére tripla vaníliás süteményt és másnap dupla ebédet fogyasztottam, persze azért elmentem úszni is. Azt hiszem, itt az ideje újra elkezdeni kocogni. Az úszás önmagában kevés, heti egy alkalommal, mert inkább napi egy óra kéne ahhoz, hogy úgymond fit maradjak. Így is érzem, hogy hétről hétre erősödöm, csak közben a hasam meg a seggem is egyre nagyobb. Szóval mennem kell futni, mert már a munkatársaimnak is feltűnt hogy milyen pufi lettem. Még szerencse, hogy szeretek sportolni. Alig várom, hogy evezni menjünk például, a tavalyi nyárból picit hiányoltam, hogy egyszer sem ültünk csónakba, így aztán ezt most duplán be kell majd pótolni.
Miközben ezeket írom, szinte el is feledkeztem róla, hogy két hete felmondott az egyik kollégám. Ez azt jelenti, hogy eggyel kevesebben vagyunk és immár fájdalmasan szűk a létszám. Valaki kéne a boltba. De ki lenne az? Ki szeretne hifi boltban dolgozni? Ki szereti a hifit, a zenét? Remélem, találunk valakit. Addig is bejárok és az ügyfelekkel udvariaskodom napi 8 órában, a maradék kollégák legjobb tudások szerint segítenek, és mivel egész jól megy a bolt mostanában, az kell mondjam, hogy egész jól megy a sorunk. Van miből enni, ha úgy tetszik. Ezért lettem pufi. Most mást sajnos nem tudok írni, történnek dolgok, de összességében nincsen nagy újdonság. Vettem egy nadrágot, mert az előző szétszakadt. Nem azért mert híztam, hanem mert öreg nadrág volt. Az új gép amúgy csúcs szuper, a korábban kipostolt Jamo videót élvezet volt megcsinálni mert a videó szerkesztő program villám sebességgel végezte a dolgát. A forgatókönyvvel kapcsolatban csak annyit mondanék, hogy nem hagytam abba, rendszeresen dolgozok vele és napról napra egyre tisztábban van előttem a sztori. Már a treatmentet írom (igaz, csigatempóban), ami a teljes cselekmény 4 oldalas összefoglalása. Ezen kívül az összes jelenetet összeírtam kis papírkártyákra, hogy magam előtt lefektessem a történet szerkezetét. Nagyon jó dolog a forgatókönyvírás. Még jobban tetszik, mint a műszaki cikkek írása. Persze míg előbbi egyelőre álom, addigra utóbbiból tényleg meg van a mindennapi kenyérre való. Egyelőre ennyi. Köszönöm hogy elolvastál, gyere vissza máskor is, mutatok hamarosan egy jó videót!