Audio-Technica fejhallgatók a 2013-as ISE kiállításon
Hónap: 2013 január
Üdv mindenkinek Amszterdamból!
Kiugrottunk a munkatársammal Amszterdamba, hogy tudósítsunk a 2013-as ISE kiállításról. Itt ücsörgünk a Bulldog’s bar-ban, egész nap gyalogoltunk és most töltögetjük fel a cikkeket. Szédületes hely, színes város! A Steak nagyon finom, de iszonyatosan drága!
Yamaha házimozi erősítő beállítása – annyira nem is vészes!
Tegnap egy ügyfelem megkért, hogy segítsek bekötni neki a hangfalakat, amiket frissen vásárolt nálunk. A munkahelyem közelében lakott, így hát boltzárás után beugrottam hozzá. A rendszer összekötésével semmi probléma nem volt, a Yamaha házimozi erősítő, amit vett, kulturált hátlappal rendelkezett. Rácsatlakoztattunk a Yamahára egy DVD-lejátszót, egy francia Set-top boxot és egy CD-lejátszót. Egész pontosan az RX-V473-hoz volt szerencsém, egyszerű de csinos az előlapja és van rajta internetrádió elérés, és előlapi USB port – szóval ha jól sejtem, egy belépő-közép kategóriás példány volt. Na tehát az erősítő bekötése probléma mentesen lezajlott. Aztán a távvezérlőnél kicsit elbizonytalanodtam. Sokan szidják a Pioneer házimozi erősítők távvezérlőit, hogy mennyire bonyolultak, túl sok rajtuk a gomb stb. Nos, ez itt a bal oldalon… hát ez se egyszerű! Persze köszönhetően az elmúlt 4 évben szerzett hifi és házimozi tapasztalataimnak, az agyam néhány súlyos másodperc után elkezdte értelmezni a gombokra írt funkciókat. A fapados, 80-as éveket idéző dizájn kicsit megtévesztő volt, amúgy a kezelőszervek nagyjából ott vannak, mint bármilyen más házimozi erősítő távirányítóján. Az erősítő beállítási rendszere nagyon egyszerű volt, kevés menüponttal. Laikusoknak persze okoz némi fejtörést, míg megtalálják mondjuk az ajakszinkronizációt vagy a források megnevezését (azaz ha mondjuk az “AV5 nevű forrásra kapcsolsz, az erősítőn “FRANCIA SET-TOP BOX” felirat jelenjen meg). A beállítások után egyébként baromi jól szólt a rendszer. Nem hittem volna, hogy ilyen mézédes és tömény basszusok fognak jönni a Jamo C 605-ösből, ahhoz képest, hogy először hallottam Yamaha elektronikát, nagyon meggyőzött. Akárhogy is, ha valamelyik ismerősöm házimozi erősítő vásárlást tervez, nyugodtan írjon rám ha kérdése van a beállításokkal, mert napi 8 órában ilyen cuccokkal babrálok 😀
Sennheiser vezeték nélküli Top-fejhallgató – kéne, ja!
Nemrégiben újabb fejhallgatós kritika, vélemény, vagy inkább szakcikk jelent meg az Audio & Vision Online oldalán, ezúttal a német Sennheiser csúcskategóriás vezeték nélküli fülesét vették célba. Érdekes cikk, ajánlom minden füles-és zene/hangminőség rajongónak. Elég drága cucc, viszont érdekes hogy ma már ilyenre is képesek a gyártók. A Sennheiser RS 220 teszt IDE kattintva olvasható!
Téli este Dorogon
Hazafelé odaértem ahhoz a részhez, ahol egy park terül. Most csend volt, a hó miatt. Az erős reflektorok fényében elnyújtóztak a fák árnyékai. Lehet, hogy bolond vagyok, de nekem a tél a kedvenc évszakom. Ezek a téli esték a legsötétebbek, ilyenkor minden apró nesz is hangzavarként töri meg az éjszaka gyászos csendjét. Ilyenkor magunkba fordulunk, a gondolatainkra támaszkodunk és közben, míg sétálunk, ropog a friss hó a talpunk alatt. Mint ha a föld törne darabokra, a lépteink súlyától. Télen mindig figyelek a réteges öltözködésre, az arcomat viszont minden fagykor marja a hideg. De én így érzem jól magam, így érzem a telet, friss maradok és a gondolataim hömpölyögnek.
1 hét múlva Amsterdam!
Egyik kollégám egész hétre szabadságra ment, úgyhogy ketten tartjuk a frontot. Ilyenkor szándékosan nyugodtan viselkedek, elhitetve magammal, hogy ezt a boltot két ember is lazán tudja csinálni. Végül is túléltük. Egy hét múlva indulunk Amszterdamba, a 2013-as ISE kiállításra. Két éjszakát leszünk távol, úgy néz ki, megint a Bulldog’s-ban szállunk meg. Már előre várom azokat a fantasztikus kajákat. Amszterdamban zseniális kajáldák vannak. Majd mutatok képeket itt a blogon, nem fogjátok elhinni. Szóval egyelőre ennyi. Olvasom Syd Field másik könyvét, Fanni meglepett egy korábbi kiadással, ami a Forgatókönyvírás alapjairól szól. Sok hasonlóság van a két könyv között, amit szüleimtől kaptam, az inkább a gyakorlati lépésekre van kiélezve, ez a címéből is egyértelművé válik. Amit most olvasok, az is nagyon jó, minden fejezet végére újabb és újabb ötleteim vannak. A karakterek életrajzát már elkezdtem, azonban a cselekmény kidolgozása még hátra van. Ezt a bizonyos Syd Field könyvet még kiolvasom, és utána elkezdem írni életem első forgatókönyvét. Furcsa érzés, ugyan lehet, hogy soha semmi nem lesz belőle, mármint lehet, hogy soha nem fogják leforgatni, én mégis bizakodva gondolok rá. Úgy gondolok a sztorimra, hogy biztos működőképes lesz és sokaknak tetszeni fog. Lesznek, akik pont azért kedvelik, mert izgalmas. Lesznek, akik pont azért kedvelik majd, mert futurisztikus. Lesznek, akik a szereplők miatt fogják majd kedvelni. Lesznek, akik utálni fogják. Egy biztos, nekem most csak azzal szabad foglalkoznom, hogy elkészüljön ez a forgatókönyv. Úgyhogy megyek olvasni.
