Néha azon kapom magam, hogy nagyon magyarul viselkedek. A magyarokra jellemző, hogy mindent előszeretettel kritizálnak. Képesek még egy porszembe is belekötni, a kritizálást gyakran felcserélik a mentegetőzéssel, magyarázattal, de még a bocsánatkéréssel is. Valamelyik nap azt vettem észre, hogy sopánkodom, amiért ennyire sok munkám van és nincs szabadidőm. Aztán amikor ezen tovább gondolkoztam, rájöttem, hogy jobb lesz, ha kussolok, mert van, akinek még kenyérre se telik. És nem feltétlen a nyugati aluljáró beszívott, piás csöveseire gondolok, hanem értelmes, pórul járt emberekre, akiknek hirtelen megrongálódott az egzisztenciája. Szóval dolgozok, egyrészt mert szeretem is, amit csinálok, másrészt meg herótot kapok azoktól, akik egész nap csak a fenekükön ülve gubbasztanak, és azt szajkózzák, hogy mi nem jó, és minek hogyan kéne lennie. Néha még a legközhelyesebb filmekben is találkozunk nagy igazságokkal, csak nem gondolkozunk el rajtuk, annyira az arcunkba vágják őket. Erre az egyik legjobb példa, mikor talán a Batman egyik részében Bruce-nak mondja a csaj, hogy nem az vagy, amit mondasz, hanem amit csinálsz, nem a szavaid, hanem a tetteid számítanak. ÉS milyen igaz! És mekkora poén, hogy még így se történik több annál, mint hogy “magyarkodom”, hiszen itt ülök egy számítógép mögött és azokat kritizálom, akik kritizálnak, tehát végeredményben most ugyanazt csinálom amit ők! Te jó ég. Sok volt a reggeli kávé. 😀 Na de tényleg akinek van munkája, velem együtt, ne sajnálkozzon meg ne stresszelje magát, mert az semmire nem vezet. Édesapám előadásán hallottam egy nagyon jó gondolatot, nagyjából az volt a lényege, hogy ha megoldást keresünk egy problémára, gyakran emberi természetünknél fogva leragadunk az első opciónál. És ha az első opció nem valósítható meg, bepánikolunk. Hogyan kerülhető ez ki? Egyazon probléma megoldásához több lehetőséget kell keresni. És akkor nyerünk. Most viszont megyek dolgozni.
