– Jó napot!
– Tiszteletem.
– Miben segíthetek?
– Vennék egy autót.
– Akkor jó helyen jár, az egész világ márkáit kínáljuk. Mi az igénye?
– Szeretnék egy olyan autót, amilyen eddig nem volt.
– Miért, eddig milyen kocsikat használt?
– Nos, legelőször úgy négy éve vettem egy Subaru Impreza gépjárművet.
– És nem volt vele megelégedve?
– Dehogyisnem, iszonyatosan jó gép volt! Hosszú ideig gond nélkül repesztettem vele, alkalomadtán még kisebb versenyekre is elmerészkedtem. Mondanom se kell, mindig nyertem a Subaruval. Aztán egyik nyáron elvittem szervizbe és onnan kezdve valami nem stimmelt.
– Belenyúltak a kocsiba?
– A kocsi motorja eleinte harákosan nyekergett, ha váltani akartam, olyan érzést keltve, mint ha a gép nem akarná, hogy hajtsam. Hát elvittem, a szervizesek bizakodva hajtogatták, hogy csak apró beállításra volt szükség.
– És aztán mi történt? Repesztett tovább?
– Nem tudom, én csináltam-e rosszul valamit, vagy az Impreza makacsolta meg magát. Az történt, hogy egy napon hosszú utat kellett bejárnom: kilenc órát levezettem vele, hazafelé tartottam és az utolsó előtti kanyarban beragadt a kormány. Frontálisan a falnak ütköztem, azóta csak sétapálcával tudok járni.
– Őszintén sajnálom.
– Ugyan, túl magabiztos voltam, a Japánok sose okoztak csalódást.
– És azután milyen autókat vezetett még?
– Lejjebb adtam az elvárásaimat és átlagfelhasználásban gondolkoztam, így sikerült beruházni egy kis Toyotába, de borzalmas érzés volt beleülni, vezetni, a kinézetével sem voltam megelégedve, így egy nap után eladtam. A Toyota után úgy döntöttem, valami praktikus, egyéniséggel rendelkező kis fürge jószág illene hozzám. Elutaztam Londonba, ott béreltem egy Mini Coopert. Annyira megkedveltem azt a kis kocsit, hogy amint hazajöttem, rögvest beszereztem egyet!
– És mi a baja a Minivel?
– Oh, uram, az égvilágon semmi. Gyakorlatilag két dolog fordult meg a fejemben. Feltunningolni a Minit, vagy inkább venni egy Lamborghinit, mint például az Spyder ott, a pult mögött!
– Csak nem a Gallardora céloz?
– De igen. Szerintem álomszép teremtés. Háromszáz fölött van a végsebessége, a kék szín a kedvencem, jövő héten utazom a partvidékre, ki is próbálhatnám a nyitott tetőt!
– Nos uram, mint jót akarója, azt tanácsolom, hogy aludjon még a Lambóra.
– De hiszen maga eladó, az a dolga, hogy eladjon, nem hogy lebeszéljen!
– Uram, tunningműhelyt is fenntartunk, ide hozhatja a Minit, átnézzük, mit tehetünk. Csupán az a gondolatom az ön esetét illetően, hogy még korai lenne egy ilyen komoly befektetést tennie. A Lamborghinihez érett vezető való. Kényes jármű, törődni kell vele!
– Ugyan már, nem vagyok szadista! A Minivel is törődök!
– Csakugyan? (Az eladó kitekint az utcára) – az a maga Minije, ott a pálmafa mellett?
– Igen.
– Igazán ráférne egy mosás.
– Mire akar kilyukadni?
– Nézze, uram, szerintem egyelőre használja ki a Mini lehetőségeit, a Subaru jó példa az éretlen felhasználására.
– Maga szerint éretlen vagyok?
– Nem ezt mondtam, inkább úgy fogalmaznék: tapasztaljon meg minél többet!
– Épp ezért vennék egy Lamborghinit! Több száz kilométert levezettem már!
– Végül is igaza van. Azért megnézzük, mit lehet kihozni a kis Miniből. Ha kedveli még mindig, nem érdemes eldobnia magától.
– Nem is akarom eldobni, ezidáig a kedvenc kocsim. Akkor feltupírozzák kicsit?
– Természetesen.
– Köszönöm. Elnézést, hogy ingerült vagyok. Tudja, a baleset után helyrepofozták a Subarut, de kivontam a forgalomból és beállítottam a garázsba… nem bíztam meg többé benne. Aztán pár napja, hazatérve vettem észre, hogy a garázs üresen áll, és az Imprezámnak hűlt helye.
– Ellopták?
– El. Ráadásul tudom is, hogy ki tette.
– Miért nem jelenti fel ezesetben?
– Tudja, ismerem az embereket. Az illető meg fogja bánni, amit tett. Na de, ne is fecséreljük tovább a szót, nézzük meg a Coopert!