A fejem találkozása a fémráccsal
Ma jól megszívtam, amikor zártuk a boltot. Nem sokkal zárás előtt vásároltak néhány hangfalat és kirohantam a számlákkal, hogy odaadjam őket az ügyfélnek. Visszafelé jövet nem vettem észre, hogy a rács már félig le van húzva és nekirohantam. A fejem búbját teljes erőből belevertem a fémbe, utána csillagokat láttam. Egy darabig csak szorítottam a koponyámat, aztán zúgott a fejem és összegabalyodtak a gondolataim, azaz enyhe agyrázkódást kaptam. Kollégám odaadta a behűtött sörös dobozát hogy szorítsam a fejemhez, aztán jól összevéreztem a „Soproni” feliratot. Utána még ki kellett menni az ügyfélhez, eleinte fura volt mert nem értettem, hogy miről beszél. Teljesen póker arccal figyeltem, amit mondd, bólogattam, és nem értettem a szavakat. Pusztán azt nem értettem, hogy minek beszél össze-vissza. Valószínűleg teljesen érthető dolgot akart mondani, de a frissen behorpadt fejemmel ezt nehéz volt felfogni, az agyam befogadó képességei valahogy leblokkoltak. Negyed órán belül visszaállt a rend és szalonképes lettem, csak arra kellett figyelni, hogy mikor bekötöm a hangfalakat, ne vérezzem össze a függönyt, mert a hajam alatt maradt egy kis vörös hajfesték, hogy úgy mondjam. Persze a házimozi erősítő wireless antennájának bekonfigurálásánál visszatért a fejfájás, de szerencsére azt is sikerült megoldani. Meghallgattuk a rendszert, remekül szólt, a Prometheus végébe belenéztünk, amikor a csaj visszarohan a lezuhant kabinba. És ott van az a polipszerű szörnyeteg, ami végül belenyomja a petéit a nagy kék-fehér, emberszabású idegenbe. Micsoda hangok! A polipszerű rondaság taknyos, trutymós szörcsögése annyira életszerű volt, hogy nem bírtuk ki fintorgás nélkül. Aztán udvarias volt a megbízó, mert visszafuvarozott a bolt elé, ott megvártam egy munkatársamat, aki hazavitt Dorogra. Most minden rendben van, csak a hajam alatt kissé sajog az a 3 cm átmérőjű seb. Miért nem figyelek oda jobban?… ahogy elmúlik a fogfájás, belefejelek egy fémrácsba. Mi lesz legközelebb?
A Jamo hipermodern 360-szériás hangsugárzói
Beats by Dre Solo HD videós vakera
Westend Jégterasz helyszín módosítás vagy mi a rák?
Tegnap elmentünk korizni, én speciel szeretem, gyerekkorom óta ez a kedvenc téli sportom. Csakhogy már nem vagyok leányfalusi, de ha az lennék, se jelentene semmit, mert úgy tudom hogy leányfalun már idén sincs (tavaly se volt) koripálya. Semmi baj, a nyugati mellett dolgozok úgyhogy a szombati kora délutáni zárás után melegítőben, párocskámmal elnyargaltunk a Westend cici center tetejére hogy rójunk pár(száz) tiszteletkört.
Csakhogy a Westend tetején NINCSEN semmilyen jég! Gondoltam a tavaszias idő lehet az oka, szerencsére arra járt egy biztonsági őr láthatósági mellényben, akit megkérdeztünk, így kiderült, hogy a mostani Westend jégterasz valójában a Nyugati Pályaudvar mellé, az alsó “gödörbe” vagy “udvarba” vagy nem tudom mibe költözött. Szóval visszasétáltunk a Westend főbejáratához, el a pályaudvar elé és aztán bekanyar… itt a jégpálya! Hohó! Egy pillanat. Ez a kis szar lenne az?! És igen, ha felmész a netre és beírod hogy westend jégterasz akkor az eredeti pályáról látsz képeket, ami ténylegesen hatalmas, ez viszont, ami most… ott… van, az egy átlagos, vagy éppenséggel alul méretezett példány. És hát Budapest szívében egy ilyen pálya annyit tesz, hogy amint felgyorsulsz rajta, vagy azonnal kanyarodnod kell, nehogy falnak menj, vagy belebotlasz úgy… kétszáz másik emberbe. Szóval legközelebb azt teszem, amit az épeszű korisok tesznek, elzúzok a városligetbe mert mégis csak az a legnagyobb, és mégis csak szeretek gyorsulni. Tegnap is nekiálltam szlalomozni az emberek között, a végén (részben mert eltunyultam, részben mert két évet kihagytam) már jócskán kapkodtam a levegőt, persze ez nagy sebességnél fel sem tűnik. Most a zihálásért járó díj egy egész éjszakás “nemtudoknyelni” szintű torokfájás, így a mai úszás elmarad. De azért jót koriztunk! 😀