Túléltem a tegnapi vacsit. Reméljük, a mait is, ebben volt szecsuáni öntet, csak hogy kompenzáljam a kínai kaja hiányát. Na de, nem rizsázok az evésről, legyen szó inkább valami érdekesebbről: Zsolti írt egy új számot. Szenzációs a dallamjáték, a szöveg is űber, de nem tudom, milyen címet kéne adnunk neki?! Arra gondoltam, ezt a címet megadhatnátok Ti, akik meghallgatják. Szombaton megpróbálom felvenni a próbán és itt közzétenni a készülő muzsikát. Ha dobtok a mail címemre ötleteket, lehet (tehát ne lőjön fejbe senki három nap múlva, mert én csak ígérgettem!), szóval LEHET, hogy az ötletek némelyike úgy megtetszik, hogy elfogadjam szám címnek – tudjátok, hogy van ez, sok a meló és apad kreativitásom. Szombaton gyertek fel a blogra és nézzétek meg a videót – aztán majd gondolkozzatok.
Én is gondolkoztam. És rájöttem, hogy mostanában eltűnt a melankólia. Lehet, hogy szabadságon van, az is lehet, hogy más lett a felfogásom, tudok másra is gondolni a munkán meg a pénteki csomagon kívül. Hogy mire? Hm… a jövő hétre :). Mindenesetre tegnap este óta határozottan jól érzem magam. Semmi szorongás, semmi értelmetlen merengés. Valahogy olyan ez, mint ha fordítva működnék, nálam “nyári álom” van, és ahogy jön a tél, úgy kezdek újra élni talán. Várom a jövő hetet, hogy történjen valami érdekes… valami új is már. Lenne egy jó tanácsom azoknak, akik korán kelnek – néha álljatok meg, jobban szemügyre venni a napkeltét. A középiskolás évekből az egyik dolog, ami legjobban hiányzik, a hajnali napkelték látványa. Minden alkalommal más színek, mintázatok, más hangulat lett úrrá, ahogy elindultam a 6:20-as buszhoz. Utána végigaludhatjuk az utat egészen addig, míg meg nem érkezünk, de valahogy az a fényes gömb olyan hatást tud kelteni, mint egy mentális kávé a munka előtt, vagy mint elalvás előtt olvasni egy jó könyvet, hogy elfelejtsük a napisz*rt. Ma este ilyen csevegős hangulatban vagyok. Cserébe adózom Neked egy kis muzsikával, már ha ínyedre való a gitár hangja: