Ma reggel találkoztam édesapámmal. Épp jegyet vett a metróra, ugyanakkor ért oda a vonatom és együtt mentünk pár megállót. Aztán kezdődött a „munka”. Bár nevezhetnénk inkább stressz-terápiának is. Küzdened kell nyolc órán keresztül a nyugalomért. Pedig aggodalomra semmi ok. Mégis olyan érzésed van, mint ha a kollégáid sugároznák az idegességet. De nem szabad, hogy engedd, hogy átszálljon rád ez az állapot. Ugyanúgy meg kell őrizni a nyugalmad, ha olyan ügyfél lép be az ajtón, akiről nagyon jól tudod, hogy nem fog venni semmit. Soha. Úgy értem, vannak olyan emberek, akik nem vásárlás, csupán kedvtelés, időtöltés céljából mennek be egy boltba. Ma ilyenek látogattak meg. Rendszerint, úgy kéthavonta benéznek és belehallgatnak ebbe-abba, aztán széles mosollyal elköszönnek. Átadsz minden információt. Udvarias vagy. De nem tudsz eladni nekik. Ők nem azért jönnek. Eközben jön valaki, aki viszont venni akar. Te lent a pincében szivatod magad két naplopóval, közben a nagy hal rád vár hogy végre megírd neki a számlát. Így megy ez nálunk. Aztán ha megírtad a számlát, még vannak apró bakik, melyek igazából csak a helytelen időzítés velejárói. Ilyenkor is mindenki be-stresszel. Nem baj, mentor-kollégám érdemes gondolattal zárta ezt le: ilyenkor nem azon kell idegeskedni hogy mi nem jött össze, hanem ügyesen megoldani a problémát. Megoldottuk és szép kis üzlet lett belőle. Persze ilyenkor nem dicsérnek meg. Elvégre nem történt semmi, csak írtál egy számlát, előtte volt néhány órás szaktanácsadás, e-mailezés, jópofizás. Az ilyesmiért nálunk még nem jár dicséret. Olyasmiért viszont igen, ha az imént leírtakat elváráson felüli módon viszed végre. Mondjuk az elvárt összeg (vagy éppen az évi kereseted) kétszeresét, háromszorosát termeled. Vagy netán, valami olyat viszel véghez, ami nem is része a munkaköri teendődnek, de mivel van időd, megcsinálod. Anélkül, hogy ez másnak egy fillérnyi pluszt jelentene. Így megy ez. A kereskedelemben, mint sok más területen, könnyű préda vagy, ha nem te állsz legfelül. Ettől függetlenül ennek a munkának is megvan a maga szépsége. Jó dolog foglalkozni az emberekkel. Megismerni új embereket, segíteni másoknak választani két jó közül a jobbik jót. Jó dolog maga a zene és hogy csúcsminőségben hallhatsz bármilyen zenéket napi nyolc órában. Sokkal rosszabb munkák is léteznek. Úgyhogy inkább dolgozok és mellette szövögetek tovább álmokat, terveket és már csak pár oldal van hátra Syd Field könyvéből.
