A Kereskedelem felér egy oscar díjas gengszterfilmmel. Minden nap, nyolc órán keresztül úgy érzem, mint ha mellékszereplője lennék valamilyen tragikomédiának. Csak életek helyett pénzt kell feláldozni. Egyik nap például, egy vásárlónk kijelentette, hogy kedvezményt akar az általa vásárolt házimozi erősítőből és mélysugárzóból. Azt mondta, hogy ha 313.000 Ft helyett megkapja kerek 300.000 Ft-ért, akkor hajlandó elvinni ezt a két terméket. Mivel ő nagyon jól tudja, milyen válságos helyzetben van a piac és úgy gondolja, ez kijár neki, nagyban segítené a döntését. Nem arról van szó, hogy háromszáz ezer forint vagy tizenhárommal több. Arról van szó, hogy nekem soha nem jutna eszembe alkudozni egy bolti eladóval. Az átlagemberek mégis szemrebbenés nélkül elvárják, hogy kijárjon nekik a kedvezmény. Mert háromszáz ezer forint az egy elég komoly összeg. Igaza van, sokak meg sem engedhetnek maguknak ilyen berendezést. Egyébként a főnök jóváhagyta az olcsóbb verziót. Viszont másnap, teljesen tanácstalan lettem. Ekkor ugyanis, egy másik vásárló vigyorogva vásárolta meg a kétmilliós házimozi rendszerét – és viselkedése, öltözködése, szóhasználata alapján nem tűnt valami nagyon arisztokratikus alkatnak. Egyszerűen csak azt akarta, hogy az a házimozi rendszer, amit életében megvesz, legyen az “igazi”. Legyen kompromisszumoktól mentes. Tisztában volt azzal, hogy rengeteg pénzt fog elkölteni és több alternatíván is gondolkoztunk, de mikor kijött a végösszeg, egy pillanatig sem gondolkozott el azon, hogy esetleg egy pici kedvezményt kapjon. Listaáron vásárolt meg mindent. És mindvégig teljesen kedves, vigyorgós hangulatban volt. Az előző napon meg a másik fickónak, mint ha a fogát húzták volna – én is utálok pénzt költeni. Sokáig komoly gondjaim is voltak a spórolással. Mikor megcsapott a pénz szaga, és először kaptam fizetést, úgy éreztem, na, most mindent megkaphatok, amire eddig vágytam. Persze az élet nem annyira egyszerű. Abból a fizetésből épphogy el bírtam tartani magam, volt olyan, hogy következő hétre nem volt pénzem még ételre sem. Voltak necces napok, amikor össz-vissz ezer forinttal a tárcámban indultam el dolgozni, de ilyenkor mindig sorsszerűen, csodával határos módon beütött valami jó biznisz. Volt olyan, hogy a legváratlanabb pillanatban csörgött egy régi ügyfél, hogy ugorjak már ki hozzá installálni, mert elköltöztek otthonról. Ilyenkor egy hétig megint volt pénzem ennivalóra. A bér rendszeresen késett, most is késik, és ebből komoly problémák adódtak. Egyes kollégáim a több, mint két-három hetes bérkésések után teljesen kikelnek magukból. És nem is csodálkozom rajtuk. Akárhogy is, jelenlegi helyzetemben nem panaszkodhatom. Most kétszer annyit keresek, mint három éve, pályakezdőként. Azt hiszem, ez nem rossz huszonegy évesen. Más kérdés, hogy nagyon sok álmom van, amik még megvalósításra várnak.