Hónap: 2011 április
Hétvégi munka

Mindig igaz
A játékokat elhasználtam, a régi kabátjaim kinőttem, tekintetem pedig kész útvesztő. Viszont volt mit örökölnöm a gyerekkortól; a vigyoromat. Minden más lett, a vigyorom viszont az eredeti… gyerekkori.
Munkahelyem szerény részlete
The Big Sleep – A hosszú álom
Avagy ki a fene az a Philip Marlowe?
Arisztokrata nők társasága, kiöltözött alvilági alakok, hallgatag rendőrfőnökök és kiürült tölténytárak megspékelve a ballonkabáttal, cigarettafüsttel, esővízzel és kipufogógázzal – Ha a lehető legtömörebben kellene megfogalmaznom Chandler hangulatvilágát, ez a kép alakulna ki a Marlowe detektív-sztorikról. Egyik kedvenc könyvem a hosszú álom, az író első regénye, mely amúgy 1939-ben jelent meg. Jelentős korszakalkotója lett a krimi-irodalomnak – de számos nagy filmcím jeleneteiben is gyakran beleütközünk “Csendleres” bravúrokba.

A mellékesen magándetektív főszereplő, Philip Marlowe személyében élhetjük át az eseményeket, vele mélázhatunk a kitűzött munkák rejtelmein és megoldásán – viszont a melók döntő része kockázatos, gyakran veszélyekkel jár. Az amerikai nagyváros utcáin a gengszterek, bűnözők gondtalanul lófrálhatnak, akár csótány a régóta takarított konyha padlóján (istenem, de gáz hasonlat :D), detektívünk független félként nem számíthat a rendőrség segítségére, és ha rossz társaságba keveredik, okosat kell kifundálnia hogy élve kitáncolhasson a célkeresztből. Szerencsére Marlowe nem a hígagyú, sem a nyavalygós fajta listán nem szerepel, nyers megjegyzései és lényegre törő viselkedése miatt a nők nem olvadnak el tőle – ennek ellenére a hölgyek jó páran pont ezért habarodnak belé.
A Hosszú álom szokványos reggellel, tiszta kék öltönnyel és relatív laza megbízással kezdődik: Philip Marlowe-t felbérli egy idősebb (konkrétan haldokló) tábornok, kinek dollármilliói és két csini leánya mellett sem lehet boldogsága, mert egy barátja (aki egyben a nagyobbik leány férje), Rusty Regan* eltűnt. Hovatovább, Regan eltűnése óta valaki zsaroló üzenetekkel is bombázza a tábornokot, így az öregnek végképp nincs nyugta. Marlowe dolga, hogy kiderítse, ki küldi az üzeneteket illetve hova tűnt Rozsdás úr.
A Marlowe-sztorikról általánosan elmondható, hogy hibátlanul visszaadják a korai harmincas-negyvenes évek hangulatát, gyakran az olvasó odaképzelheti magát az eseményekbe. A poros sikátorokba, a detektív szerényen berendezett irodájába, ahogy a város napnyugtába burkolózik és csörömpöl a villamos – nem is beszélve a fényűző kaszinókról, az arisztokraták tündöklő kéróiról (A hosszú álom nyitó jelenetében történő leírás alapból mindent visz)! Ezek mind kellő vizualitással jelennek meg Chandler regényének hasábjain – a jellemábrázolás a másik favorit nálam. Ügyes módon a szereplők kinézetére, arcmimikájára csak minimálisan tér ki az író, mégis az adott jellemet, az ahhoz tartozó tekintetet – lehet az sunyi vagy büszke – a szereplők arckifejezését rögvest elénk vetíti a könyv – sajnos a film csak ennek töredékét közvetíti.
Amit írtam igaz, készült mozgókép is a Hosszú álomról, bár szerintem Humphrey Bogart sármja és trapéz-alakú szemöldöke kicsit sok volt néha a Marlowe-karakter megtestesítéséhez, – de hát ilyen Hollywood! Akárhogy is, pl. a tábornok kisebb leányaként ismert, erősen ingatag mentalitású Carmen Sternwoodot alakító Martha Vickers szerintem egy kicsit falsul adta vissza a Chandler által leírt – néha totál bekattanó, néha kacérul vigyorgó, kisiskolás lányként viselkedő szereplőt. Azér’ aki kíváncsi, nézze meg, de csak miután a könyvet elolvasta :)! Egyébiránt aki szeret olvasni és angolt tanul, annak hasznos infó lehet, hogy a Hosszú Álom kis hazánkban angolul is elérhető – az Oxford Bookworks rövidített kiadásként adta ki, de szemfülesek a komplett regényt is beszerezhetik bármely nívósabb könyvesboltban. Szerintem az eredeti nyelvű verzióban jobban átjönnek az amerikai szlengek, de azért a magyar változat is üt. Jó olvasást! 😉
*(a rusty magyar fordításban rozsdásat is jelent)