Hónap: 2012 november
Fehér háttér
Reggel sikerült legyőzni a lustaságot. Elmentem úszni. Aztán bevonatoztam Pestre, hogy felvegyünk két videót. Ezúttal nem az asztalnál, a sarokban forgattunk hanem beálltam egy üres falfelület elé, mint ha a nagy fehérségben állva magyaráznék a fejhallgatóról. Voltaképpen egész jól sikerültek, majd ide is ki lesznek rakva. Aztán a munkatársammal elmentünk a Csigába, pulykaragu levest választottam rizses hússal. Ez a Csiga amúgy elég jó hely, a napi menü mellé szódát és kávét is adnak, ahhoz képest, hogy első sorban kávézó, a szakácsuk példaértékű. Ha netalán a Rákóczi tér közelében jársz, feltétlenül nézz be hozzájuk. A bejárat fölött világító, jókora fa csigáról könnyebben felismerhetőek. Kaja után megnéztem az irodában egy videóinterjút, amiben egy high-end kábeleket gyártó cég, a Vertere alapítójának tettek fel kérdéseket. A fickó olyan jellegű árnyalt, frappáns, titokzatos kérdéseket és olyan tényeket adott válaszul, amiket már sok high-end cég vezetőjétől hallottam. Talán annyi változatosság volt ezúttal, hogy ez az úr nem volt ősz, ráncos, nem szánta mindegyik szavát hétpecsétes titoknak. Inkább a tök alsó Gigolo-jára emlékeztetett, csak mondjuk tíz évvel idősebben – persze a lényegen ez mit sem változtat, dizájnos kábeleket értékesít, méterét egymillióért. Aztán hazafele megpróbáltam írni egy cikket az említett márka egyik kábelszériájáról, szerencsére sikerült is. Fanni elment orvoshoz mandulaprobléma miatt, remélhetőleg mihamarabb rendbe jön. Kb. 5 órától újra együtt voltunk, míg Fanni elment kozmetikushoz, megpróbáltam tovább szerkeszteni a Rotel videót, de még nincs kész. Ha végeztem vele, itt is megosztom, már amennyiben érdekel a hi-fi világa. Ezeken kívül nem sok történt, kockultam vagy két órát a Migh & Magic-kel. A forgatókönyvvel nem haladtam előrébb. Viszont jó, hogy eszembe jut, legalább elalvás előtt olvasok néhány sort Syd Field könyvéből. Napról napra újabb és újabb ötletek születnek a “Majd Jövök”-kel kapcsolatban. A két főszereplő karakteréletrajzával és a helyszín leírásával már elkészültem, de többet egyelőre nem árulhatok el. 🙂
Hogy bírsz ennyit enni?
Gyakran kérdezik. Néha magam is elcsodálkozom rajta, milyen mennyiségben tudok enni. Gyakran már csak szenvedélyből csinálom. Az ízek élvezete miatt. Az ízek mindig tudnak örömet okozni, alighanem ez az egyetlen dolog, ami idős korig jelenthet afféle értéket. Ma húsleves és rántott hús volt ebédre, kukoricás-petrezselymes burgonyapürével és francia salátával, mennyei volt. A levesből még lefekvés előtt is benyomtam egy tállal, jól teletömve tésztával és pirospaprikával. Jobb és jobb ételekkel. Egész nap nem csináltam semmit. Jó érzés volt lusta disznónak lenni.
Hétfőn Fannival mentem dolgozni, egész délelőtt papírmunkákat kellett intézni, meg az ügyfeleket hívogatni. Pingpong labda voltam a telefon és a számítógép között, de lélegző pólómnak köszönhetően nem izzadtam le – na jó, amúgy se volt megerőltető a munka. Mi ez egy Pioneer A-70 cipeléséhez képest, hah! Aztán jött az áru, pakolás közben Fanni felhívott, szerveztünk egy közös ebédet. Fél 1-ig senki nem jött a boltba, aztán úgy 1 perccel Fanni érkezése előtt, természetesen belépett egy fickó, aki a nyolc éve vásárolt Dynaudio hangsugárzójával meg volt ugyan elégedve, de azért szintet szeretett volna lépni. Persze, hogy mindenbe belekötött, mindent lefikázott, amit mutattam neki? Persze nem nyilvánította ki nemtetszését, csak finom célzásokat és arcrándulásokat mutatott, jelezvén hogy az ő birtokában lévő rendszernek mindez nyomába sem ér. Persze én közben ámultam azon hogy egy pár Bowers mikre nem képes, mindegy. Megbeszéltünk egy időpontot, amikor a saját felvételeit hozza. Mivel amit én mutattam, a londoni szimfonikusok, az nem volt túl jó, és ebben egyetértettünk. Aztán elmentünk végre ebédelni. Az Ebédlő, ahova járok, összességében jó hely. Persze mint annyi minden, ez is relatív. Rendszeresen spórolnak az étellel. Mármint nem spórolnak, annál rosszabb. Gondosan kimérik a levest, aprócska mozdulatokkal, közben egy bögrényi tálkában adják. Kiszednek egy merőkanállal, amiben a sűrűje van, aztán 2-4 cl-t még hozzá „méricskélnek.” Ugyanezt teszik a második fogással. A tésztát, amit megeszek tíz másodperc alatt, tíz másodpercig szedik. Egy ilyen adagot szüleim és még nagyszüleim is elintéznek egy jól irányzott merőkanalas legyintéssel. Na mindegy. Aztán fizetek. Aztán eszek. Aztán próbálom a híradót hallgatni. A Samsung mikrotoronyban beszélnek, a hangszórókat viszont a galériára tették, ezért a „holnaptól esős időre lehet számítani” nagyjából így hangzik: mmhm ühühm mmre ehmm mhammi. Az étel viszont többnyire finom – kevés, kevés, viszont már 84 kilót nyomok. Többet kell mozognom. Megyek is úszni holnap.
Beats mánia Fancsyval
Elég az agyalásból
Ha el vagyok havazva, az mindig stresszhatásokkal jár. Nem tudok mindig rugalmasan reagálni, ha ledöntenek a tenivalók. Úgy érzem, ügyetlen vagyok és mozdulni sem bírok. Ha megmozdulok, csak elszúrok valamit. Annyi tennivaló van, hogy nem tudom, hova kapjam a fejem. Pedig az egész csak nézőpont kérdése, valójában ha az alapvető szükségleteimet nézem, semmit se kell tenni. Bejárok dolgozni, a munkahelyemen van mit tennem és a kollégákkal is tudunk együtt dolgozni. Azonban November az én szakmámban annyit tesz: Szezon. Ilyenkor ugyanazt csináljuk, mint egész évben, azonban egy napra jut annyi feladat, mint máskor egy hétre. És mégse vagyok annyira stresszes, mint tavaly – nocsak, csak nem jellemfejlődésről van szó? Hát, akárhogy is, azért nem repesek az örömtől, ha azt veszem figyelembe, hogy idén el akartam készülni a második könyvvel, aztán lassan év vége, és még közel sem készült el, sőt, még „csak” a forgatókönyv készül. És egyéb ilyen apróságok. Mi okoz számunkra elégedetlenséget? Miért elégedetlen az ember minduntalan? Azért vagyunk elégedetlenek, hogy aztán mindennek a végén csak egy pillanatra kiélvezhessük az elégedettséget? Hétvégénként, amikor pihenek, és semmit se kell csinálnom, csak a filmeket habzsolom, és az ágyban pihenés az egész napi program, akkor vagyok a leg-elégedettebb. Valahogy azt a hangulatot kellene kölcsönözni a munkától túlzsúfolt hétköznapokba is.
Az ilyen jellegű bejegyzések késztetnek arra, hogy belássam, nem vagyok valami jó blogger. És feltehetőleg ez veleszületett probléma. Pedig van egy két dolog, amit érdemes lenne megemlítenem. Például azt, hogy a hülyeség néha fáj. Ma elvittem tesztelésre egy sztereó erősítőt, nem olcsó darabról van szó. 19,5 kg a kicsike, dobozával együtt. Hát, így utólag jobb lett volna kiskocsit vinni hozzá 🙂 egy kilométert lesétálni egy húszkilós dobozzal, na ez biztosan erősít. És sikerült! Persze van aki nap-mint-nap ezt csinálja, engem váratlanul ért, mert egy idő után az izmaim nem csak fájtak, hanem égtek, mint ha mindkét karom egy nyúló, égő gumiszál lenne. Kiskocsi kellett volna. Így is sikerült, csak kicsit fájt is. Mert a hülyeség néha fáj. Ma reggel lekéstem a vonatpótló buszt, ami még így estig sem vált világossá, hogy miért sietett három percet. Ha siet, siet, ezen nagyon nincs mit agyalni. Én meg nem siettem eléggé. De jött sárga volánbusz. Aztán a probléma ott kezdődött, hogy reggel uszoda előtt, kipakoltam az összes pénzemet. És mikor az ajtók becsukódtak, a busz elindult és a sofőr várakozón rám nézett, na Akkor tudatosult bennem, hogy a pénzem még mindig otthon csücsül az íróasztalon. Mekkora szívás! De a szétszórtság egyrészt átok, 1%-ban mégis áldás: találtam egy kis aprót a kabátomban, amennyi elegendő volt Jászfaluig. Így Jászfalu és Pázmáneum között (ugyanazon az útvonalon, ahol a pótló jár) blicceltem. Gondoltam, ha a vonatok által is járt úton jön egy ellenőr és meg akar büntetni, akkor, ha tényleg megbüntet, a szemére hányom, hogy nincsen lelke. De nem büntetett meg. És a munka jól ment. Csak a hazafelé tartó vonatot is lekéstem. Sebaj, mentem a következővel. A húsz kilós tömeg megakadályozott, de megérte – jó kis erősítő ez!
